A német politikusok közül Christian Lindner, a Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője a legvakmerőbb. Azzal, hogy elsétált a konzervatívokkal és a Zöldekkel kötendő koalícióról folyó tárgyalásoktól, azaz szembe ment Angela Merkel kancellárral, nagy tétre menő hazárdjátékba kezdett. Összezavarta ellenfeleit és megalapozta pártja és saját hosszabb távú sikerét - véli Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) Európával foglalkozó publicistája.

Megdöbbentő indok

Kapcsolódó

A szakíró szerint a legmegdöbbentőbb Lindner döntésében annak indoka volt. Azzal a magyarázattal állt fel a tárgyalóasztaltól, hogy kitart a liberálisok választási ígérete mellett, miszerint nem támogatják az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) megerősítését, sőt célszerűnek látnak annak fokozatos felszámolását.

Ez a szervezet arra hivatott, hogy - hasonlóan az IMF-hez - kisegítse a pénzügyi zavarba kerülő eurótagállamokat. Ezzel erősíti az euróövezet pénzügyi stabilitását viszont egyértelmű, hogy ennek legnagyobb anyagi kockázatát az alap legnagyobb befizetője, Németország viseli.

Merkel szerint az ESM-nek el kell érnie az IMF szintjét, ez az EU jövőjének pénzügyi alapja. Az FDP azonban úgy látja, hogy az ESM közvetítésével végső soron jelentős részben a németek vennék át a kisebb, gyengébb eurótagállamok finanszírozását. Ezért fel akarják számolni az intézményt - az alapjába összedobott pénzt visszautalnák az eurótagállamoknak.

Nem szokás

Lindner elismételte érveiket, majd szépen felállt a tárgyalóasztaltól, amivel megsértette a német szokásjogot. Arrafelé nem úgy van, hogy egy politikus tesz egy határozott ígéretet a választóknak, majd akkor is kitart mellette, ha ez rövid távon népszerűtlen. Meg is kapta a magáét a német publicistáktól, akik korábban nem tapasztaltak ilyesmit.

Azt jósolták, hogy az FDP támogatottsága zuhanni fog, mert a választók mindenekelőtt kompromisszumkészséget várnak a politikai vezetőktől. Ez azonban csak részben következett be: az alkura kész Zöldek erősödtek a koalíciós tárgyalások szétesése után készült közvélemény-kutatások szerint, míg az FDP kissé gyengült.

Münchau mélyen ellenzi az FDP álláspontját az ESM-mel kapcsolatban. Úgy véli, a pénzügyi biztonsági alap megerősítése nélkül megszűnik a közös európai valuta. Ugyanakkor csodálja Lindner bátorságát, azt, hogy kitartott pártja választási ígérete mellett.

Mi jöhet?

Bár ez a politika az FT szakírója szerint káros az eurózónának és Németországnak is - olyasmi, mint a brexit az Egyesült Királyságnak -, az FDP és vezetője hosszabb távon sokat nyerhet vele. Az FDP ugyanúgy euroszkeptikus, mint az Alternatíva Németországnak (AfD) párt, amely néhány éves múlt után bő 12 százalékkal először jutott be a Bundesdagba szeptemberben, ám nem szélsőséges.

Az AfD nem zárja ki tagjai közül a nácikat, míg az FDP következetes nemzeti-konzervatív párt, amely radikálisan liberális gazdaságpolitikát képvisel. Tökéletes kompromisszumot kínál a CDU/CSU képviselte régi konzervatív elit és a mérsékelt szavazóknak elfogadhatatlan AfD között.

Sok CDU-szimpatizánsnak elege van az - éppen újraformálódni látszó - nagykoalíciók kompromisszumaiból. Ők az FDP-ben találhatnak új pártot maguknak. Erre utal a múlt hét egy másik "botrányos", meghökkentő fejleménye: a CDU ifjúsági szervezete Merkel távozását követelte.

Az ellenpélda

A német politikai paletta szétaprózódását segítheti a szociáldemokraták (SPD) Lindnerével ellentétes politizálása. A párt elnöke, Martin Schulz november közepéig elutasította az újabb nagykoalíciót, ám pártjának mezei parlamenti képviselői, akik féltik az állásukat, rávették, hogy puhítson álláspontján.

Lényegében készek értelmetlenné tenni, hogy elnökük Angela Merkellel szemben indult a kancellári tisztségért a parlamenti választáson. Sutba dobják Schulz racionális érvelését, miszerint az eddigi nagykoalíció pártjai összesen 14 százalékot veszítettek támogatottságukból 2017-ben 2013-hoz képest.

Így Schulz éppen az ellenkezőjét csinálja annak, amit kollégája, Jeremy Corbyn a brit Munkáspárt élén tett. Corbyn akkor is kitartott brit mércével "kommunista" gazdasági programja mellett, amikor úgy látszott, ezzel hatalmasat bukik a pártja a júniusi előrehozott választásokon. Ehelyett a következetesség - szemben az ellenfél, a toryk következetlenségével - szavazatokat hozott neki és pártjának.

Mi lesz?

Az FT cikkírója szerint végső soron összejöhet az újabb nagykoalíció. Az SPD keménykedhet, Merkelnek engednie kell. Az alkut nem lesz könnyű elfogadtatni a szociáldemokraták párttagságával. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, sok baloldali csalódni fog, s ezért vákuum keletkezhet a baloldalon, amelybe a legjobb eséllyel a Zöldek nyomulhatnak be. (Soha nem volt olyan kicsi a különbség köztük és az SPD között, mint most)

A hollandoknak nem újdonság pártok sokszínűsége. A márciusi választások után kilenc hónapba telt, mire a parlamentbe jutott tucatnyi pártból négy képes volt koalíciót alkotni. Ott ugyan nincs ötszázalékos bejutási küszöb, de ha lenne, akkor is hét párt került volna be a törvényhozásba.

Míg a 2013 után felállt németországi koalíció 80 százalékos többséggel rendelkezett a parlamentben, a 2017 utáni nagykoalíciónak - ha létrejön - csak 56 százaléka lesz. Akárhogy is nézzük, a német politikai palettán sok kisebb párt osztozkodik majd, ami véget vethet a legendás német politikai stabilitásnak.

A nyitókép forrása: AFP