A szerencsétlen befektetők, akik kínai vállalatok részvényeit birtokolják, az elmúlt időszakban egyre inkább azt érezhetik, hogy a kínai állam beleszól a dolgaikba. A pekingi politikusok úgy gondolhatják, hogy rendet kell tenniük, meg oldaniuk a problémákat, amire a legjobb mód, ha több hatalmat összpontosítanak a kezükben. Az emlékezetük azonban történelmi távlatban mintha rövid lenne, megfeledkeznek arról, mi tette Kínát naggyá az elmúlt néhány évtizedben. Az, hogy az ország vezetése levette fojtogató kezét a társadalom torkáról – vezeti fel az állam szerepét eresítő lépések elemzését a Bloombergen Michael Schuman Kína-szakértő.

A legújabb gazdasági szabályozási lépések, amelyek összezavarták a piacokat, a Bloomberg cikkírója szerint jellemző megnyilvánulásai Hszi Csin-ping államfő-kommunista pártelnök gazdasági víziójának. A kínai vállalatok kétségtelenül jól járnának, ha jobb szabályozási környezetben működhetnének, ám ahelyett, hogy az adatvédelmet és a képzést erősítenék a kormány lépései, az új szabályok antikapitalista jellegűek. Visszahozzák a múltból ismert homályos fenyegetéseket meghatározott szektorok, vállalatok ellen, mesterséges büntetésekkel fenyegetve őket, ha nem engedelmeskednek a központi akaratnak.

Hszi szemében Kína egyik legfontosabb közellensége a jövedelmi szakadék. Ha ezt nagyvonalúbb jóléti rendszerrel vagy igazságosabb adózással próbálnák orvosolni, az kiszámítható és hasznos lenne a gazdaságnak. Ehelyett azonban a kommunista párt letette a főesküt, hogy kiigazítja az eltúlzott jövedelmeket, ami a frászt hozhatja a jómódúakra. A „rendcsinálás” jele, hogy például Pinduoduo Inc. online kiskereskedő hogy, hogy nem úgy döntött, a tőzsdei bevezetése után szerzett első profitját a vidékfejlesztésre ajánlja ahelyett, hogy saját tevékenységét fejlesztené. A Tencent Holdings Ltd. technológiai cég nemrégiben emelte duplájára, 15 milliárd dollárra szociális támogatási programját.

Nagyobb állam

Ami még jobban aggaszthatja a piaci szabályozás híveit, hogy úgy tűnik, a hivatalos politika célja az állami kontroll erősítése a magánvállalkozások felett. Ennek egyik jele például, hogy a kommunista párt tavaly nyilvánosságra hozott egy állásfoglalást, amely szerint a pártkádereknek iránymutatást kellene adniuk a magánszektornak arra vonatkozóan, hogyan teremtsenek „modern vállalkozásokat kínai karakterrel”.

Látszólag ebben semmi különös nincs, hiszen a kínai államkapitalizmusban, az államot képviselő kormányé az irányító szerep a gazdaságban, így hivatalnokok mindig belefolynak a döntésekbe. Ugyanakkor az új intézkedések azt mutatják, hogy Hszi szerint a rendszernek ez az eleme, a központi irányítás a kínai gazdasági csoda titka, nem pedig az állam szorításától megszabadult emberek vállalkozókedve és szorgalma.

Semmi vállalkozás, semmi üzlet

Legutóbbi beszédeiben nem győzte fényezni a párt vezető szerepét, miközben azok a szavak, hogy vállalkozószellem vagy üzlet még véletlenül sem hagyták el a száját. Arról azonban többször értekezett, hogy a kommunista párt nélkül nem létezne az új Kína, nem valósult volna meg a társadalom újjászületése. Miközben azonban – akárcsak bármelyik politikustársa – a jó híreket hangsúlyozta, megfeledkezik arról, hogy az ország akkor vett lendületet, amikor a kommunista párt helyet adott a szakértelemnek, a vállalkozókedvnek és a szorgalomnak.

E gondolkodás riasztó része, hogy úgy tűnik, visszatér az a mentalitás, miszerint a jó elvtársak mindent jobban tudnak. Amikor ezt volt uralmon, az 1950-es és 1960-as években, az ország elszigeteltségben és szegénységben élt. Hszi persze nem kezdeményezne újra „nagy ugrást”, mint Mao Ce-tung tette gazdasági csődbe taszítva az országot, de politikája nyomán a pártkáderek megint azt hihetik, hogy jobban tudják, mi a teendő, mint a befektetők vagy az üzletemberek.

Ennek a változásnak lehet a jele, hogy egy friss felmérés szerint a végzős diákok 42 százaléka az állami szektorban akar elhelyezkedni. Ez hat százalékponttal nagyobb mint egy évvel korábban. A magánszektort csak 19 százalékuk részesíti előnyben, ami azt jelenti, hogy az ország szellemi elitje a legkevésbé hatékony vállalatokat választja a hatékonyabbakkal, innovatívabbakkal szemben.