Olaf Scholz (a képen jobbról a második), Németország leköszönő pénzügyminisztere, a német szociáldemokrata párt (SPD) kancellárjelöltje, akinek pártja a vezetésével megnyerte a szeptemberi parlamenti választást, mindössze 70 nap alatt összehozta élete megállapodását – kezdi a koalíciós megállapodás hátterének boncolgatását Andreas Kluth, a Bloomberg publicistája, a német Handelsblatt gazdasági lap korábbi főszerkesztője. Schulz, akitől semmi sem áll távolabb, mint hogy karizmatikus személyiségnek tartsuk, megszolgálta ezt a sikert.

Bő egy két éve úgy tűnt, eltűnik a politikai süllyesztőben, miután nő jelölttársával elvesztette a pártelnökségért folyó versenyt az SPD-ben egy balos párossal szemben. Amikor később a párt úgy döntött, hogy őt indítja a 2021-es parlamenti választásokon kancellárjelöltként, senki sem adott neki esélyt, a szociáldemokraták támogatottsága a mélyben volt. Aztán konzervatív és zöld kancellárjelölt-riválisáról kiderült, hogy rossz választás volt az indításuk, amit ki tudott használni, nem kis részben azzal, hogy úgy tálalta magát, mint a 16 év kormányzás után leköszönő Angela Merkel ügyvezető kancellár politikai örökösét.

Kapcsolódó

Kormánya nagy kísérlet lesz Németország történetében, ugyanis az 1950-es évek óta nem állt az ország élén hárompárti koalíció. Helyzetét nehezíti, hogy a háború utáni nyolc német kancellárból mindössze három volt szociáldemokrata, az azóta eltelt 75 évben csak 20-ban állt SPD vezette kormány az ország élén (ebből tízben a liberális FDP-vel koalícióban kormányoztak). A trióból a szociáldemokraták a 19. században született radikális baloldali marxista hagyományból nőttek ki, a Zöldek az 1970-es évek elit- és fogyasztásellenes ellenkultúrájából váltak kormányképes politikai erővé, a szabad demokraták jelenlegi irányvonala az 1980-as évek neoliberalizmusából eredeztethető. Nem lesz könnyű együtt tartani ezt a társaságot.

A kancellár szerepe

Ennek megfelelően Scholz feladata az volt, hogy ne erőltesse rá partnereire pártja választási programját. Ez nem eshetett nehezére, ugyanis valójában egyáltalán nem vette komolyan a programot. Ő ugyanis centrista politikus, így saját balra tolódott pártja is balra áll tőle. E helyett lehetővé kellett tennie, hogy mindkét partnere a koalíciós tárgyalások győztesének érezhesse magát. Ezt a lécet sikerült megugrania.

Pártja, az SPD minden bizonnyal kap néhány miniszteri posztot és teljesíthetik legfőbb kampányígéretüket a minimális órabér 9,6 euróról 12 euróra emelését. Ezen túl kancellárként az lesz Scholz legfőbb dolga, hogy megelőzze a két jelentős részben ellenkező ideológiát és politikát követő koalíciós partner összeveszését. Azt a szerepet fogja játszani, ami elődjének, Angela Merkelnek bejött: ő lesz az ország ideológiamentes, hozzáértő vezetője, aki jól menedzseli a dolgokat az egymás követő válságok árnyékában.

A Zöldek zöldek lesznek

A Zöldeknek is sikerült elérniük egyik legfőbb céljukat: az új kormány vállalja, hogy 2038 helyett már 2030-ra megteremti a feltételeit a szénerőművek bezárásának. A párt egyik társelnöke Robert Habeck (képünkön balról a második) várhatóan egyfajta szuperminiszter lesz, aki a gazdaság menedzselésétől kezdve az energiaágazaton át a klímapolitikáig sok mindennel foglalkozik. A koalíciós megállapodás szerint növelni kell a nap- és szélenergia szerepét az ország áramellátásában és visszaszorítani a közlekedésben a belső égésű motorok használatát - ez is részben hozzá fog tartozni.

Emellett a Zöldeké lesz a külügyminisztérium, ami a szakértők szerint nem jó hír az olyan kormányoknak, amelyeket a jogállamiság megsértésével vádolnak, ugyanis a Zöldek ütik leginkább a vasat azért, hogy az EU minden tagállamában érvényesüljön a jog uralma. Annalena Baerbock (képünk bal szélén), a párt másik társelnöke a poszt várományosa, aki kancellárjelöltként rossz választásnak bizonyult, de diplomataként beválhat. Pártja és ő maga is határozottan visszautasítja Kína és Oroszország európai befolyásának erősödését és támogatja az európai integráció erősítését.

A legkisebb nagyot ugrott

A szabad demokraták szerezték ugyan a legkevesebb szavazatot a három párt közül a választásokon, ám alaposan felverték koalíciós részvételük árát. Blokkolták a szociáldemokraták és a Zöldek vagyonadótervét, valamint a jövedelemadók növelésének szándékát. Elfogadtatták, hogy tartani kell a német alkotmányban rögzített adóplafont és szigorú költségvetési politikát kell folytatni.

A német kormány ellenzi fogja, hogy a járvány nyomán létrehozott uniós helyreállítási alap, amelynek forrásához a tagállamok közösen vettek fel hitelt, állandó intézménnyé váljon. (A német konzervatív gondolkodás hagyományosan úgy véli, hogy a közös adósságot a gazdag európai országok, főként Németország fogja visszafizetni a szegényebb déli és keleti országok helyett is.) Emellett kezdeményezni fogják, hogy a járvány után álljanak vissza a szigorú európai költségvetési elvárások a tagállamokkal szemben. Mindez ütközni fog a francia és az olasz törekvésekkel.

Erősen kell kezdeni!

Az új koalíciónak erősen kell kezdenie, miután a decemberi parlamenti beiktatási ceremónia után januárban munkába áll, mert egy rakás problémára kell választ adnia. Az első mindjárt a koronavírus-járvány váratlanul eldurvult negyedik hulláma, a második az orosz katonai felvonulás az ukrán határ mentén, a harmadik a fehérorosz rezsim által kreált mesterséges bevándorlási válság a lengyel határon, a negyedik az európai gázhiány és elszállt energiaárak, az ötödik magas infláció és a makacs beszállítói problémák, amelyek fékezik a gazdaság kilábalását a válságból.

A Bloomberg cikkírója szerint Scholz és kormánya hamarosan megismerkedhet az igazi problémával, ami Merkel 16 éves kormányzását végigkísérte. A leköszönő kancellár 2005-ös hatalomra kerülésekor bizonyára azt gondolta, hogy kormányozni fogja országát, amivel alakítja a gazdaságot, a szociális viszonyokat, és ezt majd díjazzák a választók a következő választásokon. Aztán jött a pénzügyi válság, az európai adósságválság, a bevándorlási válság végül a koronavírus-válság, így tevékenysége válságkezelések sorozatává vált. Scholz és vezetőtársai is abba a helyzetbe kerülhetnek, hogy terveik megvalósítását alá kell rendelniük olyan válságok kezelésének, amelyeket most még talán nem is ismerünk.