A titkos művelet valóban szupertitkos volt és a Reuters oknyomozó anyaga szerint egyértelmű volt a Pentagon célja: aláásni a bizalmat a Kína által szállított oltások és más életmentő segédeszközök biztonságosságával és hatékonyságával kapcsolatban.
Ál-filippínók, kamu accountok és hamis internetes fiókok mögé bújtak a kampány során: a közösségi médiában megjelent bejegyzések rendre kifogásolták az arcmaszkok, a tesztkészletek és persze az oltóanyagok minőségét, különös tekintettel a kínai Sinovac oltásra.
Kapcsolódó
A lap legalább 300 fiókot azonosított az X-en, amelyek megegyeztek a Fülöp-szigeteki hadműveletet ismerő volt amerikai katonai tisztviselők által közölt leírásokkal. Szinte mindegyiket 2020 nyarán hozták létre.
A COVID Kínából érkezett, és a vakcina is Kínából érkezett, ne bízzon Kínában!
– szól az egyik tipikus tweet 2020 júliusából tagalog nyelven. Mindez egy kínai zászlóval, fecskendővel és a fertőzések szárnyaló emelkedését mutató táblázattal illusztrálva. Egy másik bejegyzés így szólt:
„A kínai PPE (védőöltözet), arcmaszk, vakcina: HAMIS. De a koronavírus valóságos.”
Miután a Reuters Elon Musk X-jénél is rákérdezett a gyanús fiókoka, a közösségimédia-cég gyorsan törölte a profilokat, és megállapította, hogy tevékenységi minták és belső adatok alapján egy koordinált botkampány részei lehettek.
Itt az új covid variáns: nyáron fellángolhat a fertőzéshullám
A FLiRT nevű új variáns a korábbi omikron törzsből származik >>>A lap szerint amerikai hadsereg vakcinaellenes erőfeszítései 2020 tavaszán kezdődtek, és Délkelet-Ázsián túlra is kiterjedtek. A propagandakampányt direkt a közép-ázsiai és közel-keleti közönségre szabták.
A Pentagon hasonló módon hinthette el a kínai vakcináktól való félelmet a muszlimok között is:
előszeretettel erősítette azt a vitatott állítást, hogy az oltások sertészselatint tartalmaznak, ergó a kínai oltások az iszlám törvények szerint tiltottnak tekinthetők.
Történt mindez akkor, amikor a vírus naponta több tízezer ember halálát okozta ezekben az országokban.
A titkos program Donald Trump volt elnök idején indult, és hónapokkal Joe Biden elnöksége alatt is folytatódott – állapította meg a tényfeltáró cikk – és még akkor sem állították le, hogy a közösségi média riadt vezetői figyelmeztették az új adminisztrációt, hogy a Pentagon COVID-álhírekkel riogat.
A Biden-féle adminisztráció csak 2021 tavaszán adta ki a rendeletet, amely betiltotta a vakcinaellenes kampányt, és amelynek nyomán a Pentagon belső vizsgálatot kezdeményezett.
A lap igyekezett Donald Trump és Joe Biden szóvivőit is megszólaltatni, de nem válaszoltak a titkos programmal kapcsolatos felvetésekre.
A védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztviselője ugyanakkor elismerte, hogy az amerikai hadsereg valóban titkos propagandát folytatott a kínai vakcinák ellen, különösen a fejlődő világban, ám részletekbe nem bonyolódott.
A Pentagon az X-platform mellett a Facebookon és az Instagramon is terjesztette dezinformációs üzeneteit, amivel a Meta anyavállalat vezetőinek is felkeltették a figyelmét.
A lap informátorai szerint a Facebook először 2020 nyarán kereste meg a Pentagont, figyelmeztetve a katonaságot, hogy a dolgozóik könnyedén azonosították a hadsereg hamis fiókjait. Érvelésük szerint a kormány megsértette a Facebook irányelveit, nemcsak azzal, hogy nyilvánvalóan hamis fiókokat működtetett, de a COVID-ról is téves információkat terjesztett.
A katonaság viszont azzal érvelt, hogy a számtalan hamis fiókját a terrorizmus elleni küzdelemre használták fel, és arra kérték a Facebookot, hagyja békén a fiókjaikat. Cserébe állítólag ígéretet tettek arra, hogy leállítják a COVID-hoz kapcsolódó propaganda terjesztését, ám néhány fiók továbbra is aktív maradt.
Megdöbbentő felfedezést tettek a Covidról, erre nem számítottak a tudósok
Egy friss tanulmány szerint továbbra sem lehet egy szinten kezelni a koronavírust veszélyesség szempontjából az influenzával >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!