Az EP-választások fontos politikai jelzést jelentenek egy olyan időszakban, amikor az eurózóna kilábalóban van története legszörnyűbb gazdaági és pénzügyi válságából. Ugyanakkor a szavazásnak nem lesz hatása a közös európai valutát használó országok gazdaságpolitikájára vagy az euró árfolyamára - állítja Michael Ivanovitch, a New York-i MSI Global gazdaságkutató intézet elnöke, aki dolgozott az OECD-nél és a Fednél, és tanít a Columbia Egyetemen.

A gazdaságpolitikákra azért van gyenge hatása a voksolásnak, mert annak meghatározása alapvetően nemzeti hatáskörben maradt a válság alatt és után is. Emellett a krízis világosan jelezte a kormányoknak: jobb ha nem kekeckednek a piaci befektetőkel, ha vigyáznak államuk fizetőképességére, mert ha nem, akkor kíméletlen pénzügyi büntetésre - kötvényeik kiszórására, államadósságuk elszállására - számíthatnak. Az eurót az védi meg a politikai hatásoktól, hogy árfolyamának védelmét az Európai Központi Bankra (ECB), egy független, nemzetek feletti intézményére bízták.

A harag napja

A választás lehetőséget adott a szavazóknak arra, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a számos eurótagországra ráerőltetett, kiterjedt megszorításokkal szemben. Ez azonban nem több, mint egy nagyon nagy mintás közvélemény-kutatás triviális eredménye: a nagy munkanélküliség és a gyenge gazdasági aktivitás, amelyet a szükségképpen kemény és kapkodó megszorítások okoztak, nagyon utálatos az európai kisemberek szemében.

Ez a "közvélemény-kutatás" ugyanakkor hozott egy meglepő eredményt is. A szélső jobboldal és a szélső baloldal vállvetve utasítja el a szociális-jóléti rendszerek lerombolását. Az eurózónában a munkaképes korú emberek 11,8 százalékának nincs állása, ami 19 millió munkanélkülit jelent. Ezek a politikai erők várhatóan vissza tudják fogni Németországot, amely időnként saját értekei érvényesítésére használja fel az eurót, ugyanakkor aligha nyerhetik meg a választókat a nemzeti valuták visszahozatalához.

Jó lenne

Ivanovitch szerint szerencsés lenne, ha Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök, az Európai Néppárt jelöltje lenne az Európai Bizottság (EB) új elnöke. Sokan kifogásolták a brüsszeli vezetés gyengeségét, így egy olyan befolyásos politikus, mint Juncker, aki a legnehezebb években irányította az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácsát (Eurócsoport), a legmegfelelőbb ember lenne erre a posztra. Az EB az EU legfontosabb döntéshozó szervezete, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács döntés-előkészítő testülete, így szerepét nem szabad lebecsülni.

Juncker az EB-ben és az Eurócsoportban szerzett tapasztalatai alapján alaposan ismeri az EU működési mechanizmusait. Emellett vélhetően jó párost alkotnának Mario Draghival, az ECB elnökével. Juncker fiskális konzervativizmusát, szigorúságát és a piacok adminisztratív túlszabályozása elleni fellépését jól ismerik a pénzpiacok is. Az EB elnökét persze az Európai Tanács választja meg, így Juncker sorsa azon múlhat, mit szólnak hozzá a kormányfők. Orbán Viktor a hét végén jelezte, hogy nem támogatja a megválasztását, amit azonban felülírhat, ha a korábbi szokásoknak megfelelően német-francia háttérmegállapodás születik az EB elnökének személyéről, amit a többi uniós vezető csupán jóváhagy.

Az eurózóna gazdasága továbbra is a lassú kilábalás pályáján marad - állítja Ivanovitch. Az ECB a jövő héten hoz valamiféle monetáris enyhítési intézkedéseket, ám inkább csak szimbolikus gesztusokat tesz, hogy jelezze a piacoknak együttműködési készségét. Ennél több azért sem várható, mert a bankokat sem tudták rávenni arra, hogy a rendelkezésükre álló bőséges forrásokat továbbhitelezzék a cégeknek, így kár lenne erőlködni valamiféle erőteljes pénznyomtatással - véli a pénzügyi szakértő.