Tim Bendzko német popsztár koncertjét a lipcsei Arénában arra fogják felhasználni a Hallei Egyetem kutatói, hogy tanulmányozzák a koronavírus terjedését tömegrendezvényeken, hogy azonosítani tudják azokat a módokat, amelyekkel meg lehetne védeni az embereket a fertőzéstől kulturális eseményeken - írja a hvg.hu.
A koncerten résztvevőket követőeszközzel látják el, hogy az adatok alapján a kutatók létre tudjanak hoznak egy matematikai modellt a vírusterjedés kockázatának becslésére nagyszabású beltéri rendezvényeken.
A koncertlátogatók fluoreszkáló kézfertőtlenítőt is kapnak, hogy a kutatók a rendezvény után azonosíthassák azokat a felületeket, amelyeket megérintettek, azokat a helyeket, ahol a vírus képes terjedni.
A koncertet augusztus 22-én rendezik, Szász-Anhalt tartomány kormánya biztosítja hozzá az anyagi fedezetet, amely a minisztérium szombati közlése szerint mintegy 410 ezer euróra rúg.
A Restart-19 (újrakezdés-19) elnevezésű projekt önkénteseket keres részvételre. Eddig 1400-an jelentkeztek, de a kutatók négyezer fő részvételében reménykednek, és most 18-50 közötti egészséges önkénteseknek tettek közzé felhívást.
Három forgatókönyvvel dolgoznak, hogy megállapítsák, mi a legjobb módja a kockázat csökkentésének.
Első forgatókönyvük szerint négyezer látogató érkezne a koncertre, amelyet oly módon rendeznének meg, mint a járvány előtti tömegrendezvényeket. A második forgatókönyv szerint ugyanennyien érkeznek a koncertre, de biztonsági és egészségvédelmi szabályokat kell betartaniuk. A harmadik forgatókönyv kétezer ember részvételével számol, akik 1,5 méter távolságot tartanának egymástól.
A kutatók azt tervezik, hogy szimulálják a vendégek vonaton érkezését és távozását, hogy a lehető legvalósághűbb legyen tanulmányuk.
Minden résztvevőt tesztelni fognak koronavírusra a rendezvényen való részvétel előtt.
A magyar kormány a héten jelentette be, hogy az operatív törzs véleménye alapján úgy döntött, nem változtat a hazai járványügyi szabályokon, hogy a második hullám megfékezhető legyen és el tudják kezdeni a tanévet szeptember 1-el, ezért a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó szabályokat augusztus 15. után fenntartják. Ezek szerint augusztus 15. után sem lehet az 500 fő alatti rendezvényeket megtartani.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban