A Nyugatnak két célja van az orosz-ukrán háborúban: az egyik fenntartani Ukrajna szuverenitását, a másik eltántorítani Oroszországot attól, hogy a jövőben európai országokat támadjon meg – vezeti fel Emmanuel Macron francia államfő taktikáját elemző cikkét John Sawers, a brit titkosszolgálat külföldi hírszerzési ága, az MI6 volt vezetője a Financial Timesban megjelent cikkében.

A Donbaszban folyó harcok borzalmasak, így nagy a kísértés, hogy minél előbb véget vessünk ezeknek, és nem meglepő, hogy felmerül a béketárgyalások mielőbbi megkezdésének lehetősége.

Macron minapi megjegyzése, miszerint nem szabad megalázni az oroszokat a háborúban – amivel vélhetően arra a fajta megaláztatásra utalt, amit a németek szenvedtek el az első világháború után –, nem véletlenül talált fagyos fogadtatásra a kijevi vezetés körében. Nem arról van ugyanis szó, mint száz éve, hogy a vesztest kizsigerelik a győztesek, hanem arról, hogy egy korai tűzszünet nyomán az oroszok megtartanák azokat a területi nyereségeiket Ukrajnában, amiket a háború kezdete óta elértek. Ráadásul nem a 2014 előtti ukrán határról indultak, hanem részben akkor lenyúlt területekről.

A brit szakértő szerint nincs ok feltételezni, hogy egy béketárgyaláson a Kreml belemenne az orosz hadsereg visszavonásába a február 24-ei kiindulási pontjaira. Ennek ellentmond, hogy a megszállt területeket gőzerővel igyekeznek „oroszosítani”, bevezetik az oktatásban az orosz tanrendet és nyelvet, kiiktatják a korábbi médiát és a saját bábjaikat nevezik ki a helyi közigazgatás élére. És Putyin nem először játszaná el, hogy orránál fogva vezeti nyugati kollégáit.

Sarkozy és Hollande

A 2008-as grúziai háborúban Nicolas Sarkozy volt francia államfő közreműködésével úgy kötöttek békét, hogy az oroszok megszállták az ország két régióját, amelyeket azóta is a bábjaikként irányítanak. Ugyanez történt 2014-ben, amikor a Kijevben kialakult hatalmi vákuumot kihasználva elfoglalták a Krím félszigetet és hatalomra segítették a Donbasz egyharmadát elfoglaló oroszbarát szeparatistákat.

Francois Hollande, Sarkozy utóda és Angela Merkel német kancellár az akkori tétova ukrán vezetés asszisztálásával összehozott egy megállapodást Putyinnal, ami nem tudott mit kezdeni a Krímmel és rövid távon érvényben hagyta Donbanban kiszakított terület státuszát. Olyan helyzetet teremtettek, amelyet aztán sem a területet visszaszerezni akaró ukrán, sem a leválást fenntartani akaró szeparatista és orosz fél sem tartott be. Röviden: Oroszország stabilizálta katonai erővel megszerzett pozícióját.

Kissinger és Putyin

Macron előtt Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter tett olyan megjegyzést, ami azt az aggodalmat keltheti az ukrán vezetésben, hogy egyes nyugati erők a feje felett akarnak alkudozni Moszkvával a béke feltételeiről. Kissinger azt mondta, hogy szerinte a következő hónapokban fel kell készülni a békefolyamat megindítására.

Eközben a brit titkosszolga messze nem látja olyan erősnek Putyin pozícióját, ami az orosz hadsereg számbeli és technikai fölényéből következne. A háború első hetében kiderült, hogy óriási hibát követett el az invázió elrendelésével, és ahogy telik az idő, a feltételek csak romlanak. Európában elindult az orosz energiafüggőség leépítésének folyamata, ami visszafordíthatatlan, és biztosan súlyos anyagi károkat fog okozni az energiahordozók exportjától függő orosz gazdaságnak és állami költségvetésnek. Egy ponton akár palotaforradalom távolíthatja el az elnöki székből, bár ez nem mostanában várható.

Kijev meg akarja nyerni a háborút, ami az ukrán vezetők szerint azon múlik csak, hogy kapnak-e megfelelő és elegendő fegyvert, illetve hogy a nyugati szankciók kellően csökkentik-e a Kreml anyagi forrásait a háború folytatására. Kérdéses, hogy a harctéren elérhető-e ez a siker, ám a franciák bizonytalankodása Ukrajna támogatásában csak odavezethet, hogy az oroszok megtartják a katonai erővel szerzett területeket, és időt nyernek arra, hogy immáron azokról kiindulva kezdjék el a következő háborújukat. Az MI6 korábbi vezetője szerint nem kéne ezt kockáztatni egy korai tűzszünettel.