Egy dél-kaliforniai üzletben nem kevesebb, mint 395 dollárért (143 ezer forint) árulnak egyetlen darab, limitált kiadású ananászt. Az ára azért ennyi, mert a Rubyglow valódi ritkaságnak számít, évente csak néhány ezret állítanak elő belőle – írta a KTLA helyi hírállomás alapján a CNN.
A ritka termés rubinhoz hasonló színű héjáról és édes, sárga belsejéről ismert. A Del Monte gyümölcs-nagykereskedő saját bevallása szerint
Kapcsolódó
16 évnyi kutatás után hozták létre Costa Ricában.
Az ananász korábban csak Kínában volt elérhető. A cég azonban úgy döntött, hogy bevezeti a luxusgyümölcsöt Észak-Amerikába is.
Az amerikai Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint az elmúlt 10 évben jelentősen nőtt a prémium gyümölcsök fogyasztása, ezek közé elősorban az eper, a mangó és az avokádó tartozik. Ugyanakkor az olcsóbb és népszerűbb gyümölcsök, így az alma és a banán fogyasztása nem változott.
A luxusgyümölcsökre a legnagyobb kereslet Ázsiában van, Japán pedig igyekszik kiszolgálni az igényeket.
A szigetország vezető szerepet tölt be a luxusélelmiszerek, köztük a világ legdrágább epreinek előállításában. A Bloomberg értesülései szerint egy háromféle különleges epret tartalmazó 18-as pakkért 780 dollárt is elkérnek el a japán piacon. Az ár persze tükrözi a gyümölcsök körülményes termesztését: nagyon érzékenyek a napra, a kártevőkre, mi több, hímes tojásként kell őket szállítani.
A japán gazdák által termesztett sárgadinnye is rekordárakat ért el néhány évvel ezelőtt: 2019-ben a Yubari King fajból két darabot árvereztek el 45 000 dollárért (azaz 1,6 millió forintért). Ez a dinnye mini gazdaságokban nő, ahol megfelelő gondozás mellett is a növény szezononként mindössze egyetlen gyümölcsöt terem.
A legjobb minőségű gyümölcsöket persze könnyűszerrel értékesítik: elsősorban az exkluzív éttermek a vásárlóik, beleértve jó pár Michelin-csillagost is. Ami jó hír, hogy idővel persze mezei halandók számára is is elérhetővé válhatnak – ahogy történt ez a Honeycrips almával, Cotton Candy szőlővel és a megdöbbentő formájáról méltán híres, Sumo Citrus nevű mandarin-pomelo keverékkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát