Immár "hivatalos": Szíriában mindenki harcol mindenki ellen. A legutóbbi bizonyíték erre, hogy egy amerikai légi csapásban 200 magánbiztonsági cég alkalmazásában álló orosz harcos vesztette életét. De itt harcol egymással Irán és Izrael, Törökország és a kurd milíciák. Ez a háború egyhamar nem ér véget - kezdi cikkét Noah Feldman, a Bloomberg publicistája, a nemzetközi jog professzora.

Izrael lényegében egy időben az előző incidenssel lelőtt egy iráni drónt, amelyet Szíriából indítottak útjára, aztán iráni célpontokat támadott a polgárháborútól szaggatott országban, miközben elvesztett egy F-16-os harci repülőgépet. Nem sokkal ezt megelőzően a török hadsereg kiterjedt támadást indított az USA támogatását élvező kurdok ellen. Könnyen lehet, hogy az utóbbiak kértek amerikai légi csapást az orosz zsoldosokkal szemben.

Kapcsolódó

Borzalmas

Afganisztán tökéletes példát mutat arra, hogyan válhat egy ország a kilátástalan káosz övezetévé. Az összeomlás az 1979-ben indult szovjet offenzívával kezdődött. Ezt polgárháború követte az orosz hadsereg kivonulásáig, amelybe belekeveredtek a szomszédos államok. Végül jött 2001. szeptember 11., amelyet követően az USA hadserege - azon a címen, hogy Afganisztán a terroristák menedéke - bevonult az országba. A káosz ezt követően vált permanensé.

Így aztán 40 éve folyik egy háború, amelynek nem látni a végét - Szíriában még "csupán" hét éve ölik egymást az emberek. Kezdetben egy proxy háború volt: a helyi szunniták Törökország, az USA és a szunnita arab Öböl-országok támogatásával meg akarták dönteni a muszlim vallás egyik síita irányzatához tartozó Bassár el-Aszad elnök rendszerét.

Az utóbbi segítséget kapott Irántól és a Teherán meghosszabbított kezeként tevékenykedő libanoni Hezbollah milíciától. Aztán megjelent a színen az Iszlám Állam terrorszervezet, majd Washington ezzel szemben a helyi kurdokra támaszkodott, ami kiütötte a biztosítékot a törökországi kurd kisebbséggel évtizedek óta viaskodó török vezetésnél.

Végül az Iszlám Állam elleni harc címén beszállt az iszapbirkózásba Oroszország, amely valójában szövetségese, Aszad rezsimjének megmentésére törekedett (sikerrel).

Régi trükk

Vlagyimir Putyin orosz államfő végül úgy gondolta, jobb, ha leveszi az orosz zászlót a színről, és a Krím félsziget 2014-es elfoglalásakor alkalmazott taktikájához folyamodva az orosz hadsereg kivonulása után hátrahagyta a rangjelzés nélküli, kicsi zöld emberkéket. Mármint leszerelt orosz katonákat alkalmazó magánbiztonsági szolgálatokra hagyta a háborúzást.

Nem mintha az USA nem csinálná ugyanezt: az iraki háborúban terjedt el a gyakorlat, hogy a katonai piszkos munkát privát cégekkel végeztetik el. A washingtoni vezetés így elháríthatta a vádat, hogy amerikaiak életét kockáztatja a véres szárazföldi harcokban. Nem tudni mennyi orosz zsoldos harcol most Szíriában, de ha igaz, hogy az amerikai légi csapásban 200-an haltak meg közülük, akkor nagyon sokan lehetnek.

Mindenki mindenki ellen

Eközben Irán drónokat küld Szíria fölé, hogy konszolidálja azokat a katonai sikereket, amelyeket Aszad csapatai Moszkva és Teherán segítségével elértek. Izrael nem tűri a szomszédságában Irán jelenlétét, lévén a perzsa ország politikai elitjének egy része le akarja törölni a térképről a zsidó államot.

A Szíria területén ütköző hatalmak érdekei homlok egyenest ellentmondanak egymásnak. Egyiküket sem érdekli immáron az eredetileg kirobbant polgárháború kimenetele. A szíriai szunniták gyakorlatilag vesztettek, az Iszlám Állam jelentéktelen területeket birtokol, Aszad gyakorlatilag nyert, mert túlélte a háborút és fokozatosan területeket szerez, a többi szál, például a kurdok ügye mellékes ahhoz képest, amiért a háborút vívták.

Mindenki marad

Putyinnak bizonyítania kell, hogy hozott valamit Oroszországnak a katonai beavatkozás, amit úgy tehet, hogy ott hagyja kicsi zöld emberekéit, akik megakadályozzák az Aszad-rezsim esetleges összeomlását. A szíriai kurdok szintén a hadszíntéren maradnak, mert nincs hova menniük. Emiatt viszont borítékolható a törökök részvétele a konfliktusban.

Irán hosszú távon érdekelt a szíriai jelenlétben, mint ahogy Izrael is abban, hogy ellensúlyozza Irán befolyását. Még az USA hajlana a leginkább arra, hogy kihátráljon a térségből, de ezt aligha teheti meg addig, amíg népirtások fenyegetik egyebek mellett szövetségeseit, a kurdokat is.

Elvileg a káoszt tárgyalások útján rendezhetnék a felek, amelyben a részt vevők egyaránt kivonulnának a helyszínről, hogy összehozzanak egy új geopolitikai státus quót. Csakhogy az afgán példa azt mutatja, hogy mindig ott az esélye, hogy a külső hatalmak felfegyvereznek helyi erőket, amelyek újrakezdik a háborút. Ezért nagyon nehéz a helyzet normalizálása. Szíria lakóinak agóniája végeláthatatlannak látszik.

A fotó forrása: AFP