Az egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel megjelent legfrissebb statisztikák szerint pénteken 4458 új esetet regisztráltak, ami 1350-el kevesebb az egy héttel ezelőtti adatoknál.
Csökkent a kórházban kezelt betegek és a súlyos esetek száma is. A kórházakban jelenleg 5048 személyt kezelnek, ami 450-el kevesebb, mint hétfőn volt. Ez az azonosított betegek 7 százalékát jelenti. A súlyos esetek száma 743-ra mérséklődött - számolt be az MTI.
A Covid-19 betegség következtében pénteken újabb 75 ember hunyt el, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 7967-re emelkedett. Az elhunytak napi száma az utólagos pontosítások után rendszeresen megemelkedik. Az aktív betegek száma kevéssel 80 ezer felett van jelenleg Csehországban.
A járvány kockázati tényezője a százpontos táblázaton - amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg - pénteken már hatodik napja 57 ponton volt, ami a harmadik kockázati sávnak felel meg. Azonban továbbra is még a negyedik sávnak, tehát a súlyosabb helyzetnek megfelelő óvintézkedések vannak érvényben. A hatóságok akkor változtatnak az óvintézkedésen, ha a kockázati szám egy hétig az alacsonyabb, vagy három napig a magasabb sávba kerül.
Vasárnap rendkívüli ülést tart a cseh kormány, amelyen mérlegelik az óvintézkedések lazítását.
A járvány terjedési mutatója pénteken 0,9 volt, a hét folyamán 0,2 százalékponttal romlott.
Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint aggodalomra ad okot, hogy a járvány néhány régióban jóval súlyosabb, mint az országos átlag, ezért nagyon nehéz lesz eldönteni, milyen óvintézkedéseken lazítsanak. A lakosság a felmérések szerint leginkább az üzletek és a vendéglők megnyitását, valamint a szolgáltatások engedélyezését szeretné a karácsony előtti időszakban.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg