Veszélybe került az európai elitek kísérlete arra, hogy megszüntessék Európa második világháború utáni kelet-nyugati megosztottságát - kezdi elemző cikkét a Financial Times (FT). Tony Barber, a pénzügyi lap egyik brüsszeli tudósítója úgy véli, hogy ez az EU legnagyobb teljesítménye a szocialista világrendszer 1989-1991-es összeomlása óta.

Önmagában a bevándorlási válság olyan feszültségeket okoz, amelyek két részre vághatják az EU-t, ám ez más konfliktusokkal is kiegészül. Európa és Oroszország viszonya, illetve az illiberális magyar modell követését célul tűző, radikális jobboldali Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) hatalomra kerülése Lengyelországban elmélyítette a válságot.

Menekültek és gáztranzit

A kelet-közép-európai kormányok nem akarják, hogy a bevándorlás nyomán társadalmaik több etnikum és több vallás keverékévé váljanak. A szilveszteri kölni erőszakoskodásban bizonyítékát látják annak, hogy a nyugati liberalizmus végzetes illúziókat táplál a bevándorlók integrálhatóságával kapcsolatban - kezdi az ellentétek sorolását Barber.

További feszültségforrás az Északi áramlat 2. gázvezeték, amely kibővítheti a Németország és Oroszország közti közvetlen gázszállítási összeköttetést. Keleten ebben nemzetbiztonsági veszélyt látnak, hiszen Moszkva ezzel megszabadulna a régiót átszelő gáztranzitútvonaltól, ami megerősítené alkupozícióját az itteni kormányokkal szemben.

Eldőlt az oszlop

A PiS törekvése arra, hogy a kormány irányítása alá vonja a teljes állami intézményrendszert, amivel - az Orbán-kormány mintáját követve - felszámolhatja a súlyok és ellensúlyok rendszerére épülő demokráciát, komoly csapás mér Angela Merkelre - véli az FT szakírója. A német kancellár igyekezett az "új Európa" demokráciájának oszlopaként kezelni Lengyelországot, ám ez immáron lehetetlennek látszik.

A radikális lengyel vezetés feltűnése a színen az úgynevezett Putinversteher politikusok kezére játszik Németországban. Ezek azok vezetők, akik azt tartják magukról, hogy szót tudnak érteni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, és Lengyelországban, illetve más a Kreml esküdt ellenségének számító kelet-közép-európai országokban üldözési mániában szenvedő akadékoskodókat látnak, amelyek gátolja a német-orosz viszonyok normalizálását.

Csak a németek

Merkel nem Putinversteherin és az ukrajnai beavatkozás nyomán Oroszországgal szemben hozott közös EU-s szankciók azt mutatják, hogy Európai nyugati és keleti fele még képes együttműködni valamiben. Ettől függetlenül nyugat-európai vezető közökben határozott nosztalgia él azok iránt az idők iránt, amikor az EU 2004-es bővítése előtt az uniónak még csupán 15 tagországa volt.

És ez világít rá az FT brüsszeli tudósítójának fő mondanivalójára, nevezetesen arra, hogy belátható időn belül csak Németországnak van meg az ereje, a stratégiai érdekeltsége és a történelmi felelősségtudata ahhoz, hogy megelőzze Európa újbóli kettéhasadását. Franciaországot leköti az iszlám terrorizmus ellen hirdetett háborúja, Nagy-Britannia a Brexit lehetőségével vívódik.

És a meccset ellenszélben kell megvívnia Angela Merkelnek. A bevándorlási válság izzása közben a 16 német tartományból ötben lesznek választások idén, majd 2017 őszén jön az országos parlamenti szavazás. A német politikai osztályra és személy szerint rá óriási felelősség nehezedik.