A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések életeket mentenek, de lerombolják az emberek életfeltételeit biztosító társadalmi-gazdasági rendszereket. Akármilyen iszonyúan is hangzik, egy közgazdász felteszi ezzel kapcsolatban a végső kérdést, mert ezt tanulta az iskolában, ez a szakmája: megéri-e ez a költség a hasznot, amit elérünk vele? - indítja a kimondhatatlant feszegető cikkét a Financial Timeson Tim Harford publicista. Szerinte három alapvető állítást rögzítenünk kell, mielőtt elkezdjük boncolgatni azt, amit elvileg nem szabadna: mennyit ér egy emberi élet?

Kiindulópontok

Kapcsolódó

Az első alapvetés: meg kell találni a kivezető stratégiát a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságból. Nem valami olyasmit, amit Donald Trump amerikai elnök vezetett elő korábban, miszerint "Egy napon, mint a káprázat, el fog tűnni". Bővíteni kell a világ egészségügyi rendszereinek sürgősségi ellátási kapacitását, jobb gyógymódokat kell találni és végül, hosszú távú megoldásként ki kell fejleszteni a koronavírus elleni oltást.

A második: egybe kell vetni a korlátozásokkal és karanténokkal járó gazdasági költségeket minden más lehetséges válságkezelési stratégia árával. Egyet tudomásul kell venni: nem térnek vissza a válság előtti szép idők, amikor az emberiség 100 éven át biztonságban érezhette magát a járványok pusztításaitól (szemben az azt megelőző 5000 évvel, amikor tudomásul kellett venniük embereknek, hogy bármikor elviheti őket egy járvány).

A harmadik kiindulópont: nem nyithatunk vitát arról mennyit ér egy-egy emberek élete. Családtagjai, szerettei, barátai élete minden ember számára felbecsülhetetlenül értékes. Ezzel egyidejűleg azonban tudomásul kell venni, hogy a társadalmak, bizony, ha nem is bevallottan, mert némi képmutatás segít tudomásul venni az elfogadhatatlant, de mérlegre teszik, mennyit ér nekik tagjaik élete.

Hogyan mérjük?

A világ államai nem kis pénzt költenek arra, hogy óvják az embereket. Például tűzoltóságokat tartanak fenn, biztonsági rendszabályokat határoznak meg és tartatnak be, egészségügyi kutatásokat és kiterjedt egészségügyi ellátó rendszereket tartanak fenn. Kényelmetlen erre gondolni, de egyértelmű, hogy ezek költségeit nem vállalják a végtelenségig. És ez arra utal, hogy határa van annak, hogy mennyit ér meg egy emberi élet védelme.

Ebből azonban nem tudjuk kiszámolni, mekkora lehet ez az összeg. Az amerikai légierő egy 1950-es tanulmánya abból indult ki, hogy egy háborúban a pilóták elesnének, így az éles bevetések végső soron öngyilkos akciónak tekinthetők. Ezzel a pilóták életét gyakorlatilag nullára értékelte. Mások azt ajánlották, hogy az emberek jövedelmét vegyék alapul, amivel a nyugdíjasok életét nullázták le. Thomas Schelling Nobel-díjas közgazdász szerint úgy kerülhetjük el a rossz becsléseket, ha nem azt próbáljuk mérni, mennyibe kerül egy élet elvesztésének elkerülése, hanem azt, mennyibe kerül a halál kockázatának mérséklése.

Egy a millióhoz

Ronald Howard mérnök javasol erre egy módszert, nevezetesen a "micromort" bevezetését. Ez az icipici esélyét, ahogy mondani szokták az egy a millióhoz esélyét jelenti annak, hogy valaki valamilyen tevékenysége közben meghal. Az emberek, amikor valamit csinálnak, például bicikliznek, mindig mérlegelik, mennyi az esélye annak, hogy eközben meghalnak. Tetszik vagy nem, hiába igyekszünk csökkenteni a kockázatot, nem megyünk el a végtelenségig. Például biciklizünk olyan forgalomban, amely nem igazán biztonságos, és előfordulhat, hogy nem veszünk fel sisakot, mert túl kényelmetlennek tartjuk stb.

