Az eurózóna tagállamainak közös kötvénykibocsátása nem gazdasági probléma, hanem tisztán ideológiai kérdés - vezeti fel az eurobond egy lehetséges formájáról szóló cikkét Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) európai ügyekkel foglalkozó publicistája. A közös kötvények bevezetését támogató és ellenző országok beásták magukat lövészárkaikba, egyik fél sem változtatta álláspontját a vita kezdete óta, a gazdasági pró és kontra érvek valójában a felek megváltoztathatatlan ideológiai dogmáit hivatottak alátámasztani.

Az ügy úgy került ismét napirendre, hogy a koronavírus-válság kibontakozásával párhuzamosan kilenc eurótagállam vezetője levelet írt Charles Michelnek, az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnökének azzal a kéréssel, hogy a járvány súlyos gazdasági hatásaira való tekintettel kezdeményezze az eurobondok kibocsátását. A sajtó a kiváltó okot és a lehetséges következményt összevonva koronakötvényeknek keresztelte el a közös állampapírokat, ám az Európai Tanács elutasította a kérést.

Még ez sem elég

Úgy tűnik, nincs olyan nagy gazdasági válság, amely meggyőzhetné az eurokötvények ellenzőit arról, hogy mégis be kellene vezetni ezeket. A legnyíltabban ezt Wopke Hoekstra holland pénzügyminiszter fogalmazta meg, aki most is az eurózóna déli tagállamainak korábbi felelőtlen eladósodását emlegette, pedig ezúttal a baj nyilvánvalóan kívülről jött. A holland és német közgazdászok és politikusok a régi tapasztalatok alapján úgy vélik, hogy az ő országuk lenne kénytelen visszavásárolni az eurobondokat a felelős állami költekezésre képtelen, folyton eladósodó eurótagállamok helyett. Ezt olyan kockázatnak tartják, amit nem szabad vállalni.

Franciaország, Olaszország és Spanyolország, illetve társaik, amelyek kezdeményezték a koronakötvények kibocsátását, így magukra vannak utalva. Az FT publicistája úgy véli, hogy nem kellene várniuk a többi eurótagállamra, maguknak kellene közös állampapírt kibocsátaniuk. Ezzel kihívást intéznének az Európai Központi Bankkal szemben, amelytől elvárhatnák, hogy vásárolja ezeket a papírokat a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítésére indított rendkívüli kötvényvásárlási programja keretében.

Jogilag a közös adósság a részt vevő országok államadósságát növelné, aminek törlesztését megosztanák. Nem csökkentené olyan mértékben a sérülékeny eurótagállamok tartozásait, mint egy, az egész eurózóna fedezetvállalásával kibocsátott eurokötvény, de precedenst teremtene a közös kibocsátásra és hozna némi pénzt a résztvevőknek. A koronakötvények a kockázatmegosztás és a rendkívüli egészségügyi kiadások finanszírozása mellett a válságot követő krízismenedzsment-programokra is forrást biztosíthatnának.

Nagy kockázat

Lenne persze a dologban egy nagy kockázati tényező, nevezetesen élesen szembe állítva az eurótagállamok két csoportját, megmutatná, hogy az eurózóna milyen határvonal mentén szakadhat szét. Az FT publicistája úgy látja, hogy Németország csak akkor hajlandó közös terhet vállalni, ha úgy látja, hogy az eurózóna léte a tét, ám mivel ez kevés, azaz a németek nem úszhatják meg, hogy a jelenleginél nagyobb nagyobb anyagi áldozatot hozzanak a közös európai valuta megőrzéséért, a történet vége mégis a szétválás lehet.

Az eurózóna adósságválsága idején létrehozott közös pénzalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) alapos kockázatelemzésnek veti alá a hozzá forduló országok költségvetését, mielőtt eldönti, hogy ad-e pénzt vagy sem. Az FT szakírója szerint ez fenntarthatatlan. Olaszország például jó eséllyel 200 százalékos GDP-arányos hiánnyal kerül majd ki a válságból, magas munkanélküliséggel és gyenge növekedéssel. Esélytelen, hogy ilyen feltételekkel az ESM-től pénzt kapjon.

A gond az, hogy egy ilyen helyzetbe kerülő ország a táptalaja a radikális jobboldal térnyerésének. A brexit is egy marginális kisebbség ötleteként indult, aztán lassanként kellő támogatottságot szerzett a középen álló szavazóktól és a baloldal egy részétől. Ugyanígy erősödhet meg az olaszoknál és máshol az eurót elutasítók tábora. Nem véletlen, hogy a koronakötvényt kérő országok - Írország, Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Szlovénia, Görögország és a többiek - földrajzilag is nagyjából egy tömbbe esnek. Ez megmutatja, hogy ha szétesik az eurózóna, akkor hol húzódhat majd a szakadás vonala.