A brit toryk évtizedeken át pontosan tudták, mint jelent a konzervativizmus a gazdaságpolitikában. A növekedést adócsökkentésekre, az állami beavatkozás visszaszorítására, a gazdasági szabályozás egyszerűsítésére alapozták, ami vonzóvá tehet egy országot a belső és külső befektetők szemében. Most azonban úgy tűnik, elvesztették a fonalat - derül ki Robert Shrimsley, a Financial Times (FT) publicistájának cikkéből.

A koronaválság kezelése pragmatizmust igényelne, ám a toryk nem tudják milyen választ adjanak a gazdasági kihívásra. Ha a fegyelmezett költségvetés mellett döntenének, ami fontos konzervatív érték, akkor nem kísérte volna hangos tiltakozás a pénzügyminisztérium adóemelési terveit. Ha úgy gondolnák, hogy az alacsony adók és a kisebb állam jelenti a kiutat, ami utat nyithat a gazdasági növekedés előtt, akkor nem kísérnék viták ezt a kockázatos stratégiát, mivel a szociális kiadások visszafogása nélkül az államadósság elszállásához vezethet. Boris Johnson miniszterelnök azzal nyert választást, hogy megígérte: vége a megszorításoknak - a választók nagy része mélyen egyetértett ezzel.

Valamit valamiért

A kormány kész feláldozni az ország legnagyobb piacát, az EU-t, miután az elmúlt napokban azt lebegtette, hogy nem okozna gondot neki, ha nem kötne új kereskedelmi megállapodást Brüsszellel, ám eközben vonakodik megkötni azokat a kompromisszumukat, amelyek segítségével új piacokat szerezhetne, például kedvező feltételeket teremthetne a brit cégeknek az USA piacán - véli az FT publicistája. Az üzlet úgy szólhatna, hogy a megállapodás nélküli brexit után át lehetne térni egy adóparadicsomszerű ország kalózkodó gazdaságpolitikájára, ami vonzaná a szigetországba a befektetőket és utat nyitna egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötése előtt az USA-val.

A gond az lehet, hogy a kormánynak szükség lenne ehhez a parlament konzervatív többségének támogatására, ám a tory képviselők teljes joggal aggódnának ennek a gazdaságpolitikának a gazdasági és politikai ára miatt. Az ilyen gazdasági rezsim ugyanis nem barátja a magas környezetvédelmi és munkaügyi standardok betartásának, és nem termel forrást a britek megszokott jóléti államának finanszírozásához. Nem véletlenül lakosság nélküli törpeállamokban és harmadik világbeli országokban divatos.

Az ötlet nem rossz

A Johnson-kormány alapvető ötlete nem rossz. A gazdaságot befektetésekkel, infrastruktúra-fejlesztésekkel és képzéssel hoznák fel, úgy, hogy ezzel az ország szegényebb részeit emelnék meg és javítanák a brit gazdaság halvány termelékenységét. A terv részleteinek kidolgozása azonban fájóan hiányzik. Az Egyesült Királyságban nem autokratikus rezsim üzemel, ezért nem lehet például egyszerűen egy központból dirigálva bárhova átcsoportosítani a beruházásokat.

A fő gond azonban az, hogy ez tűnik az egyetlen gazdasági elképzelésnek. Nincs válasz arra, hogyan lendülhet fel a gazdaság, ha például a brexit, amelynek nyomán a brit vállalatok nagy bajba, hátrányba kerülhetnek az európai piacokon, a padlóra viszi. Margaret Thatcher, a legendás brit miniszterelnök átstrukturálta a brit gazdaságot az 1970-es és 1980-as évek fordulóján, a feldolgozóipar helyett megerősítette a szolgáltató szektort, ám ennek három pillére volt: adócsökkentés, dereguláció és az EU-tagságból faladó kereskedelmi előnyök kihasználása. Johnson tervének pillérei enyhén szólva nem látszanak ilyen világosan.

A kecske és a káposzta

Rishi Sunak pénzügyminiszter abba a nehéz helyzetbe került, hogy emlékeztetnie kellene a tory parlamenti képviselőket a konzervatív gazdaságpolitika hagyományaira, ám a miniszterelnök hozzászoktatta politikustársait ahhoz a gondolkodáshoz, miszerint lehet olyan politikát folytatni, amelyben a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.

A koronaválság nyomán és a brexit árnyékában felül kellene vizsgálni a kormány többéves kiadási tervét, ám ez a felvetés süket fülekre találhat, ha a Konzervatív Párt átalakul egy olyan politikai közösségé, amely - megtagadva alapelveit - támogatná, hogy a brit társadalom erején felül költekezzen. Túl sok tory politikus hiheti el, hogy az említett gazdaságpolitika varázsütésre meghozza a gazdasági növekedést, ami valóban választ adhatna a kormányzás anyagi gondjaira.

Egy lábon állás

Jól jellemzi egyes konzervatívok gondolkodását, amit egyik vezető politikusuk mondott. A kormánynak nincs terve arra, hogyan változtasson az adózáson vagy milyen kereskedelempolitikát folytasson, ám jobb ha nem találnak ki valamit csak azért, hogy elmondhassák, hogy van adó- és kereskedelempolitikájuk. Jobb ha nincs terv, mint ha egy rossz terv lenne. Ez azonban az FT cikkírója szerint nem maradhat így: egy kidolgozott gazdaságstratégia nélkül el fog bukni a kormány és a kormánypárt is. El lehetne adni a közvéleménynek népszerűtlen lépéseket - például adóemelési terveket - is, ha látszana azok értelme.

A brexitből fakadó bizonytalanság lehetetlenné tette a következetes gazdasági stratégia végigvitelét már a koronaválság okozta további nagy felfordulás előtt is. Eközben a brit kormánynak nincsenek alternatív megoldásai. Ha válság után a tory vezetés nem tér vissza a hagyományos ortodox konzervatív politikához, és az adóparadicsomos kalózkodás sem igazán jön be a brexit után, akkor mit fognak tenni? - teszi fel a költői kérdést az FT cikkírója. A kormánynak nincs a kezében varázspálca és nem segíthet rajta az elszánt reménykedés sem abban, hogy a dolgok majd csak jóra fordulnak valahogy.