Valószínűleg teljesen felesleges és inkább káros az a gyakorlat, hogy amint újabb Covid-járványhullám indul el a világban, a különböző kormányzatok azonnal utazási korlátozások bevezetésével próbálják lassítani annak terjedését saját határaikon belül - írja összefoglaló elemzésében a The Economist.

Mikor két évvel ezelőtt a világ tudomást szerzet a kínai Vuhanban terjedő fertőző tüdőgyulladást okozó betegség első járványgócáról, először városokban, majd országokban és szép lassan szinte az egész földön korlátozó intézkedéseket vezettek be, s az élet leállt. Azóta sokat tanultunk a vírussal való együttélésről, a maszkok, a szociális távolságtartás és az oltások hatékony védelemnek bizonyultak és lassították a vírus terjedését, azonban egy leckét nem sikerült megtanulni. Mégpedig azt, hogy az utazási korlátozások nem sokat érnek - írja a lap összefoglalója.

Kapcsolódó

Amikor novemberben Dél-Afrika bejelentett az új, az előbbieknél is sokkal gyorsabban terjedő vírusvariáns észlelését, sok ország beutazási korlátozásokat vagy elég megterhelő karantén előírásokat vezetett be az Afrikából érkezőkkel szemben. Japán és Izrael például teljesen lezárta határait a külföldiekkel szemben. Mások, ahol épp az újranyitás fázisát élték, leállították a lazításokat, mint például Dél-Koreában vagy Tajvanon, s az elvileg határok nélküli európai schengeni övezeten belül is ismét bevezették az egymás közötti utazásokra vonatkozó korlátozásokat.

Ha már bent van, késő

Ez azonban a fejlemények fényében teljesen felesleges volt. A gyorsan meghozott beutazási korlátozások hatékony fegyvert jelenthetnek egy járvány korai szakaszában, amikor az variáns okozta fertőzések száma még nagyon alacsony és a hatékony kontakt-kutatással még nyomon lehet követni a vírus terjedését. Amikor a külföldről behurcolt fertőzések az összes új eset még több, mint 10 százalékáért tehető felelőssé, akkor a beutazások korlátozása nagy hatással lehet a járvány terjedésére, időt lehet vele nyerni az új variáns megismerésére és a kórházak felkészítésére.

Azonban a beutazási korlátozásoknak az a szokása, hogy hajlamosak megmaradni akkor is, amikor már nem sok értelmük van és az új  variáns már szabadon grasszál az országhatárokon belül is. Jó példa erre Franciaország, amely a nem feltétlenül szükséges esetekben megtiltotta a Nagy-Britanniából történő beutazást december 16-án, akkor amikor az országon belül a napi regisztrált új esetek száma már meghaladta az 50 ezret, ami a delta hullám csúcsán tapasztalt adatnál is 10 százalékkal magasabb volt. Nem nagyon hihető, hogy a korlátozások bármit is befolyásoltak a járványhullám alakulásán ezen a ponton, annyit biztosan nem, hogy megérje azok bevezetése tekintve azok gazdaságra és társadalomra gyakorolt kedvezőtlen hatásait.

Minden határzár szivárog

Az elemzés felhívja a figyelmet, hogy az utazási korlátozások hosszabb távon alacsony hatékonyságának van egy nagyon fontos oka. Mégpedig az, hogy lyukacsosak. Azaz az országok általában sok kivételt engednek azok alól, állampolgáraiknak, azok családjának, fontos munkavállalóknak, üzletembereknek. Egyébként a Magyarországon érvényben lévő korlátozások is jól beleillenek ebbe a nemzetközi tendenciába.

Az olyan országok, mint Ausztrália vagy Új-Zéland, amelyek hosszabb távon is sikeresen tartották fenn a szigorú utazási korlátozásaikat, nagy árat fizetnek ezért. Nem csak nemzetközi kapcsolataikban, de saját állampolgáraik mozgását tekintve is. 2021 nagy részében az ausztráloknak komoly nehézségekkel kellett szembenézniük világszerte, ha haza akartak utazni. Horribilis összegeket emészthettek fel a repülőjáratok és karanténhotelek. De az ilyen országoknak saját határaikon belül is drákói szigorral kell fellépniük, az ausztrálok az elmúlt két év nagy részében nem léphették át az államhatárokat és Melbourne 2021-ben 261 napot töltött lockodwnban.

Nem lehet mindenki Kína

Az ehhez hasonló intézkedések életeket menthetnek és könnyebb is betartatni őket szigetországokban. Azonban kevés demokrácia engedheti meg magának, hogy túl sokáig fenntartsa azokat. S valóban, az egyetlen ország amely következetes ragaszkodik zéró-covid stratégiájához, az Kína, amely egyre kétségbeesettebb erőfeszítéseket tesz a járvány mostani fellángolásainak elfojtására. A 13 milliós Hszianban a napi fertőzésszám decemberben nulláról 100 fölé emelkedett, a hatóságok kíméletlen korlátozásokat vezettek be, tömegesen tesztelnek és mintegy 30 ezer embert küldtek karanténhotelekbe. Az ehhez hasonló intézkedések népszerűek Kínában, ahol az emberek bíznak szigorú vezetőikben, hogy azok gondoskodnak a nép biztonságáról. Azonban jelenleg nem nagyon látni, hogy Kína zéró-covid politikája hosszútávon mennyire fenntartható, illetve hosszabb távon hogy próbálják kezelni a fertőző betegséget.

A világ többi részén valószínűleg a legjobb megközelítés a leginkább költséghatékony megoldás alkalmazása, a vakcinák és emlékeztető oltások, s eközben pedig nem meghozni azokat az intézkedéseket, amelyeknek semmi hasznuk sincs azon kívül, hogy a határozottság látszatát keltik. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a jelek szerint tanultak, s mindkét ország enyhített már az korlátozásokon, felismerték ugyanis, hogy a vírus már otthon is terjed behurcolt esetekkel, vagy azok nélkül.