Legutóbb tavaly a nyár végén volt hasonlóan alacsony ez a mutató. A napi új fertőzések száma március elejétől csökken. Március elején naponta mintegy 17 ezer új fertőzést szűrtek ki a laboratóriumok - számolt be az MTI a csehországi járványhelyzetről az ottani egészségügyi tárca adatai alapján.
A beadott oltások száma pénteken meghaladta a 79 ezret, de mintegy 4900-al volt alacsonyabb, mint egy hete. Az oltási folyamat gyorsulását elsősorban szervezési problémák hátráltatják. Eddig összesen 4,1 millió oltóanyagot adtak be az embereknek. Mindkét adagot valamivel több mint 1,1 millió személy kapta meg. Csehországban csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltóanyagokat használják.
Áprilisban a halálozások napi száma 84 volt, májusban naponta már csak 31 halálesetet jegyeztek fel, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 29 886 fő.. A kórházak rendkívüli leterheltsége megszűnt, s az intézmények visszatértek a tervezett, de a koronavírus miatt elhalasztott műtétekhez is. A kórházakban jelenleg mintegy 1400 covidos beteget kezelnek, 800-zal kevesebbet mint egy hete, s a számok folyamatosan csökkennek. A súlyos betegek száma 300 körül van.
A járvány terjedését mutató reprodukciós szám már három hete egy alatt van, jelenleg ez mutató 0,73, ami szintén a kór terjedésének lassulását bizonyítja. A cseh kormány május elejével kezdődően fokozatos feloldja az óvintézkedéseket. Egy hete kinyitottak a fodrászatok és a testápolással kapcsolatos szolgáltatások, most hétfőn pedig az üzletek, míg az általános iskolások visszatértek a tantermekbe. A vendéglők kültéri teraszai a jövő hétfőn nyitnak.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát