A koronavírus-járvány egy olyan válságot jelent a világnak, amit 90 éve nem látott senki, egyben szállítja az egészségügyi és gazdasági veszélyt, mint 1918-ban a spanyolnátha, és 2008-ban az Egyesült Államokból indult pénzpiaci válság - mondta a brit közgazdasági társaság által szervezett előadáson Daron Acemoglu közgazdászprofesszor. A Royal Ecomics Society szervezésében tartott szemináriumon külön kiemelte, hogy, épp ezért sok olyan szempontja van a válságnak, amiket jelenleg nem lehet érteni, így a következményeket se lehet megjósolni.

Érdemes megnézni, hogy az elzárások, kijárási tilalmak miként hatottak egyes országokban, és azt is, hogy miért lehettek ezek eltérő mértékben hatékony megoldások. Ilyenekről először a kiindulópontnak tekintett kínai Vuhanban döntöttek, de a modellezésben azt is figyelni kell, hogy miként érintkeznek az emberek az egyes társadalmakban. Az is számíthat, hogy egyes csoportok máshogy viselkednek, távolabb tartják magukat egymástól eleve, vagy sima genetikai okok is tényezők lehetnek, ahogy a technológia elterjedtsége is.

Kapcsolódó

Ezek fontosak, hogy miként lehet kezelni a válságot, de abban is, hogy miként lehet visszatérni majd a munka világába - mondta Acemoglu.

A gazdasági válságoknak ismerhető a hatásmechanizmusa, és az is, hogy milyen célokat kell ilyenkor megvalósítani. Megtörnek az ellátási láncok, ilyenkor kell pénz az embereknek, hogy megmaradjon a kereslet, legyen likviditás.

Semmiben sem működik úgy ez a válság, mint a többi

A múlthoz képest most már sokkal komplexebb munkafolyamatok vannak a gazdaság rengeteg területén, a lánc megtörésének sokkal komolyabb romboló hatása lehet. Fel kell ismerni a kritikus részeit az egyes láncoknak, és ezek nem minden esetben egyértelműek, bármennyire is próbálkoznak döntéshozók.

Nagyon eltérőek a válaszok, mert nagyon eltompultak az egyes állami intézmények hatásfokukban. Acemoglu szerint ennek fő oka, hogy sokat romlott a társadalmilag előállt egyenlőtlenségek miatt az intézményrendszerekbe, ellátórendszerekbe vetett bizalom.

Ezt kiemelt kérdésnek tekinti például olyan helyeken, mint Olaszország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, vagy Törökországot. Szingapúrban ezzel szemben a sokkal szigorúbb kormányzás ellenére magas a társadalmi bizalom, ezen érdemes elgondolkodni

Valahogy ki kell fizetni

Jean Tirole professzor szerint jelen helyzetben támogatni lehet csak a gazdaságot, nincs értelme az élénkítésnek, mert nincs termelés se. Ebbe beletartozik, hogy az államadósság meg fog emelkedni, ez elkerülhetetlen, és amúgy nagy probléma.

A végén lehet majd a kockázatos adósságrendezési megoldások között választani. Az államok eleve nehéz helyzetben lesznek, hitel nincs a piacon, közben meg a gazdaságot kellene újraindítani, így problémás az adósság átvállalása.

Lehet válasz egy "adózzanak a gazdagok" típusú célzott kampány, amit amúgy is sok országban sürgetnek az egyes politikai erők. Emellett lehetnek olyan célzott megoldások, mint a "koronakötvények", de egy ilyen kibocsátásnál, legalábbis Európában minden bizonnyal hatékonyabb csatorna, ha az Európai Központi Bank biztosít valamilyen formában többletlikviditást.

Beláthatatlan a vége

Nagyon nagy különbség, hogy most a vírus egy külső, láthatatlan fenyegetés. Korábban a társadalomtudományoknak könnyebb volt a vizsgálódás, mivel az egyes országok, csoportok között indult háborúk egy beazonosítható ellenség ellen zajlottak.

Akkor a háború végére gyakori végkifejlet volt, hogy megerősödött az összefogás. Ez most nem egyértelmű. Most is gyakori Kínát okolni az egész helyzetért, a nemzetközi széthúzást is erősítheti a jelenség.

Mindkét professzor utalt arra, hogy a végére lehet, hogy visszaszorul a globalizmus, ahogy az is, hogy épp hatékonyabbá válik a nemzetközi együttműködés, felkészülve a hasonló krízisekre. Ebbe a politikai változások is beletartoznak, a járvány visszaszoríthatja az autoriter politikai törekvéseket, de az is lehet, hogy megerősödik a személyiségi jogok feladása, hogy hatékonyabb eszközei lehessenek a válságkezelésre az államnak.