Angela Merkel német kancellár visszautasította, hogy interjút adjon bárkinek abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt választották meg először Németország kancellárjának. A párizsi terrortámadást követő intenzív európai politikai egyeztetések miatt talán nem is lett volna módja arra, hogy időt szakítson az újságírókra, ám ha mégis el tud szabadulni, minden bizonnyal férjével, csendben, kelet-németországi hétvégi házukban koccintanak az évfordulón.

Sokszor leírták már az elmúlt hetekben, hogy nem sok oka van az ünneplésre a kancellárnak - emlékeztet a brit Independent, amely sorra veszi Angela Merkel tízéves hatalmának előzményeit és lehetséges folytatásait. Ami a görög adósságválság mélypontjai idején soha nem fordult elő, az a bevándorlási válság lassú és határozatlan európai kezelése kapcsán megtörtént: a német közvélemény lassan szembe fordul vele.

Amióta hivatalában van, szinte folyamatosan a népszerűségi listák élén tanyázott, ennek eredményeként kétségtelenül az egyik legnépszerűbb vezető a háború utáni Németországban. A tízéves évforduló azonban kellemetlen hírt hozott: belügyminisztere, aki szerint meg kell szigorítani a menekültek bejutását Németországba, leszorította az élről.

Nem lehet leírni

Téved azonban az, aki azt hiszi, hogy máris le lehet írni a kancellár asszonyt. Merkel az elmúlt években jó párszor feltápászkodott a padlóról. Ügyesen használja ki bírálói hibáit. Jó példa erre 2005-ös győzelme. A CDU/CSU mindössze 35,2 százalékot szerzett, ami a pártszövetség történetének leggyengébb eredménye volt. A szociáldemokrata Gerhard Schröder akkori kancellár, akinek pártja kis különbséggel a második helyre szorult, erre utalva egy tévévitában odavetette neki: ne is remélje, hogy Németország következő kancellárja lehet.

Merkel először nem reagált semmit a megjegyzésre, szinte rezzenéstelen arccal, némi derűt mutatva ült a helyén. A vita későbbi szakaszában odavetette Schrödernek: némi szerénységgel el kellene fogadnia, hogy a CDU/CSU nyerte meg a választásokat. Két hónappal később, november 22-én letette a kancellári esküt, megalakítva első konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciós kormányát.

Titokzatos képesség

Merkel rendelkezik egy titokzatos képességgel arra, hogy összezavarja főként férfi vitapartnereit. Kétségtelenül hasznára válik, hogy nő. További előny, amelyet kamatoztathat főként Németország nyugati részén született vetélytársaival szemben, hogy a néhai szocialista Kelet-Németországban nevelkedett. Ez megtaníthatta arra, hogy a felszíni események tőlük teljesen eltérő, sőt ellentétes folyamatokat rejthetnek a mélyben.

Apja, Horst Kasner protestáns lelkész meg volt győződve arról, hogy a szocializmus elve helyes, ám az a fajta megvalósítás, amely a szovjet uralom alatt álló Kelet-Németországban folyt, helytelen. Merkel ifjú korára emlékezve többször megjegyezte, hogy nagyon hamar rájött: a szocialista német állam működésképtelen.

Ennek ellenére beilleszkedett a rendszerbe, fizikusnak tanult, és ha nem jön a rendszerváltás, minden bizonnyal egyetemi oktatóként éli le az életét. Nem vonta ki magát a hivatalos ifjúkommunista mozgalomból sem - ezzel minden bizonnyal előmenetelét veszélyeztette volna -, a rendszerváltás előtt agitációs és propaganda vonalon tevékenykedett. Akik akkor ismerték arról számolnak be, hogy nem vett részt a bulikon és nem pasizott.

Villámkarrier

Egyik tanára viszont legszorgalmasabb tanítványaként emlékszik vissza rá, és egy diáktársa szerint az iskolai kirándulásokon leginkább tanáraival beszélgetett olyan tudományos dolgokról, amelyek az átlagdiákokat nem nagyon érdekelték. A berlini fal leomlásának éjszakáján, 1989. november 9-én szaunázott, ám az azt követő nagy utcabálokon már ott volt.

Egy életrajzírójának 2009-ben azt mondta, hogy a változás után azonnal tisztában volt vele, mit akar. Parlamenti képviselő akart lenni, elő akarta segíteni a minél gyorsabb német újraegyesítést és piacgazdaságot akart hazájában.

