A háborús szankciók miatt a gyártónak közel 400 új alkatrészt kell gyártania a Renault CMF-B platformjára, hogy az Iskra az sorozatgyártható legyen.
Erre a Lada 23 milliárd rubelt (92 milliárd forint) költött és most jutottak el oda, hogy az első modelleket megépítsék (és bemutassák), amikkel megkezdődhet a tesztelés.
Kapcsolódó
Két motorváltozattal tervezik gyártani az Iskrát, de mindkettő egy régebbi modellből származik. Az egyik a Granta 1,6 literes, 90 lóerős benzinmotorja, a másik pedig Vesta ugyanúgy 1,6 literes, de 16 szelepes, 106 lóerős benzinmotorja. Az előbbihez csak ötsebességes maunális váltó választható, míg az utóbbihoz egy hatsebességes, vagy egy fokozatmentes automata – számolt be róla a Totalcar.
Ha a tesztelések jól mennek, az Iskra már 2025 elején sorozatgyártásba kerül, amit valószínűleg csak hazai piacon értékesítenek.
A Nemzetközi Gazdasági Fórumon kiállítottak egy tisztán elektromos meghajtású Lada Nivát is, amely elvileg nem kerül gyártásba, viszont a benne levő technológia a jövőben felhasználásra kerülhet. Az e-Niva egy egy 82 lóerős villanyautó, amiben megmaradt a kapcsolható összkerékhajtás (ilyenkor 163 lóerős). Egy 34 kWh-ás lítium-ion akkumulátor van benne, amivel elvileg 175 kilométert lehet megtenni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak