Az emblematikus tárgyat szombat délután megáldotta Laurent Ulrich párizsi érsek, majd egy daruval 96 méter magasba, a huszártorony tetejére emelték.
Az új aranyozott kakast a francia történelmi emlékművek főépítésze, Philippe Villeneuve tervezte. Az előző műtárgy túlságosan megrongálódott az Eiffel-toronnyal együtt a francia főváros jelképének tekintett székesegyházban 1919. április 15-én pusztító tűzben.
A kereszténységben a kakas a fény visszatérését jelképezi az éjszaka után. A Franciaország egyik jelképének számító gall kakas
igen nagy megbecsülésnek örvend a franciák körében, megtalálható a nemzeti labdarúgó- és a rögbiválogatott mezén is.
A székesegyház új kakasában a tűzvész idején megmentett, a katolikusok által igen tisztelt ereklyéket helyeztek el. Egy másik lezárt csőben annak a közel kétezer embernek a névsora van, akiknek köze volt a katedrális helyreállításához.
Ez példa nélkül álló emberi kaland
– mondta a helyreállítási munkákat irányító Philippe Jost.
December 8-án – pontosan egy évvel a székesegyház tervezett újranyitása előtt, amelyre Ferenc pápát is meg kívánja hívni – Emmanuel Macron köztársasági elnök is a Notre-Dame-ban járt. Ekkor jelentette be egyebek mellett, hogy a régi kakast a közeli Cité-szigeten létesítendő, a Notre-Dame műkincsei elnevezésű múzeumban helyezik el.
A gótikus művészet eme remekében 2019-ben csaptak fel a lángok. A tűzvész világszerte heves érzelmeket váltott ki, amit jelentős adományozás követett: 848 millió euró érkezett szerte a világból a székesegyház helyreállításának a finanszírozására.
December 6-án már a helyére került a kereszt a huszártorony tetején. A következő állomás a tervek szerint a huszártorony ólomborításának felhelyezése lesz.
A tervezők azt remélik, hogy a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékok idején (július 26.- augusztus 11.) már megtekinthető lesz a jelenleg még állványzat és daruk borította huszártorony és a Notre-Dame ismert sziluettje.
Philippe Jost újító jellegű tűzvédelmi rendszer beszerelését is megígérte a székesegyházba.
A 2024. december 8-i megnyitó után a Notre-Dame elvileg évi 14 millió látogató fogadására lesz képes, kétmillióval többre, mint a tűzvész előtt.
Újjászületés: ekkortól léphetünk be újra a Notre-Dame-ba
A 2019-ben lángok martalékává vált katedrális újjáépítése újabb mérföldkőhöz érkezett. >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!