Az Európai Tanács június végi csúcsértekezletén az EU állam- és kormányfőinek el kellene kezdeniük az uniós elnöki posztok (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az Európai Parlament elnöki posztja) elosztását. A döntések nem születhetnek meg az EU két vezető hatalma, Franciaország és Németország egyetértése nélkül, ám ahelyett, hogy Emmanuel Macron francia államfő és Angele Merkel német kancellár közösen készítenék elő a jelöléseket, az ifjú francia politikus nyíltan csatázik veterán kollégájával az Európai Bizottság vezetőjének kiválasztásában - írja háttéranyagában a Financial Times (FT).

A francia-német szövetség - ahogy egy politológus professzor fogalmazott - a világ legerősebben intézményesített kétoldalú kapcsolatrendszere, ám az elmúlt hónapokban megsértettek néhány íratlan szabályt. Például azt, hogy ne okozzanak meglepetéseket a másiknak, egyeztessenek a jelentős döntések meghozatala előtt, illetve hogy ne a nyilvánosság előtt vitatkozzanak egymással. Az európai politikába berobbant Macron vezetésével Franciaország újra agilis lett, éppen akkor, amikor a karrierje végéhez közeledő Merkel visszaszorult - összegzi az alaphelyzetet Pascale Joannin, a Robert Schuman Alapítvány kutatóközpont vezetője.

Kapcsolódó

Háttér

A hidegháború vége óta lényegesen átalakult a Berlin-Párizs tengely. A kibővült EU-ban az újraegyesült Németország gazdasági ereje ellensúlyozza Franciaország politikai és katonai súlyát. Ez a labilis egyensúly igen látványosan mutatkozott meg a 2008-as pénzügyi válság idején, amelynek kezelésében egyértelműen a németeké volt a vezető szerep. Sok francia úgy gondolja, hogy az EU-ban a németek dolga a gázpedál nyomása, miközben a franciáké a kormánykerék tekerése. Németországban viszont sokan úgy vélik, a franciák megszállottan akarják bizonyítani, hogy azonos a súlyuk német szomszédaikéval.

Macron 2017-es elnökválasztási győzelme után arra játszott, hogy belső reformokkal rendbe teszi Franciaországot (főként az állami költségvetést), amiért cserébe megnyeri Merkel bizalmát Európa gatyába rázásához. Elődeihez hasonlóan belátta, hogy az utóbbihoz elengedhetetlen a két ország összehangolt fellépése, ám szemben velük nyílt beszédekben vezette elő ambiciózus terveit, amivel kész helyzet elé állította partnereit. A német válasz, főként Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök cikke a Die Weltben lehűtötte a francia reményeket, amit kifejezetten bántónak éreztek Párizsban.

Váltás

Válaszul erre, illetve romló belpolitikai helyzetére Macron az év elején irányt váltott: úgy döntött kihangsúlyozza azokat a különbségeket, amelyek szembe állítják Merkellel ahelyett, hogy a háttérbe tolná ezeket. Rossz néven vették Berlinben, amikor áprilisban megjegyezte, hogy úgy tűnik, Németország a végére ért annak a növekedési modellnek, amely nem kis részben az eurózóna féloldalasságára épült. (Más szóval kihasználta, hogy az euró az övezetben lévő gyengébb gazdaságú országoknak köszönhetően gyengébb, mint a márka lett volna, ha nem jött volna létre a valutaunió - a szerk.)

Éles vita robbant ki arról, mennyire hosszabbítsák meg a brexit határidejét - a németek akár 2020 tavaszáig kitolták volna a brit kilépést, ám az Európai Tanács francia nyomásra csak október végéig adott haladékot. Macron ellenállt az EU-USA kereskedelmi tárgyalások megkezdésének, mivel Donald Trump amerikai elnök kiléptette országát a párizsi klímamegállapodásból.

Vita volt az eurózóna közös költségvetéséről szóló francia tervről, illetve a Közel-Keletre exportálandó közös fegyvergyártás német ötletéről. Végül most itt van Manfred Weber jelölése az Európai Bizottság élére: Macron élesen ellenzi az Európai Néppárt (EPP) spitzenkandidatjának megválasztását, ami arra késztette Merkelt, hogy határozottan mellé álljon.

Ki kit üt ki?

Merkel és Macron ütközésének eredménye brüsszeli zsargonban fogalmazva kölcsönös rombolás lehet. Ha Webert nem fogadja el Párizs, akkor Berlin nem megy bele egy francia jelöltbe, például Michel Barnier EU-s brexitfőtárgyaló támogatásába. Egyelőre nem mentek el idáig a felek, így még befuthat Frans Timmermans szocialista jelölt, vagy a liberális Margrethe Vestager dán versenyügyi biztos, akiket Macron támogatna.

Egy brüsszeli diplomata azt mondta az FT-nek, hogy senki sem tudja, mit is akar pontosan Marcon, mert mindenkinek mást mond. Szóba került, hogy Jens Weidman Bundesbank-elnök kapná az Európai Központi Bank elnöki székét, cserébe más vezető posztokért, ahová a franciák jelölnék politikusokat, ám szigorú német pénzügypolitika kemény képviselőjének tartott szakember ECB-elnökségét sokan ellenzik, ezért sem Macron, sem Merkel nem áll teljes mellészélességgel ezen kompromisszum mellett.

A titok

A francia politikus olyan messze ment Weber fúrásában, ahonnan aligha hátrálhat vissza, ezért teljesen outsider politikusok neve is felmerült bizottsági elnökjelöltként. Köztük van Leo Varadkar ír miniszterelnök is, illetve felmerült Alex Stubb volt finn kormányfő neve. Utóbbi az év elején harcba szállt azért, hogy ő legyen az EPP európai bizottsági elnökjelöltje, de alulmaradt Weberrel szemben.

Egy titokról azonban, úgy tűnik, lehull a lepel, mégpedig arról, miért utasítja el mereven Merkel, hogy induljon az Európai Tanács elnöki posztjáért. (Sok politikustársa, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kijelentette, hogy támogatná megválasztását - a szerk.) Azért, mert ez esetben neki kéne közvetítenie az uniós vezetők között az egyes ügyekben a kompromisszumok megszületése érdekében, ami azzal is járna, hogy Marconnál is kilincselnie kellene egy-egy döntés elfogadtatása érdekében.