Különös szövetség látszik szövődni a szeptember 20-ai görögországi választások előtt. Az európai vezetők annak a kormányfőjelöltnek a győzelmében bíznak, akit az év első felében legszívesebben megbuktattak volna - derül ki a Bloomberg cikkéből. Alekszisz Ciprasz, aki 2015 januárja és augusztusa között vezette az országot, nemrégiben még a hitelezők legfőbb "ellensége" volt.
A Nemzetközi Valutaalapról azt mondja, hogy bűnszervezet és támogatta azt a követelést, amely szerint Németországnak további jóvátételt kellett volna fizetnie Görögországnak a második világháborúban okozott károkért. Most azonban egy sajátos, kicsavart logika alapján őt látnák szívesen az új athéni kormány élén.
Nincs tét?
Látszólag nincs tétje a hétvégi szavazásnak, ugyanis csak akkor van értelme az egésznek, ha az új vezetőség és Európa erős emberei meg tudnak állapodni egy nagyon egyszerű kérdésben: nincsenek további patthelyzetek. Vagy elfogadtatják a görög társadalommal az ország költségvetését gatyába rázó, fájdalmas intézkedéseket, ami lehetővé teszi, hogy az ország az eurózóna tagja maradjon, vagy elutasítják a megszorításokat, visszatérnek a drachmához, de cserébe visszanyerik a teljes szuverenitást gazdaságpolitikájuk felett.
Elvileg a hét végén nem erről az alternatíváról szavaznak a görögök. Mind Ciprasz, a baloldali Sziriza elnöke, mind győzelemre szintén esélyes ellenfele, a konzervatív Új Demokráciát irányító Vangelisz Meimarakisz támogatja a harmadik segélycsomagot. Kettejük hét eleji vitáján nem is akartak erről beszélni, mindent elkövettek azért, hogy azon vitázzanak: melyiküknek halványabb a korábbi politikai teljesítménye.
Jobb helyen, jobb időben
Ha egy olyan országról lenne szó, amelynek politikai közössége kevésbé polarizált, azaz ha egészségesebb demokrácia működnek Görögországban, akkor a két vezető politikai erő nagy koalícióban kormányozhatná át az országot a veszélyes vizeken. Közös felelősséget vállalnának az immáron mindkettejük által elfogadott megszorításokért. Meimarakisz éppen erre tett javaslatot, amit Ciprasz visszautasított.
És valószínűleg az utóbbinak van igaza. Ha ugyanis ketten együtt kezdenék sanyargatni a görög népet a saját érdekében, persze, akkor előretörtének a nem pusztán radikális, hanem szélsőséges politikai erők. Akkor szélső jobb és bal pártok kovácsolhatnának tőkét a megszorítások elutasításából.
Ebben a lehetőségben bújik meg az az okoskodás, ami Ciprasz támogatására ösztönzi Görögország hitelezőit. Ha veszítene, akkor pártja minden bizonnyal visszatérne a hitelcsomag elutasításához, miután amúgy is csak fél szívvel támogatja azt, ami újra áldatlan állapotokhoz vezetne a belpolitikában. Ezzel szemben Meimarakisz és az Új Demokráca minden bizonnyal a vereség ellenére is feltétlenül európárti maradna, mint ahogy eddig is az volt.