Karrierjét elősegítette, hogy a CDU helyi embereket keresett gyors keleti terjeszkedéséhez. Merkel ideális jelölt volt: egyházi családból származott, ami megvédte a kommunista ideológia és a titkosrendőrség befolyásától. Miután az frissen alakult párt, amelyhez csatlakozott (a Demokratikus Ébredés) beolvadt a CDU-ba, egy éven belül Helmut Kohl kormányának első kelet-német, nő minisztere lett. Kevesebb mint egy évtizeden belül pedig felváltotta mentorát a párt élén.

Auf Wiedersehen-időszak

Hosszú karrierje azonban kritikus szakaszába érkezett. Ezen az őszön hirtelen nagyot fordult a szerencséje. Ahelyett, hogy újabb uniós reformokat kezdeményezve kezében tartaná Európa gyeplőjét, azért "könyörög" a többi európai országnak, hogy ugyan vegyék már ki a részüket a menekültek elhelyezéséből. Korábbi szövetségesei, a német üzleti világ, a szakszervezetek és a helyhatóságok világossá tették: a német társadalom és gazdaság nem képes integrálni olyan sok bevándorlót, amennyi idén rászakadt az országra.

A vezetési válság Margaret Thatcher hanyatlását juttatta a brit sajtóorgánum szerkesztőinek eszébe. A legendás brit miniszterelnök 11 éven át uralkodott, végül a nyolcvanas évek végén beköszöntő recesszióba és egy népszerűtlen adóreformba bukott bele. Az Independent újságírói elképzelhetőnek tartják, hogy Angela Merkel is elérkezett búcsúzásának időszakába.

Elődök

Pártbéli előde és mentora, Helmut Kohl ugyan 16 éven át volt hatalmon, de ez egybeesett a német újraegyesítés első, legnehezebb időszakával, amely különleges - soha meg nem ismételhető - státust biztosított neki. Emellett biztosan jobban járt volna, ha hamarabb távozik: így nem hullott volna vissza a fejére, hogy nem volt válasza a jugoszláv polgárháborúra, és nem omlott volna rá a CDU pártfinanszírozási botránya, amelyért más országokban börtönbüntetést várt volna az első számú vezetőre.

Ezt leszámítva nagyjából a Thatcher esetén megfigyelt tízéves szabály működött. Az egy évtizeden át Franciaország ünnepelt vezetőjeként tevékenykedő de Gaulle tábornok regnálása alatt országa - ahogy a Le Monde fogalmazott - unalmassá vált, amíg 1968 májusában ki nem robbantak a diáklázadások. Miután az általa kezdeményezett alkotmányos reform elbukott a népszavazáson de Gaulle 1969-ben távozni kényszerült a hatalomból.

Francois Mitterand első tíz éve jól sikerült, de nem maradt volna hatalmon 1995-ig, ha az akkori szabályok szerint nem hét évre választották volna meg a francia köztársasági elnököt. Azóta öt évre csökkentették ezt. Spanyolország legsikeresebb miniszterelnöke, Felipe Gonzalez levezényelte országa modernizálását, ám dicstelenül távozott a pártját fertőző korrupció miatt. Tony Blair brit miniszterelnök jó érzékkel mondott le tíz év után a hatalomról és David Cameron is a "tízéves szabályra" gondolhatott, amikor előre jelezte, hogy 2020-ban mindenképpen távozik.

Elszámíthatja magát

Merkel asszony persze gondolhatja úgy, hogy kormányzása kivétel lehet a "tízéves szabály" alól, hogy továbbra is sikeres lehet, és persze minden szabályt meg lehet törni. Nagy elődje, Konrad Adenauer 14 évig regnált, Kohl 16-ig - ha ezt célozná meg, akkor 2021-ig hivatalban akarna maradni. (Németországban 2017 őszén lesznek a következő parlamenti választások.)

Ennek aztán az lehet a vége, hogy úgy uralkodik tovább, mint Viktória királynő a 19. század végi Nagy-Britanniában, ám ez ilyen precedensek nem igazán lélekemelőek. Ha azonban mégis belevágna a második tízéves periódusba, akkor fel kell készülnie a csalódásokra. Az elsőt máris behúzhatja: drámai, nagyvonalú gesztusa, amely szerint országa kész akár egymillió menekült befogadására, a fejlemények tükrében keserű döntésnek bizonyult. És nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy elhamarkodott volt.