"Törökországgal és Görögországgal közösen humanitárius műveletet indítunk, hogy evakuáljuk mindazokat, akik el akarják hagyni Mariupolt" - mondta Macron újságíróknak az Európai Tanács kétnapos csúcstalálkozóját követően.

Macron kevés részletet árult el, de azt mondta, hogy a műveletre "minél korábban, annál jobb", ha sor kerül, és azt is közölte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és az ukrán hatóságokkal "összehangoltan" hajtják végre a beavatkozást. A francia államfő azt is elmondta, hogy kapcsolatban áll Mariupol polgármesterével - írja a Politico.

A francia vezető azt is közölte, hogy "48-72 órán belül" tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a mariupoli műveletről.

"Remélem, hogy a lehető legtöbb érintettet be tudjuk vonni ebbe az akcióba" - mondta Macron. Több mint 100 ezer ember rekedt Mariupolban, amelyet az orosz erők szinte folyamatosan bombáznak. Közben jelentések szerint százezreket hurcoltak el Moszkva katonái a területről.

"Külön gondolok Mariupol lakóira, akik az egyik legnagyobb drámát élik át" - nyilatkozta Macron. "Abban a több mint 400 ezer lakosú városban ma már csak 150 ezren élnek tragikus körülmények között" – fogalmazott a francia elnök.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy a műveletről tárgyalnak. Hozzátette, hogy az ukrán várost, ahol nagy görög közösség él, "egy példátlan orosz támadás teszi próbára, amely sajnos nem tesz különbséget az ukrán csapatok és a civilek között".

Az egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen módon terveznek beavatkozni a humanitárius katasztrófahelyszínné változott ukrán városban. A város a szárazföldről megközelíthetetlen az orosz ostromgyűrű miatt. Nem világos az sem, hogy katonai erőket milyen minőségben vonnának be a műveletbe.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatos cikkeinket ezen a linken olvashatja.