Vajon kész van-e Németország az Angela Merkel korszakát követő időszakra, tudván, hogy a kancellár a szeptemberi parlamenti választásokkal befejezi politikai pályafutását? - teszi fel a kérdést a Financial Timeson megjelent cikkében Constanze Stelzenmüller, a Brookings Institution vezető munkatársa. Elemzéséből úgy tűnik, hogy aligha. Németország néhány hónapja még a stabilitás bástyája volt Európában és bizakodóan nézett 2021 elé.

Merkel népszerűségi mutatója magasban járt, mert a németek úgy látták, hogy kormánya profi módon kezeli a koronavírus-járványt. Az EU német elnöksége 2020 második felében sikersztorinak bizonyult: leszerelve a magyar és lengyel ellenállást elfogadták az unió első közös hitelfelvételére alapuló válságkezelő csomagot, illetve a következő hétéves költségvetést, az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a kemény brexitet és aláírták Merkel által szorgalmazott, ám sokak szerint elkapkodott EU-Kína befektetési megállapodást.

Kapcsolódó

A közvélemény-kutatások szerint a kancellár pártja, a konzervatív CDU és a Zöldek a két legnépszerűbb politikai erő Németországban. Úgy tűnt, a társadalom szívesen látna egy ilyen összetételű koalíciót az ország élén a megfáradt konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció után. Végül is van olyan tartomány, ahol ez működött. Emellett a nyugati országok, élükön a hatalomba készülő Joe Biden amerikai elnökkel és kormányával optimistán várták, hogy az új német vezetés új lapot nyithat, kezdeményezőbb lehet az ország biztonságpolitikájában is.

Átkozott járvány

A koronavírus-járvány második hulláma azonban felbolygatta ezt a látképet, ugyanis a fertőzések fellendülése miatt Merkel kénytelen volt meghosszabbítani Németország lezárását, a koalíciós pártok között pedig - már a választásra is kacsintgatva - vita robbant ki a vakcináció lassúsága és az elégtelen oltásellátás miatt. A nemzet hangulata magabiztosból savanyúvá vált, így változóban lehetnek a politikai esélyek.

Az első bizonytalansági tényező a CDU-ban zajló elnökválasztás, amelynek jelöltjei január elején körkörös harcot vívtak egymással. Rossz előjel volt a szavazás előtt, hogy a közvélemény-kutatások nem mutattak egyértelmű esélyest. A háttérben melegített Markus Söder, a testvérpárt, a CSU elnöke, bajor miniszterelnök, aki úgy gondolja, hogy sikeresen kezelte a járványt saját tartományában, ami fontosindoka lehet, hogy ő legyen a CDU/CSU páros kancellárjelöltje. A gond csak az, hogy CDU-ban nem sok támogatója van ennek az ötletnek.

Baloldali botladozás

A szociáldemokrata SPD továbbra is különös tehetséget mutat abban, hogy ügyetlenségével a CDU megítélését javítsa. Pedig vannak ügyel politikusai, például Olaf Scholz pénzügyminiszter, a párt kancellárjelöltje népszerű pragmatista. A párt nehezen értelmezhető ötletei közé tartozik, hogy az SPD vezetése egy euroszkeptikus, NATO-ellenes tisztán baloldali koalíció lehetőségét mérlegeli a Zöldekkel és a keletnémet Baloldallal, a volt állampárt utódpártjával.

Részben ez magyarázza miért népszerűbbek az SPD-nél a Zöldek. Az eredendően elitellenes mozgalomból kinőtt párt fiatal vezetőpárosa, Robert Habeck és Annalena Baerbock centrista, és egyetlen politikai karcolás nincs rajtuk. A Zöldek bázisa azonban nem igazán stabil, hajlamos a végtelen politikai vitákra, ezért kérdéses, hogy elég megbízható-e ahhoz, hogy egy koalíció egyik oszlopa legyen.

Végül a radikális jobboldali, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak nem tudta tartósan elhódítani a CDU szavazóbázisának számottevő részét, és úgy tűnik, népszerűségük az alacsony két számjegyű tartományban elérte a csúcsát. Ugyanakkor a tiltakozó szavazatok gyűjtőpártja lehet és továbbra is tesztelheti a demokrácia tűrőképességét. Összességében tartós résztvevője lehet a német közéletnek. Kormánykoalíciós részvétele az USA-ban zajló hatalomváltást is figyelembe véve aligha elképzelhető.