A golyózáport az indokolta, hogy a terroristák robbanómellényszerű ruhát viseltek, a gázolás után rátámadtak a járókelőkre és a rendőrök is életveszélyben voltak - írta az MTI-re hivatkozva a 444.hu.
A támadásnál használt fehér Renault-furgont csak nem sokkal a támadás előtt bérelték az egyik támadó nevére - közölte Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárítási osztályának parancsnoka.
Kapcsolódó
Szombaton este 10 körül a támadók északról dél felé hajtva a London Bridge-en a járdán a tömegbe vezették az autót, majd a kocsit otthagyva gyalog a Borough Market környékére mentek, ahol többeket megkéseltek.
Mark Rowley azt is elmondta, a nyomozás rendben halad, és jól haladnak a támadók azonosításával is. Az is bebizonyosodott már, hogy nem volt a három támadónak társa a helyszínen. Jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen kapcsolataik voltak, és kik segítették őket.
Korábbi hírek szerint 12 embert tartóztattak le merénylettel összefüggésben.
Lapértesülések szerint az egyik támadó egy fiatal, családos palesztin férfi, akit a szomszédai csendes embernek ismertek, minden este látták, amint hazahozza a családját és nem beszélt nőkkel. A felesége teljesen eltakart arccal járt.
A kanadai áldozatról szóló híreket Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megerősítette.
A további áldozatokról egyelőre nincs hír, de rendőrök is megsérültek a támadásban. Az itv.com azt írja, összesen 4 rendőr sérült, egyikük pedig az a közlekedési rendőr, aki elsőként érkezett a helyszínre, és gumibottal próbálta megállítani a késelő terroristákat.
Egy új-zélandi férfit is megkéseltek, őt most mesterséges kómában tartják. Egy vacsorázó ausztrál nő és partnere szintén a sérültek között van, a francia média pedig úgy tudja, két francia is megsérült - írta a hvg.hu.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni