Az Egyesült Államok és Kína több évtizeden át fennálló viszonya március első hetében összeroppant - kezdi cikkét Gideon Rachman, a Financial Times (FT) vezető publicistája. Két fejlemény vezetett el ide, amelyek közül az egyik az USA-ban, a másik Kínában történt. Az előbbi ország tett egy hatalmas lépést a protekcionizmus, az utóbbi pedig az egyeduralom felé vezető úton.
Az elmúlt 40 évben a két ország egyaránt támogatta a globalizációt, miután felismerték, hogyan működik a modern világgazdaság. A kínai elit azt feltételezte, hogy az USA továbbra is támogatni fogja a szabadkereskedelmet, amelynek legnagyobb haszonélvezője az ő országuk. Az Egyesült Államok vezetői körei azt gondolták, hogy gazdaságának liberalizációja végül elvezeti Kínát a politika liberalizálásához is.
Széttört
Immáron mindkét feltételezés a porban hever. A kínai törvényhozás március 11-én elfogadta azt az alkotmányos változtatást, amely lehetővé teszi, hogy Hszi Csin-ping államfő élete végéig megőrizze pozícióját. Donald Trump, az USA elnöke három nappal ezt megelőzően bejelentette, hogy büntetővámot vet ki az acél- és az alumínium importjára, majd azt twittelte, hogy a kereskedelmi háborúk jók és könnyen megnyerhetők.
Trump nagyképű szövege azonban azt mutatja, nem számol azzal a kockázattal, hogy az USA és Kína kereskedelmi háborúja könnyen átcsúszhat egy valódi háborúba - véli az FT publicistája. Eddig ugyanis Kína geopolitikai ambícióit féken tartotta, hogy érdekelt volt a nyugati piacok nyitottságában, amelyek bezárultak volna, ha az Ázsia óriás katonai fenyegetést jelentett volna a világra.
Ha azonban az USA protekcionizmusa kiterjedtebbé válik, akkor megváltozhat ez a felfogásuk - és ennek megvan az esélye. Az acél- és alumíniumvám nem okoz nagy gondot Kínának, de ha kiterjed például a szerzői jogok védelmére is, azzal egyértelműen Pekinget céloznák meg.
Szívóznak
Az USA-ből érkező gazdasági kihívás találkozik azzal, hogy az egyre magabiztosabb kínai vezetés hasonló kihívást intéz az ideológia és a geopolitika terén az Egyesült Államokkal szemben. Az elmúlt években szigeteket kezdet építeni a Dél-kínai-tengeren és újrafogalmazta az óriási ország területi és tengeri igényeit a térségben. A hosszabb távú cél az USA befolyásának felszámolása a Csendes-óceán nyugati részén, a világ legfontosabb kereskedelmi útvonalainak térségében.
Eközben Kína autoritáriánus fordulata ideológiai támadást is indít a nyugati demokrácia modelljével szemben, miután arra utal, hogy a gazdasági erőnek nem kell párosulnia a liberális piacgazdasággal és demokráciával. Hszi és Trump egyaránt nacionalista vezetők, akik gyakran rájátszanak támogatóik sértett nemzeti öntudatára.
Hszi újjászületésről beszél Kína egy évszázados megalázása után, ami a 19. századi nyugati behatolással kezdődött. Trump azoknak az amerikaiaknak játszik, akik bére harminc éve stagnál, s ezért nem hisznek a globalizáció áldásaiban.
Változás
A Hszi regnálását megelőzi időszakban a kínai elit arról beszélt, hogy országuk kölcsönös függésben él az USA-val. Ezt azzal támasztották alá, hogy Kína gyors gazdasági felemelkedése abban az időszakban ment végbe, amelyben a világ vezető hatalma vitathatatlanul az Egyesült Államok volt. Ezért úgy látták, nincs értelme politikai hatalmi kihívást intézni az USA-val szemben.
Ez a felfogás azonban megváltozott. Az elmúlt időszakban a kínai szellemi élet egyes prominens képviselői elkezdtek arról értekeznni, hogy az Egyesült Államok által meghatározott világrend olyan öltöny, amely immáron nem illik a világra.
Rachman szerint a protekcionista, nacionalista Amerika és a rámenős és szintén nacionalista Kína robbanásveszélyes kombinációt alkot. Egyetlen olyan oldala van Trump ideológiájának, ami enyhíti a konfliktust, az, hogy szemben számos elődjével nem akarja terjeszteni a demokráciát a világon. Nem izgatja Hszi teljhatalma - talán inkább irigyli azt.
A fotó forrása: Nicolas Asfouri/AFP