A világot továbbra is a kölcsönös függés határozza meg, elég a koronavírus-járvány gazdasági következményeire vagy a klímaváltozásra gondolni, ám a világhatalom újraelosztása új szakaszába lépett, ami megváltoztatja a széljárást a geopolitikai időjárásban. A világ a senki földjére masírozott, a második világháború után létrejött multilaterális intézmények, itt vannak, de nagyhatalmak kezdik átalakítani a világpolitikai látképet – véli Philip Stephens, a Financial Times publicistája.

A felbátorodott, erősödő Kína és a bosszús, hanyatló Oroszország nem óhajt belemenni egy olyan megoldásba, amely szerintük borítékolhatóan fenntartja a világon a Nyugat hegemóniáját. Hszi Csin-ping, kínai elnök a világpolitikai középpontjába akarja benavigálni országát, Vlagyimir Putyin orosz államfő vissza akarja építeni a szovjet befolyási övezetet. A történet lényege, hogy a többoldalú kapcsolatok helyét „bandába szereződött” országok viszonya veszik át.

Egyes nemzetek halogatják a döntést. Mások igyekeznek különleges kapcsolatokat kiépíteni Kínával, miközben továbbra is meghúzzák magukat Washington védőernyője alatt. Sokan vannak olyanok, amelyek meghozták a döntést. Divatos azt mondani, hogy az autokraták jobb startot vettek ebben az átrendeződésben, mint a demokrata vezetők. Hszinek és Putyinnak nem kell belső kihívóktól tartania. Ugyanakkor ha az országok „bandázását” nézzük, akkor a Nyugat áll jobban működő szövetségi rendszerével.

A régi jól bevált rend

Joe Biden régi motoros a nemzetközi politikában, így nagyra tartja a régi rendet. Jó okkal – véli az FT cikkírója. Az 1945 és 2000 közötti bő fél évszázadban tökéletes összhangban voltak az USA nemzeti érdekei és nemzetközi vezető szerepe. Ez azt megelőzően volt, hogy Kína belépett a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), az USA megtámadta Irakot, majd az amerikai másodlagos jelzálogpiaci hitelek bedőlése pénzügyi válságba taszította a világgazdaságot, a legnagyobb kárt a nyugati pénzügyi rendszerben okozva.

A nyugati szövetségi rendszer feszültségei nem fognak eltűnni. A franciák mindig gyanakodva fogják figyelni az amerikaiak ügyködését. A német vezetés mindig hajlamos lesz engedni a liberális demokrácia iránti elkötelezettségéből, ha német vállalatok érdekei azt kívánják. Emellett az európaiaknak megvan a saját „bandájuk”, az EU, amely ugyan nem rendelkezik önálló geostratégiai jelentőséggel, de van súlya akkor, amikor az USA és Kína meg akarja szabni a világgazdaság működési szabályait.

Kínai hiba

Hszi agresszív nemzetközi fellépése a kínai érdekek érvényesítése érdekében Biden karjaiba hajtja Kína szomszédait és a nyugati szövetségeseket. Az utóbbi jele, hogy gyorsan lezárták az Airbus és a Boeing repülőgépgyártók állami támogatásával kapcsolatos vitát. Emmanuel Macron gaullie-ista mint minden francia államfő, de azért nem hagyna ki egy alkalmat sem, hogy az amerikai elnökkel fotózkodjon. Angela Merkel német kancellár távozóban van a főszereplők közül, jövő havi búcsúlátogatásán a Fehér Házban biztosíthatja az amerikai partnereit, hogy utóda, bárki is lesz, folytatni fogja az Amerika-barát német politikát.

Összességében az európaik kezdik elfogadni az új stratégiai felállást, nem olyan gyorsan, mint egyesek Washingtonban szeretnék, de elég lendületesen ahhoz, hogy Biden úgy érezze, érdemes volt a csúcsértekezletekre átrepülnie Európába. A kivétel az Egyesült Királyság, amely látva a stratégiai átalakulást nem éppen jó időpontot választott a brexitre.

Elszalasztott lehetőség

Boris Johnsnon brit miniszterelnök erősíthette volna saját és országa presztízsét a G7-csúcs megrendezésével. Ehelyett kormánya halogatja végrehajtani Észak-Írország ügyében azt a megállapodást, amelyek ő maga írt alá még 2019-ben. Európai és amerikai diplomaták nem meglepő módon ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Johnsonban nem lehet megbízni. Ha nem sikerül ezen a képen javítania, akkor kedvenc Global Britain szlogenje, amellyel a világban elismert és sikeres országnak akarja láttatni országát, Britanin alone-re fog változni, azaz két szék közt a pad alá esnek a britek.