Az elmúlt év elejének főszereplője az Egyesült Királyságban egyértelműen Boris Johnson miniszterelnök volt, miután egyszerre kellett megmutatnia mennyire a brexit kapitánya és a koronavírus-járványt legyőző hős. (A 2020. eleji de jure kilépést egy év átmenet követte, amikor még a régi uniós szabályok szerint folytatódtak az Egyesült Királyság és az EU közti gazdasági kapcsolatok.) Azt mondta a szigetország népének, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió elhagyásával fordulóponthoz érkezett, amikor visszatérhet régi nagyságához – kezdi évfordulós cikkét a Bloomberg.

A járvány ügyében ezt követően siker következett, miután az Egyesült Királyságban gyorsan indult az oltási kampány és az év közepére jóval nagyobb beoltottságot értek el, mint az európai kontinens országai, igaz, ez – akárcsak Magyarország akkori előnye – a nyárra elkopott. Ami azonban a brexitet illeti, egymást követték a kellemetlenségek. Kiderült, hogy bizonyos területeken, elsősorban a szállításban hiányoznak a kelet-európai vendégmunkások, az ellátási láncok a teherautó-sofőrök hiánya miatt az országon belül is akadoztak és néhol áruhiány alakult ki.

Az újonnan életbe lépett vámszabályok betartásával járó adminisztráció lassítja és drágábbá teszi a külkereskedelmet, a beígért új szabadkereskedelmi megállapodások többsége a korábbi uniós rendszer átvételei voltak, az USA-val nem sikerült külön egyezséget kötni, pedig ez volt a brexit egyik legnagyobb ígérete. A Global Britain, amit Johnson kitalált a szép, új világ összefoglaló megjelöléseként, akármit is jelentsen, még erősen várat magára.

Kerüljék el!

Egy évvel azt követően, hogy a 2019 legvégén megválasztott kormánnyal az élén a britek egyedül vágtak neki történelmük következő szakaszának, a köztisztviselőket megkérték, hogy kerüljék a brexit szó használatát. Eközben Johnson, aki a 2016-os függetlenségi kampányban a Leave-párt frontembere volt, mérsékeltnek tűnik egyes konzervatív párttársaihoz képest, akik olyan libertáriánus, szabadpiaci irányt visznek, mintha a Holdról jöttek volna és az elmúlt 100 év történelmének tanulmányozását kihagyták volna.

A brexit politikai tábora némileg aggódva szemléli a fejleményeket. A Deltapoll közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint a brexitre szavazók tíz százaléka gondolja úgy, hogy az uniós kilépést máris sikerként lehet elkönyvelni. A nagy többség, a Leave-pártiak 67 százaléka úgy véli, hogy végül majd jóra fordulnak a dolgok.

Mást látnak

Ami a külvilágot illeti, meglehetősen nyilvánvaló, hogy a britek és a külső szemlélők nem ugyanazt látják, amikor a függetlenné vált Egyesült Királyságra néznek. Liz Truss külügyminiszter december elején azt mondta, hogy az Egyesült Királyság a világ legnagyszerűbb ország, és ideje, hogy a lakói büszkék legyenek erre. Bár ez jól visszhangzik a tory szavazók lelkében, a világ maradéka – ahogy a britek sokszor hivatkoznak a rajtuk kívül állókra – napirendre térne már a melldöngető brexitüzenet felett.

Szintén decemberben Penny Mordaunt kereskedelmi miniszter az USA-ban a Carter Institute-ban tartott beszédében azzal oktatta hallgatóságát, hogy a brexit nem önsorsrondó lépés, amiért a briteknek bűnhődniük kellene. Amerikának döntenie kell, hogyan reagál erre. Fossing Nielsen, az Unicredit és a Goldman Sachs bankok korábbi vezető elemzője bolond beszédnek tartja a kereskedelmi miniszter szavait. Az arrogancia felülkerekedett a tisztánlátáson.

Egy év múlva

A Bloomberg cikkírói könnyen lehetségesnek tartják, hogy 2023 elején már nem Johnson lesz az Egyesült Királyság miniszterelnöke annak ellenére, hogy a parlamentben nagy többsége van a pártjának. Nemrégiben az új járványügyi szabályokat csak az ellenzék segítségével tudta elfogadtatni, miután száz konzervatív képviselő ellenük szavazott.

Ugyanakkor nem a pandémia hullámhegyei és -völgyei azok, amelyek a vesztét okozhatják. Michel Barnier, az EU brexitügyi főtárgyalója nemrégiben nyilvánosságra hozott naplójában azt írta, megdöbbentette, hogy Johnson mennyire közömbös a brit kilépés járulékos káros hatásaival szemben. A toryk kíméletlenül megszabadulnak azoktól a vezetőiktől, akikről úgy gondolják, hogy nem lehet velük megnyerni a következő parlamenti választásokat. Ennek esett áldozatul a legendás Margaret Thatcher is, aki nem vesztett választást, de egy belső lázadás nyomán le kellett mondania. Ma már 2019-es fényes győzelme ellenére Johnson sem látszik érinthetetlennek.