A számítás másik, immár dollárban mérhető elemét az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hatóságától vehetjük kölcsön. Ez a hivatal egy emberi élet statisztikai értékét 10 millió dollárra teszi. (Nyilván alaposan megindokolják ezt, amit lehet vitatni, de most vegyük ezt alapul.) Ez azt jelenti, hogy az egy a millióhoz halálozási esély megjátszásával 10 dollár értékű tétet kockáztatunk. Hogyan viszonyul ez a koronavírus-fertőzéshez?

Százezer dollár per fő

Az egyszerűség kedvéért induljunk ki abból a feltételezésből, hogy minden száz fertőzöttből egy veszíti el az életét. Az egy a százhoz jóval nagyobb halálozási kockázat, mint az egy a millióhoz - pontosan 10 ezerszer annyi, azaz a fertőzés 10 ezer micrmortot ér. Ha ezt beszorozzuk az említett 10 dollár/micromort értékkel, akkor egy koronavírus-fertőzött életének megmentésére átlagosan 100 ezer dollárt érdemes költeni, mert átlagos esetben - azaz nem egy súlyos beteg, idős ember esetén vagy makkegészséges fiatalnál -, ennyiből vélhetően meg lehet menteni az életét. Ha ennél több menne el rá, gazdasági szempontból pazarlás lenne.

Nincs olyan járványügyi modell, amellyel előre jelezhetnénk a vírus tejedését, de ha megint csak az egyszerűség kedvéért azzal számolunk, hogy az USA 353 millió lakójának több mint felét, 200 milliót megfertőz és a fertőzöttek egy százaléka, azaz kétmillió ember veszti életét, akkor egy 20 ezer milliárd dollárba kerülő gazdasági leállással lenne pénzénél az amerikai társadalom. Ha többe kerül akkor nem. Ennyit érdemes a GDP-ből erre áldozni.

Megérte-e?

Ezt a számítást persze lehet vitatni, mert mint minden gazdasági modellezésben rengeteg benne a feltételezés és a leegyszerűsítés, ám nagyobb hibát vétünk, ha nem számolunk minden lehetőséggel, és ezért esetleg végzetes tévedésekbe esünk. Lehet, hogy a gazdaság leállása nagyobb anyagi kárt okozott az emberek életfeltételeiben, mint ami elfogadható lett volna, mert a vírus akkor sem szedett volna érdemben több halálos áldozatot, ha hagytuk volna szabadon fertőzni (amíg természetes úton ki nem alakul az emberek immunitása vele szemben). Más szóval lehet, hogy jobb lett volna, ha vállaljuk, hogy a járvány miatt leáll a gazdaság harmada, mert egy időre a munkaerő harmada lebetegedett volna, de a maradék 70 százalék, ami tovább működött volna, sokkal több lett volna, mint a közel nulla, mire lelassult a gazdaság.

De lehet, hogy egy sokkal nagyobb katasztrófát kerültünk el, mert a vírus nagyon sok embert pusztított volna el, amit a gazdaságot lefagyasztó korlátozásokkal, karanténokkal megelőztünk. A világ kormányai végül az utóbbi megoldás mellett döntöttek, nem vállalták az előbbivel járó kockázatot, bár volt pár ország, például a brit vagy az amerikai, amelynek vezetése hezitált. Egy valami azonban biztos: a járvány és a velejáró válság kezelése gazdasági költséggel jár, amelynek határa van. A kérdés az, hogy hol ez a határ. És ha belátható időn belül jön egy következő vírus, amely ellen védtelen lesz az emberiség, még egy ilyen leállás költségeit már nem tudja vállalni az emberiség.