Csütörtökön Berlinben folytatódtak a tárgyalások normandiai négyek, azaz a francia, német, orosz és ukrán felek között. A január 26-án tartott párizsi egyeztetés után még azt rebesgették, hogy a következő találkozó már a négy állam külügyminiszterei fognak részt venni, de egyelőre ugyanazok a politikai tanácsadók: Emmanuel Bonn, Jens Plötner, Dimitrij Kozak és Andrii Yermak képviselték országokat.

A négy európai állam kezdeményezése 2015-ben jött létre, amikor Francia- és Németország közvetlenül vállalta magára a mediátori szerepkört. Most ismét a probléma megoldását keresik, de a több mint 9 órás tárgyalás ezúttal sem sikerült eredményesre. Az orosz Kozak és az ukrán elnökség is megerősítette, hogy nem történt érdemi előrelépés csütörtökön, így a 130 ezer orosz katona tovább gyakorlatozik Ukrajna határvidékén, míg az ukrán sereg felfegyverkezve készül a legrosszabbra. Abban azért egyetértés volt, hogy folytatják a tárgyalásokat.

Mint ahogy az már a hét első felében zajlott intenzív diplomáciai találkozókból kiderült, az érintett felek egyetértenek, hogy a helyzet feloldása a közreműködésükkel megkötött, második minszki jegyzőkönyv (Minszk 2) tisztázásában rejlik. A problémát eddig is, és feltehetően ezután is az fogja okozni, hogy még ha Ukrajna többségi lakossága le is tudja nyelni a szeparatistáknak kedvező engedményeket, az oroszbarát csapatok fegyverletételének időzítése igencsak kérdéses.

Minszki história

A rövid életű, EBESZ támogatással létrejött 2014-es első minszki jegyzőkönyvet azért kellett felülírni, mert az orosz szeparatisták által elfoglalt ukrán tartományok, Donyec és Luhansz megye érvénytelenül választott szeparatista képviselői felrúgták a megállapodást, elfoglaltak egy repteret és körbevettek egy stratégiailag fontos ukrán kézen levő várost. A vélhetően közvetlen orosz támogatással végrehajtott akciókban több száz ukrán katona vesztette életét. 

Az eredeti dokumentum kifejezetten a tűzszünetre, túszcserékre és a katonák visszavonulásra fókuszált, ám mivel ez hatástalannak bizonyult, a második verzióban a területek önrendelkezésének kereteit akarták megadni. A normandiai négyek által készített Minszk 2 aláírása ugyan sikeresen lecsillapította a harcokat, de kapkodva lett összerakva, több ponton is ellentmondások vannak benne, és a folyamatok pontos sorrendje is kusza, állítja Duncan Allen, a Chatman House kutatója, aki Moszkvában és Kijevben is teljesített diplomáciai szolgálatot.

Csak ön után

Az ukrán értelmezés szerint mindenek előtt az orosz és oroszbarát csapatoknak kéne kivonulniuk a területről, hogy az ukrán sereg átvehesse az ellenőrzést határvidéke felett. Ez után jöhetnének csak a helyi választások, amiket nemzetközi elvárásoknak megfelelően rendeznének, és az EBESZ felügyelhetne, azonban néhány extra jogosultságon túl, a tartományok nem kapnának speciális státuszt az ukrán parlamenttől, pusztán integrálnák őket az amúgy is folyamatban levő decentralizációs átszervezésükbe.

Allen szerint ehhez ki kéne javítani az egyezmény legkényesebb részeit, de azzal el is veszne az, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök igazán szeretett volna elérni 2014 óta: közvetlen lehetőséget arra, hogy befolyásolja Ukrajna bel- és külpolitikáját. A narratíva jelenleg a NATO terjeszkedésének megállításáról szól, de az orosz kisebbség nyelvi kitettsége, állítólagos elnyomása, vagy az ukrán szélsőjobb túlhangsúlyozása is visszatérő ürügy. Putyin lépései azonban leginkább Oroszország nagyhatalmi pozíciójának visszaállításáról szólnak.

Az orosz felfogás szerint a Minszk 2 megállapodás menetében először helyi, már nemzetközileg elismert választások jönnének orosz felügyelet alatt, aminek eredményeképp a tartományok speciális státuszt kapnának Ukrajnán belül. Ők jelölhetnék ki saját bíróságuk és ügyészségük tagjait, emellett pedig saját oroszbarát rendőrséget állíthatnának fel. Kijevnek ígéretet kéne tennie a régió támogatására, és amnesztiát biztosítani mindenkinek, aki az orosz oldalon vett részt a fegyveres konfliktusokban. A jelenlegi álláspont szerint, csakis ezután lehetséges az oroszbarát csapatok kivonulása.

Merre billen a mérleg?

Ilyen körülmények között szinte elképzelhetetlen, hogy az orosz szeparatisták méltányos választásokat tartsanak, állítja az Open Democracynak Olekszandr Shulga, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia szociológusa. Az orosz verzió szerinti haladás olyan mértékben összeegyezhetetlen az ukrán szuverenitással, hogy ez idáig a kormány szempontjából jobban megérte fenntartani a bizonytalanságot. Shulga szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tisztában van vele, hogy káosz uralkodna el országán, ha nem a nemzeti érdekeknek megfelelően járna el.

A téma tudatos kerülése hosszútávon sosem volt opció, de most, hogy nyíltan erről tárgyalnak a felek, előbb-utóbb dűlőre juthatnak. Volodimir Artiukh, az Oxford Egyetem antropológusa és volt CEU-hallgató szerint már néhány engedmény is sokat számíthat. Putyinnak nem kedvez a jelenlegi helyzet, de valamit muszáj sikerként felmutatnia, különben az egész művelet értelmetlenné válik és ezzel rengeteget veszíthet tekintélyéből. Szerinte az ukrán félnek kell kezdeményezni ebben, de ha ők engednek, akkor az oroszok is fognak, így indulhat be a folyamat.