Keir Starmer, a brit ellenzéki Munkáspárt elnöke nem tud szabadulni Boris Johnson konzervatív miniszterelnök árnyékából – véli Stephen Sastle a New York Times publicistája. Johnson 2019 végén egy igencsak rövid kampányszlogennel – Get Brexit done! - nyerte meg a rendkívüli parlamenti választásokat, ám Starmer egyelőre nem találja a saját rövid üzenetét. E helyett a párt éves kongresszusára egy 11 ezer szavas, már-már regény hosszúságú politikai állásfoglalással készült.

Ez jelképezi, hogy ellenfele homlokegyenes ellentéte. Johnson médiapolitikus, aki korábban eljátszotta London polgármesterének szerepét, majd a 2016-os függetlenségi népszavazáson a brexit arca lett, s végül a brexit végrehajtójaként a miniszterelnöki székbe is megtalálta az utat. (Az utóbbi kettőben nagy szerepe volt Dominic Cummings média-tanácsadónak, ő jegyzi, az előbb idézett szlogen mellett a referendum igencsak hatásos „Let's take back control!” üzenetét is.) Ugyanakkor érzéketlen a szakmai részletekre. Starmer éppen ellenkezőleg: nélkülözi a színes egyéniséget, vagy karizmát, viszont ért a szakpolitikákhoz.

A három és fél éve tartó brexittárgyalások árnyékában rendezett választáson a Munkáspárt nagy vereséget szenvedett, miután a hagyományos észak-angliai szavazói átpártoltak a konzervatívokhoz. Ők is azt akarták, hogy végre megtörténjen a brexit, míg a párt akkori vezetője, a balos Jeremy Corbyn nem tette világossá, hogyan akarja érvényesíteni a függetlenségi népszavazás eredményét. Itt lenne az ideje, hogy a Munkáspárt végre felvegyen valamilyen irányt.

Összegyúrni őket

A gond az, hogy valójában Johnson és Starmer összegyúrásából születhetne ideális politikus, aki érti a média kezelését, a politika eladását a szavazóknak, ugyanakkor képes a szakpolitikai irányításra is – véli Steven Fielding, a Notthingam University politikatörténettel foglalkozó professzora. Ennek híján a munkáspárti vezérnek pótolnia kellene hiányosságát, világossá kellene tennie, merre akarja irányítani pártját a járvány utáni korszakban.

Egyelőre az a helyzet, hogy egyesek szerint nem képes erre, mások azzal vádolják, hogy elmerült a párt balszárnyával, a cobyinistákkal folytatott belső küzdelmekben. Ennek legfontosabb része a párt belső választási szabályainak megváltoztatása. Ez jelenleg nagyon tágra hagyja a szavazók körét, a párttagok mellett a szimpatizánsok nehezen ellenőrizhető rétegéhez tartozók is részt vehetnek rajta. Sok mérsékelt munkáspárti politikus szerint ez tette lehetővé Corbyn megválasztását 2015-ben. Nem véletlen, hogy a volt pártelnök hívei ellenük irányuló akciót látnak a belső szavazási szabályok megváltoztatásában.

A legsúlyosabb bírálat Starmerrel szemben, hogy nem tudta feltenni az ellenzéket a belpolitika színpadára, s így nem tudta kihasználni Johnson számos hibáját, például a pandémia első szakaszában, amikor a kormányfő vonakodott bevezetni a járványügyi korlátozásokat, ami hozzájárult ahhoz, hogy a brit halálozási adat a legrosszabbak között van a fejlett világban. Mentségére szóljon, hogy a járvány kitörése óta minden erről szól, ami természetes módon a kormány szinte kizárólagos túlsúlyát hozza a nyilvánosságban.

Össztűz

A corbynisták azzal vádolják Starmert, hogy a közhelyes politizálást választotta, elfordult a balközép politikától annak érdekében, hogy ne idegenítse el magától egyik választói csoportot sem. „Azt hiszik, hogy Starmer Joe Biden, Johnson pedig Donald Trump, és végül Johnson magára borítja a bilit – mondja James Schneider Corbyn korábbi szóvivője. - A különbség az, hogy Biden sokkal vonzóbb figura az amerikai közéletben, mert van egy „közülünk való” imázsa az átlagos választók előtt.”

Starmer eddig elkerülte, hogy kihívók álljanak fel vele szemben, ám várakozások szerint a következő választások 2024 helyett 2023-ban lesznek, így megjelenthetnek a versenytársak. Az egyik emelkedő figura a pártban Andy Burnham, Manchester polgármestere, aki pandémia alatti válságkezelésével vívott ki elismerést.

Vannak, akik arra számítanak, hogy a pandémia elmúltával Starmer szakszerűsége érvényesülni tud, így a Munkáspárt nyerhet az ő vezetésével, ám még az optimisták is azt várnák, hogy a belső harcok menedzselése helyett világos, meggyőző politikai üzenettel álljon elő. A pártelnök hívei szerint a választók látni fogják, hogy Johnson nem teljesíti az ígéreteit, nem tud fellendülést hozni az ország elhanyagolt térségeibe. Starmer ezzel szembe állított hozzáértése azonban nem elég, ha nem találja meg az üzenetét, nem tudja ezt kommunikálni és végső eladni a választóknak – mondja Fielding professzor.