Egy év telt el azóta, hogy Európában és az USA-ban az emberek szembesültek a felismeréssel: "Ó, te jó ég, ez most tényleg komoly, az egész világon járvány lesz". Ezt követően néhány hét alatt teljesen felborult a megszokott életmódjuk, és most - értékelve a megváltozott napi viselkedési szokásokat, a kormányzati intézkedések sorozatát, a korlátozások és az enyhítések váltakozását - feltehetik a kérdést: tényleg így kellett-e történnie mindannak, amit átéltünk? Visszatekintve két fő kérdésre kellett választ keresnünk egy évvel ezelőtt - véli Tim Harford, a Financial Times (FT) közgazdasági elméleti kérdésekkel foglalkozó publicistája.

Az első kérdés: elég veszélyes-e a koronavírus ahhoz, hogy a védekezés érdekében teljesen felforgassuk az emberek mindennapi életét? A másik: a változtatásoknak önkénteseknek kell-e lenniük, vagy a parlamenteknek, a kormányoknak, a bíróságoknak és a rendőrségnek kell-e ezeket kikényszeríteniük? Ha az Egyesült Királyság példáját vesszük, akkor azt láthatjuk, hogy az ország vezetése egy évvel ezelőtt az első kérdésre először nem találta a választ, így nem hozott intézkedéseket, aztán váltott, belátta, hogy nem csupán egy súlyosabb influenzajárványról van szó, ezért nem mehetnek tovább a dolgok úgy, mint addig.

Kapcsolódó

Előrelátható volt

Az FT cikkírója szerint az európai kormányokat az vette rá a cselekvésre, hogy megérkeztek a videók és a fotók a megtelt észak-olaszországi kórházakról. Emellett lehet, hogy eljutottak a tudatukig a szakértő jelentések is, például az Imperial College egy éve megjelent Report 9 munkaanyaga, amelyekből kiderült, hogy mi szakadt az emberek nyakába. Ennek szerzői azt jósolták, hogy ha a kormányok nem próbálják meg ellenőrzés alá vonni a járvány terjedését vagy nem változik meg az emberek viselkedése annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzést, akkor az Egyesült Királyság és az USA lakosságnak több mint 80 százaléka megfertőződik, és csak az előbbi országban félmillióan fognak meghalni.

A jelentés számos kommentátora jutott arra a következtetésre, hogy a kutatók tévednek, ám újraolvasva az előrejelzést látható, hogy alapvetően igazuk volt. A koronavírus rettentően fertőző és megölte a megfertőzött emberek egy százalékát. A szigetországban a halálos áldozatok száma 150 ezernél tart, főként idősekről van szó, és a vírusnak ehhez a pusztításhoz csak két gyors járványhullámra volt szüksége. Az Imperial College jelentése jól látta előre azt is, hogy a védekezéshez a korlátozások egymást követő szakaszaira lesz szükség. A kutatók másik felvetésére, hogy mennyire lehet támaszkodni az emberek önkéntes belátására, nem kapunk egyértelmű választ az elmúlt egy évben.

Esendő emberek

Ha az újságok híreit olvassuk, akkor az emberek pánikra hajlamos, önző hülyéknek látszanak. Már akkor rettegni kezdtek, amikor a vírus még tőlük több ezer kilométerre terjedt. Ekkor születtek a megnyugtatásukat célzó, "nem kell túllihegni a veszélyt" tartalmú cikkek. Aztán a járvány európai és amerikai kitörésekor jöttek a hírek a vécépapír és a tartós élelmiszerek felvásárlásáról, végül megjelentek a meghökkent tudósítások arról, hogy az emberek a szabadba, a parkokba és a strandokra mennek a járvány idején.

Az FT cikkírója szerint ez a kép torz. Először is az embereket erősen befolyásolja, hogy milyen viselkedést látnak másoktól. Ha a járványra fittyet hányó társaikat látják példaként maguk előtt, akkor hajlamosak ugyanígy viselkedni, míg ha az embertársaikra is vigyázó filantrópokat vetítik eléjük, akkor ők is körültekintőbbé válnak. Másodszor ha komolyan úgy gondoljuk, hogy az emberek önzők és hülyék, akkor tényleg nincs más választásunk, mint hogy szigorú szabályok közé szorítsuk az életüket és ezek betartását rendőri eszközökkel ellenőrizzük.

A szabályokkal azonban az a baj, hogy túl egyszerűek. Előfordul, hogy megengednek olyasmit, amit nem kéne, például egy rosszul szellőző irodában vagy vendéglőben hiába ülnek az emberek két méterre egymástól, mégis megfertőzhetik egymást. Máskor utat nyitnak a hatóság ostobasága előtt, az FT cikkírója például a saját szemével látta, amikkor a rendőrök megdorgáltak egy nőt, aki egy rét közepén tök egyedül ült és olvasott maszk nélkül. Ha csinált volna néhány karkörzést, akkor már sportolt volna, ami, ugye, megengedett.

Japán recept

Józan paraszti ésszel mindebből arra következtethetünk, hogy a teljes önkéntesség ugyan nem járható út, de többet rá lehetett volna bízni az emberek józan belátására a kormányok zűrzavaros szabályalkotása helyett. Az FT publicistája pozitív példának hozza erre a Japánban ajánlott "három C"-t: closed spaces, crowded places, close contact, azaz kerüld a zárt és a zsúfolt helyeket és a közeli érintkezéseket! Ezt könnyű megjegyezni, világos eligazítást ad ahelyett, hogy a kormányok szabálykönyveit bogarászná az ember.

A negatív példa a brit kormány karácsonyi szabályrendszere. Ahelyett, hogy a családi ünneplések mellőzését kérték volna, három háztatást találkozásában, az úgynevezett "karácsonyi buborékokban" szabták meg az érintkezés maximumát. Ennek eredményeként a több generáció, köztük a nagyszülők ünnepeltek együtt, majd januárban masszívan megugrott a koronavírus-betegségben elhunytak száma.

Most úgy látszik, hogy az oltási kampányok segítségével a fejlett világ országaiban néhány hónapon belül vissza lehet szorítani a járványt, ám ahelyett mielőbb elfelejtenénk azt, ami az elmúlt egy évben történt, érdemes leszűrni a tanulságokat. Az FT cikkírója szerint a kormányok hozzáértésében kevésbé kellene bízniuk az embereknek, miközben a járványokat leíró matematikai modellekben jobban. Emellett nagyobb tiszteletet érdemel az átlagemberek józan belátása is.