Hétfő délelőtti beszédében érdekes dologgal fenyegette közönségét a brit ellenzéki vezető, Keir Starmer: ha a jelenlegi kormányzás folytatódna az Egyesült Királyságban, akkor az ország gazdasága stagnálna vagy alig nőne, és az eddigi adatok alapján úgy gondolja, hogy Lengyelország mindössze 7, Magyarország és Románia pedig legfeljebb 17 év alatt megelőzi a szigetországot, legalábbis az egy főre jutó gazdasági összterméket illetően.

Ok és okozat

Számításait arra alapozza, hogy 2010 óta, amióta a konzervatív párt van kormányon, az egy főre jutó GDP éves növekedés reálértéken mindössze 0,5 százalék volt, míg Lengyelországban 3,6 százalék, Magyarországon kereken 3, Romániában pedig 3,8 százalékos volt ugyanez a Világbank adatai alapján. Ezekkel az adatokkal tovább számolva kapta meg a 2030-as és 2040-es időpontokat, vélhetően erősen kerekítve az évszámokat.

A dolog külön érdekessége, hogy

a jövőbeni gyors felzárkózás a feltételezés szerint Nagy-Britannia relatív leszakadásából adódna, melynek fő oka a brexit, vagyis a brit uniós kilépés,

melynek hatására a szigetország európai kereskedelme lényegesen nehézkesebbé vált. A brexit egyik fő oka pedig a Lengyelországból, Romániából, Magyarországról és egyéb közép-kelet-európai országokból való bevándorlás lehetett, így nem véletlen, hogy az ellenzéki vezér pont ezeket az országokat említette.

Korai nyitás, nagy bevándorlás

Az Egyesült Királyság korábbi munkáspárti kormányfője, Tony Blair 2004-ben a 10 új ország csatlakozásakor rögtön megnyitotta a brit munkaerőpiacot, és miután a többi tagállam jórészt élt a 7 éves türelmi idő lehetőségével, a szegényebb új tagállamok munkavállalói, élen a lengyelekkel, elárasztották az országot. 19 éve ráadásul a mainál lényegesen nagyobb eltérés volt a jövedelmekben, azóta valóban igen jelentős felzárkózás zajlott, még ha maradt is mit bőven behozni.

Mire 2011-ben Németország és más tagállamok munkaerőpiaca is megnyílt, Nagy-Britanniában már több millió uniós polgár élt. Románia és Bulgária esetében 2007-ben már éltek a 7 éves lehetőséggel, így a két ország polgárai számára csak 2014-ben nyílt meg a lehetőség, ami még odavonzott közel egymillió románt, akik egy része már korábban Olaszországban vagy Spanyolországban dolgozott, de az akkor jóval magasabb brit kereseti lehetőségek átcsábították őket.

A megbánásra épít

Miután a brit kilépésre szavazó polgárok még jól emlékeznek arra, hogy részben emiatt szavaztak így, Starmer most tudatosan szólíthatta meg őket. Most azon gondolkozhatnak, hogy akik miatt kiléptek és lemaradnak, azok szépen megelőzik őket, legalábbis, ha kitartanak a konzervatív párt mellett.

De vajon mennyi a realitása annak, hogy ez tényleg bekövetkezik?

Az kétségtelen, hogy régiónk felzárkózása az elmúlt bő évtizedben viszonylag gyorsan zajlott, mind az egy főre jutó nemzeti jövedelem, mind az ennél fontosabb nettó átlagbér tekintetében. A legfejlettebb egykori kommunista berendezkedésű országok közül Csehország, Észtország és Szlovénia már nominális szinten is elérte nagyobb fejlett nyugat-európai országok bérszínvonalának felét, Magyarország és Lengyelország kicsit kevesebb mint 40 százalékát, Románia pedig a harmadát.

Meddig tarthat a felzárkózás?

Ez a folyamat minden bizonnyal folytatódni fog, aminek egyik oka épp az egységes munkaerőpiac hatása, ami a magasabb bérűek elszívó hatása által gyorsítja a felzárkózók béremelését, a gazdasági fejlődés által még lehetséges mértékben. Az viszont már kérdés, hogy a folyamat meddig tarthat: a teljes utolérésig, vagy valahol, mondjuk a spanyol és olasz szinten lelassul, megakad. Utóbbi mellett az szólna, hogy térségünk országaiban a húzóerőt jelentős részben nagy nyugati (nálunk jellemzően német) cégek jelentik, számukra az anyaországi bér kifizetése nem lenne üzlet, még akkor sem, ha a beszállító kis-, és közepes vállalkozások ma még alacsonyabb termelékenysége is sokat javul.

Starmer persze gondosan az egy főre jutó GDP-ről beszélt, amit ha vásárlóerő-paritáson számolunk, egész más adatok is kijöhetnek, miután ezt az adatot csak nagy pontatlansággal lehet kiszámolni. A bérek viszont jól összemérhetők, vásárlóerejük pedig a kiegyenlítődés felé mutat, amire példa a mostani hazai infláció: miután sok termék és szolgáltatás már drágább, mint a régebbi EU-tagoknál, már nemigen mondhatjuk, hogy itthon többet érne mondjuk 1000 euró, mint például Németországban, vagy épp Nagy-Britanniában.

Brit leszakadás, vagy szorosabb EU-kapcsolatok, munkáspárti kormánnyal

A teljes felzárkózás így bizonytalan, de nem is feltétlenül van rá szükség: ki ne lenne elégedett a német vagy francia szint kétharmadával? Ha ezt tartjuk valószínű forgatókönyvnek, akkor Nagy-Britanniát sem érhetjük utol, kivéve, ha ő marad le a többi fejlett országtól, és útközben találkozunk vele. Ez a forgatókönyv tehát abból indul ki, és Starmer erre akart rávilágítani, hogy a szigetország stagnálni fog, míg a fejlett országok visszatérnek a lassú növekedés útjára, és így 10-20 év alatt jelentős különbség alakulhat ki közöttük, mégpedig a brexit miatt, ami a konzervatív párt által kiírt népszavazás következménye.

Starmer ezzel egyúttal talán ha nem is az újbóli EU-tagság, de esetleg az egységes piacba való visszatérés lehetőségét is meg akarja teremteni ezzel, jelezve, hogy ha szabadon érkezhetne az uniós munkaerő, már nem jönnének tömegek, hisz a bérfelzárkózás nagyja addigra lezajlik.