Hillary Clinton valójában arra törekszik, hogy elveszítse az USA elnöki tisztségéért folytatott politikai küzdelmet? - teszi fel a kérdést Brett Arends, a MarketWatch vezető pénzügyi szakírója. Tudatosan szabotálja a saját kampányát? - folytatja, majd megadja a választ: Ez a lehetőség nem olyan őrült, mint amilyen valóságtól elrugaszkodottnak hangzik.

Clinton legádázabb ellenfelei is elismerik, hogy okos. Emellett húszéves politikai tapasztalata van, aminek alapján egy sakknagymester precizitásával kellett volna előkészítenie indulását az elnöki tisztségért, és ugyanezzel a felkészültséggel kellett volna kézben tartania az előválasztási kampányt. Ehelyett a szakíró szerint hibát hibára halmoz.

Kapcsolódó

Nincs barátság

Arends sorba veszi azokat az érthetetlen baklövéseket, amelyeket szerinte, ha tényleg nyerni akarna, nem követett volna el a volt first lady és külügyminiszter.

A végén kezdve: elnöki kampánya tiszteletbeli elnökévé tette Debbie Wasserman Schultzot, a demokraták választási bizottságának korábbi elnökét, miután nyilvánosságra került bizalmas e-mailekből kiderült, hogy Clinton javára és előválasztási ellenfele, Bernie Sanders kárára igyekezett befolyásolni a választási folyamatot.

Ezzel megsértette Sanders hatalmas támogatói táborát és a párt liberális politikusait, akiket felháborított a manipuláció. Clinton helyében bárki július 23-án pénteken, az ügy kirobbanásának napján páros lábbal kirúgta volna ki a besározódott politikust. (Schultz csak vasárnap mondott le.)

Válaszolni sem kell!

Szintén az elmúlt napok baklövése, hogy alelnökjelöltjével adott első hosszú interjújában sértődötten reagált e-mail-botrányára (mármint arra, hogy külügyminisztersége idején privát levelezőrendszerét használta hivatalos levélváltásokra, kockáztatva bizalmas anyagok illetéktelen kezekbe kerülését). Arra panaszkodott, hogy bírálói vele szemben külön Hillary-standardot, azaz kettős mércét alkalmaznak ez ügyben.

Arends szerint nem is kellett volna reagálnia az e-mail-ügyben feltett riporteri kérdésre, miután az FBI hetekkel korábban felmentette minden vád alól (és megfeddte hanyagságáért).

Maga az e-mail-ügy is olyan hiba, ami hihetetlen, hacsak nem akart vele önmagának ártani. Az említett interjúban elismerte, hogy úgy tudta volna a legegyszerűbben elválasztani magán- és hivatalos kommunikációját, hogy két mobiltelefont használ. Ez csak most jut eszébe? - teszi fel szónoki kérdést a MarketWatch szakírója.

Későn és vonakodva

Korábbi hibája a demokraták elnökjelöltjének, hogy nem élt időben az önkritika lehetőségével. Ezzel lefegyverezhette volna kritikusait, ám amikor rászánta magát az önbírálatra, akkor a lehető legrosszabb módot választotta erre: későn és vonakodva szór hamut a fejére.

Minden valamirevaló spin doctor (bármit megmagyarázni képes kampányszakember) azt tanácsolta volna, hogy vagy mindent tagadjon, vagy olyan gyorsan tudja le a dolgot, hogy akik ezután bírálják, faragatlan kötekedőnek tűnjenek.

Engedett az ellenfélnek

Látva a Clintont balról előző Sanders sikerét az előválasztásokon, ő is balra fordult, amivel a lehető legrosszabb választ adta erre a kihívásra. A párttagok (és a szélesebb közvélemény) gondja nem az volt vele, hogy túlságosan konzervatív - a magát európai típusú szociáldemokratának tartó Sandersszel szemben -, hanem hogy bármilyen irányváltásra képes megválasztása érdekében.

Balra sasszézásával visszaigazolta ezt a feltételezést, pedig egyszerűen elintézhette volna a dolgot. Csak azt kellett volna mondania, hogy tiszteli ellenfele ragaszkodását értékeihez, de ő, szemben vele, nem szocialista. Ezzel az egy mondattal letudhatta volna az ügyet.

Pénzes előadások

Óriási támadási felületet adott magán azzal, hogy - férjével, Bill Clintonnal együtt - zsíros fizetésekért előadásokat tartott Wall Street-i bankoknál. Kettőjüknek együtt enélkül is annyi pénzük van, amennyi még a dédunokáiknak is gondtalan életet biztosít.

Ezek helyett a fellépések helyett éveken át ingyen tarthatott volna előadásokat a világ minden táján. Először is elővehetett volna egy prospektust a világ legszebb üdülőhelyeivel és városaival, amelyekben különböző szervezetek kongresszusokat tartanak.

Aztán elfogadhatta volna ezek meghívását. Nyilván a szervezők pénzén utazott volna és a fellépésével ingyen bekerült volna a médiába - mi kell még? Ez szolgálta volna elnöki ambíciói sikerét.

És ha már...

Ha már elvállalták a jól fizető fellépéseket, kivívva a párton belüli bírálatokat is emiatt, akkor nem arra kellene panaszkodnia, hogy velük szemben kettős mércét alkalmaznak (elítélik őket azért, hogy különleges tudásukat komoly felkészülést igénylő előadások tartásával kamatoztatják). Csak annyit kellett volna reagálnia a bírálatokra, hogy mindketten 50 százalékos adófizetők.

Más szóval a fizetésük fele a költségvetést gazdagította, így kormány iskolákra, kórházakra, utakra és hidakra költhette azt. Minél többet kerestek, annál többet adóztak.

Ha Sanders nem szereti a felső kulccsal adózó embereket, akkor vajon milyen bevételből finanszírozná a költséges szociális programokat, amelyeket kezdeményezett? Erre a szónoki kérdésre nem lett volna jó válasza a politikai ellenfélnek.

Vizuális műfaj

Végül Arends szerint szürreális képet mutatott magáról Hillary Clinton, amikor a Sandersszel folytatott előválasztási vitáin aranyszínű "Mao-zakóban" jelent meg. Miből állt volna valami klasszikusabbat felvenni? A tévé vizuális műfaj, ezt mindenki tudja. Bernie Sanders olcsó, lötyögő öltönyei legalább illenek szocialista mondanivalójához.

A MarketWatch újságírója úgy véli, hogy ezeket a szarvashibákat egy intelligens, tapasztalt nő nem követte volna el a Fehér Házért folytatott politikai harcában. Hacsak nincs a háttérben a tudatos vagy inkább öntudatlan politikai öngyilkosság szándéka. Cáfolja meg a szakírót, aki tudja.