Plasztikus problémák: így szabadulunk meg a műanyagtól

Az European Plastics Pact vállalásainak értelmében jelentős kihívások előtt áll a műanyagipar 2025 és 2030 között. A jövőben ugyanis átlagosan 25-30 százalék újrahasznosított műanyagot kell a csomagolóanyagoknak tartalmazniuk. Azonban a vállalás 2021-es jelentése szerint ez az arány még mindig csak a 10 százalékot éri el átlagosan.

A szabályozás kivétel nélkül minden iparágat érint, és bár nincs törvényi kötelezettség a kötelező újrahasznosításai hányadról, egyes megkerülő szabályozások már vannak. Például a projekt 2025-ös indulásától az újonnan legyártatt gépjárművekbe kezdetben 6, majd 25 százalék újrahasznosított műanyagot kell kötelezően tervezni. Az építőiparra vonatkozó szabályok is úton vannak.

Az újrahasznosítás törvényszerűségei

Bűdy László műanyagipari szakértő az economxhoz eljuttatott összeállításában azt írja, a legtöbb műanyagfeldolgozó azt gondolja, nem vonatkozik rá a reciklátum tartalom szabályozás, a minőség megőrzése érdekében nem tesznek regranulátumot a termékeikbe, inkább megfizetik a díjakat, adókat.

Az elemzés szerint a szabályozás eredményeként a jó minőségű regranulátum iránt meg fog nőni az igény, ugyanis kevés van belőle, és azok is korlátozottan használhatók. Eddig többnyire anyagköltség-takarékossági okokból és műszakilag nem igényes termékek gyártására használták.

2030-tól azonban kötelező lesz ennek a használata, és csak Magyarországon 100-150 ezer tonna jó minőségű regranulátum felhasználásával kell számolni, kérdés azonban, hogy lesz-e ennyi.

Az írás kitér arra, hogy a Magyar Műanyagipari Szövetség ernyője alatt elindult egy nemzetközi projekt, a régió országaival együttműködve, amelyben az iparági regranulátum igényeit mérik fel, és annak standardjait alakítják ki.

A műanyag egyik legnagyobb előnye, a folyásindex azonban megnehezítheti, mi több, ellehetetlenítheti az újrahasznosítást. Ennek a folyamatnak a lényege annyi, hogy mindennapos útbaigazítást ad a különböző alapanyagok felhasználását illetően. A gyártók részéről ez egy indikátor, hogy az adott termék megfelel egy elvárt átlagos molekulatömeg-értéknek.

Az elemzés megjegyzi, hogy a folyásindex és a műanyag végtermék között nincs szabad kombinációs lehetőség, mivel azt mutatja meg, hogy miből mi gyártható. Azonban az indikátorokból jól levehető, csak a polietilénből ezerfajta regranulátumot kelenne készíteni.

A regranulátum minősége mindemellett az újrahasznosított anyag minőségén is múlik, valamint azon, hogy mennyire tiszta és homogén. Az elemzés szerint egy szofisztikált szelektív hulladékkezelési rendszer mellett, aminek megfelelő logisztikája is kapacitása van, elméletileg ki tudja szolgálni a szerteágazó igényeket. Ugyanakkor Bűdy szerint figyelembe kell venni, hogy amíg például egy polipropilén fóliatekercs akár 100 kilogramm is lehet, addig egy csokoládé vagy cukorka csomagolóanyaga alig néhány gramm.

A következtetés pedig figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a műanyag készterméket máshol használják, mint ahol előállítják.

A legyártott BOPP-t például, ami jellemzően élelmiszerek csomagolása, hazánkban 10 százalékban használják csak fel.

Egy idő után minden elhasználódik

A másik kardinális probléma, hogy minden újrahasznosítással csökken a műanyag minősége, már a „szűz” polietilén feldolgozása során is jelentős a degradáció, ami az újrahasznosítás során még nagyobb mértékűvé válik. Emiatt a folyásindex minden egyes újrahasznosítással nő, és a feldolgozási eljárás, a felhasználási terület is. Néhány ciklus után pedig már semmire sem használható fel a kapott regranulátum.

A szakértő kitér arra, hogy a probléma lényege szerint idővel az alacsony folyásindexszel jellemezhető műanyaghoz nem biztosítható regranulátum. Ennek megoldásaként dolgoznak a virgin-recycling kompaundok előállításán, amihez azonban jó minőségű hulladékra van szükség, továbbá fontos szerepet kaphat a kémiai újrahasznosítás, azaz a pirolízis. Ez azonban még nagyon kezdetleges fázisban jár.

A szakértő szerint a folyásindex zsarnokságával együtt kell élni, és el kell érni, hogy a fizika és a kémia törvényeit ne írják felül a döntéshozók.