Amikor a német politikusok először vetették fel, hogy egy ország középen állva is részt vehet a nemzetközi politikában, sokan kinevették őket. Valaki vagy mozgatja a szálakat a neki megfelelő irányba, vagy középen áll, és nézelődik - mondták. Németországot mégis arra jelölte ki a sors, hogy próbálja középről irányítani a dolgokat - véli Jürgen Hardt, a CDU/CSU Németországot irányító kereszténydemokrata pártszövetség külügyi szóvivője, akit a Financial Times idézett.

Középen áll

Kapcsolódó

Akár ellentmondásosnak hangzik, akár nem, Angela Merkel német kancellár a külpolitikában a középen állás politikáját folytatta 12 éves kormányzása alatt. Egy asztalhoz ültetett az együttműködéstől vonakodó országokat, szövetségeket épített, miközben mindig ügyelt rá, hogy Németország szerepét kisebbítse.

Így hozta össze a Görögországot az államcsődtől megmentő EU-IMF koalíciót vagy az ukrajnai konfliktust lecsillapító francia-német-orosz-ukrán egyezményt, vagy az európai bevándorlási válságot enyhítő európai-török-észak-afrikai együttműködést. Berlin súlya feltűnés nélkül nőtt a világpolitikában a regnálása alatt.

Hipp-hopp, jött Trump

Donald Trump amerikai elnökké választása, és ezzel az USA önkéntes befelé fordulása azonban alaposan meg fogja nehezíteni Merkel dolgát. Ez jól látszott a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 július eleji hamburgi csúcstalálkozóján, ahol Trump egyedül maradt a többi 19 ország vezetőjével szemben. Kivonta országát a világ sorsát befolyásoló egyik legfontosabb kérdés, a klímaváltozás megfékezését szolgáló párizsi egyezmény hatálya alól.

Washington fordulata olyan időkben borzolja a berlini politikacsináló agytrösztök idegeit, amikor az EU a reformjaival bíbelődik, Oroszország keményen igyekszik növelni befolyását a nemzetközi színtéren, Kína belépett a globális politika porondjára és tapintható a bizonytalanság, különösen a Közel-Keleten.

Megvannak a korlátai

Trump hatalomra kerülése óta nyomás nehezedik Merkelre annak érdekében, hogy vegye át a liberális nyugati világ vezetőjének szerepét, amelyet Barack Obama volt amerikai elnök leadott, ám utódja láthatóan nem képes eljátszani.

E kérés teljesítését azonban lényegében lehetetlenné teszi, hogy a németek 20. századi történelmük miatt igen-igen óvatosak. Maga Merkel például sosem beszél német vezető szerepről a konfliktusok kezelésében, ehelyett hozzájárulásként hivatkozik arra a szerepre, amelyet kormánya az európai és a világpolitikában játszik.

Németország GDP-je 1,2 százalékát fordítja katonai kiadásokra. Ez is jelzi, hogy nem szuperhatalom. Merkel képes előmozdítani a dolgokat a nemzetközi politikában, ám zavarba ejti ez a lehetőség. Lehet, hogy ez nem az a bölcs vezetés, amit sokan elvárnának, de ezt teszi - véli Jan Techau berlini külpolitikai szakértő. Vezetési stílusához tartozik, hogy reaktív, hogy egy lépésről követi a folyamatokat.

Kényelmetlen helyzet

Merkel csodálója az amerikai kultúrának és hisz benne, hogy az USA maradt a világ egyetlen szuperhatalma. Ezért - és Németország náci múltja miatt - tudatosan sosem fogja visszaszorítani a transzatlanti együttműködést. Ahogy a német külügyminisztérium tisztviselői a náci rendszerre utalva fogalmaznak: legutóbb, amikor a németeknek globális stratégiájuk volt, nem vált be a dolog.

Németország csak az 1990-es években adta fel teljes elzárkózását a nemzetközi katonai műveletektől. A 2003-as iraki háborúban nem vett részt, de 5300 katonát adott a NATO afganisztáni missziójához. Merkel támogatta a katonai szervezet erősítését egy esetleges orosz agresszió megelőzése céljából és a 2014-es ukrán válság idején az élére állt a nyugati politikának.

Kénytelen volt

Ugyanakkor ezt kényszerből tette. Az USA már Obama alatt is vonakodva szállt be a nemzetközi konfliktusok kezelésébe. Francois Hollande francia elnök gyenge fellépő volt a világpolitika porondján, a brit kormány már akkor is zavarodott állapotban volt a szigetország kusza belpolitikai viszonyai miatt.

A partnereink kértek arra, hogy játsszunk nagyobb szerepet a konfliktus megfékezésében - emlékszik Hardt. Ez kritikus pont volt, mert korábban fel sem merült ennek a lehetősége. Például a franciák és a lengyelek, akik hagyományosan tartanak a németektől, megakadályozták volna ezt.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden csupa szép és jó. A pénzügyi kényszerzubbonyt, amelyet alapvetően Berlin erőltetett Görögországra, nem csak Athén, hanem Róma is kifogásolja. A menekültek szétosztását Európában, amit Merkel támogatott, Varsó mellett Párizs is visszautasította. Nem csupán Trump kifogásolja az óriási német külkereskedelmi többletet, hanem az olasz és a francia vezetés is.

Van itt más gond is

Merkelnek nehézségei vannak Európán kívüli partnereivel is. Ha a Trump-féle USA helyett Oroszországhoz vagy Kínához közeledne, csak rosszabbul járna. Hszi Csin-ping kínai elnök például az új amerikai vezetéssel szemben a szabadkereskedelem bajnokaként lépett fel az elmúlt hónapokban, amivel éket verhet Washington és Berlin közé.

Ne feledjük, hogy Kína a világ legnagyobb egypártrendszerű országa, így még a mostani Amerikában is jobban megbízhatnak az európaiak, mint Ázsia óriásában.

Ugyanez a helyzet Oroszországgal. Merkel, aki Kelet-Németországban nőtt fel, minden bizonnyal jobban ismeri Vlagyimir Putyin orosz elnököt, mint nyugati kollégái. Ettől még nem lesz jó a viszonyuk, sőt kénytelen volt meghúzni egy vörös vonalat. Eszerint Moszkvának be kell tartania a Minszkben kötött 2014-es orosz-ukrán békemegállapodást ahhoz, hogy javuljanak az orosz-német kapcsolatok.

Nehéz ügy

Oroszország azon fáradozik, hogy újra megerősítse önmagát és nyíltan visszautasítja a nyugati politikai játékszabályokat. Kína szintén a saját szabályai szerint akar játszani - mondják szakértők. Ezért Németország és Európa nemzetközi kapcsolataiban semmi sem helyettesítheti az USA-t. Ez a reláció élvez elsőbbséget még úgy is, hogy Trump ül a Fehér Házban.

Merkel ugyan nem szereti a wishful thinkinget, azaz azt, amikor a vágyainkat helyezzük a reálisan elérhető lehetőségek helyére, ám Berlinben minden bizonnyal abban reménykednek, hogy Trump megbukik a 2020-as elnökválasztáson. Akárhogy is lesz, a kancellárnak nem egy olyan világrendszerben kell lavíroznia, amilyenben szeretne, hanem amilyen van.