Donald Trump amerikai elnök cáfolta azokat a sajtóban megjelent találgatásokat, hogy rövidesen menesztheti a külügyminiszterét, Rex Tillersont - írja az Index az MTI alapján
"A média arról spekulál, hogy kirúgtam Rex Tillersont vagy hamarosan távozik - ÁLHÍR!" - írta a Twitteren, kedvenc kommunikációs csatornáján az elnök. Mint írta, hogy bár nem értenek egyet több dologban, jól együttműködnek és az USA-t újra egyre inkább tisztelik a világon.
Trump azután kezdett közösségi médiás kirohanásba, hogy csütörtökön az amerikai sajtóban magas rangú tisztviselőkre hivatkozva az jelent meg, hogy Trump már fontolgatja Tillerson menesztését. Ennek az értesülések szerint az észak-koreai helyzet kezelése az egyik oka. Ráadásul Tillerson októberben állítólag idiótának nevezte Trumpot, amelyet aztán később tagadtak a felek.
A külügyminiszter is cáfolta pénteken, hogy az elnök kirúgná, vagy ez szóba került volna.
A hétvége megint mozgalmasan alakult Trump számára: pénteken kiderült, hogy hamis tanúzással, a hatóságok félrevezetéssel gyanúsítják az elnök korábbi nemzetbiztonsági tanácsadóját, Michael Flynnt. A hatóságok szerint szándékosan tett hamis tanúvallomást az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) Szergej Kiszljakkal, a Washingtonban akkreditált volt orosz nagykövettel fenntartott kapcsolatairól. A férfi azt állítja, hogy Trump kampánycsapata kérte, hogy találkozzon a diplomatával és később arra kérték, hogy hazudjon erről a nyomozóknak.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!