A katonai függetlenséget identitásbeli kérdésként kezelő Finn- és Svédország, Ukrajna február 24-i orosz megszállása után, kevesebb mint három hónap alatt döntött NATO csatlakozási szándékáról. Arról, hogy a közvélemény milyen gyorsan fordult át, különösen a finnek esetében, és hogy milyen egyéb tényezők vezettek a döntésig, már korábban írtunk, de tény hogy a legfontosabb tényezőt, a kiszámíthatatlan orosz szomszéd közvetlen fenyegetése jelentette.
Ugyan a skandináv államoknak saját biztonságuk garantálása volt a legfőbb indokuk, amit a NATO tagok által birtokolt nukleáris arzenál biztosít, közel sincs arról szó, hogy a két ország felvételével csak újabb felelősséget akasztana saját nyakába az Észak-atlanti Szerződés.
Finn-, és Svédország egyaránt a 90-es évek közepe óta NATO partnerek, azóta rendszeresen hadgyakorlatoznak a szövetség tagjaival, felszerelésük modern, és minden tekintetből NATO-kompatibilisnek mondható. Mostanra szinte köztudottá vált, hogy semmi technikai akadálya nem merül fel csatlakozásuknak, de arról, hogy konkrétan milyen képességekkel járulnak majd hozzá a NATO-hoz, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézete közölt elemzést nemrég.
A tanulmány szerint a Krím-félsziget 2014-es illegális orosz annektálása óta, mindkét ország védelmi költségvetése dinamikus növekedést mutatott, így nagyjából 2-2 milliárd dollárral (több mint 700 milliárd forint) toldták meg az erre szánt pénzt ez idő alatt. A fejlesztés hatására 2021-ben a finnek 5,5 (GDP több mint 2 százaléka), míg a svédek 7,1 (GDP 1,3 százaléka) milliárd dollárt költöttek haderejükre, ami nagyságrendileg 10 százaléka Oroszország az évben erre szánt 66 milliárdjának.
Kis ország, nagy bottal
A hatalmas különbség ellenére, Putyinnak még akkor sem lenne könnyű dolga Finnország lerohanásával, ha seregei nem lennének lefoglalva Ukrajnában, de a mostani "speciális hadműveletnek" köszönhetően, különösen időszerűvé vált a skandináv államok csatlakozása. Mindamellett, hogy a svédeknek nagyjából ezen időszakban végig 20-30 százalékkal többet költöttek, határozottan elmondható, hogy a finn haderő lesz az, ami igazán fajsúlyosan megnöveli a NATO erejét.
A finn fegyverkezés elsősorban területvédelmi feladatokra lett kitalálva, a történelmi orosz fenyegetettség miatt, lakosságuk körülbelül 80 százalékát képes bunkerekben elhelyezni, és kiemelkedően erős tüzérségük van, sorkatonai szolgálatuknak köszönhetően pedig, jelentős tartalékos erőkkel rendelkezik. Finnországban a férfiaknak kötelező a bevonulás, a nőknél viszont önkéntes, és így a sorkatonák az állandóan aktív állománynak (körülbelül 20 ezer fő) nagyjából felét teszik ki.
A Puolustusvoimat közel 240 ezer fős tartalékos haderejükből éves szinten 18 ezer támogatják az aktív sereget, így hozzájuk kötődik az összes dandár, köztük 2 nehézdandár, 2 gépesített dandár, 1 tüzérdandár, 3 hegyivadász- és 6 könnyűdandár fenntartása is. Ezen felül is, további több mint 900 ezer tartalékosuk van, akik 50 éves korukig hadrendbe állíthatóak.
Az 5 és fél milliós lélekszámú Finnországnak kimagasló a tartalékos hadereje lakosságarányosan, ennek köszönhetően pedig igencsak jelentős mennyiségű haditechnikát tudnak fenntartani. Így például 100 Leopard 2A6 harckocsit, 212 BMP-2 és CV9030FIN típusú gyalogsági harcijárművet, 613 páncélozott szállítót, valamint EU-s szinten is kiemelkedő mennyiségű, 1500 darab tüzérségi eszközt, illetve 55 F/A-18C és 7 F/A-18D vadászrepülőt tart hadrendben.
Ébredező haderő
Az elemzés adatai alapján jól kirajzolódik, hogy bár a svédek szintén alapvetően védekezésre építettek, és igencsak modern eszközökkel bírnak, közel sem képesek akkora haderőt kiállítani, mint Oroszországgal határos finn szomszédaik. A 10 milliós lakossággal rendelkező Svédország jóval szerényebb tartalékos állománnyal dolgozik.
A Forsvarsmakten tavaly év végi adatai szerint összesen 23 600 főt foglalkoztatott, ebből valamivel több mint 9000 polgári alkalmazottat. Az aktív haderejük létszáma így mintegy 14 600 fő, és mivel ők csak 2018-ban vezették vissza a sorkatonaságot, egy meglehetősen szelektív rendszerrel, összesen körülbelül 10 000 tartalékosuk van csupán.
Ugyan a Krím-félsziget után a svédek is feleszméltek, a létszámhiányt mai napig csak szerződéses, ideiglenes részmunkaidős személyzettel, és tartalékos tisztjeik bevonásával tudják pótolni a hadgyakorlatok idejére, ilyen módon decemberre elérve a 31 300 fős állományt. Az évente behívott nagyjából 4000 főnyi sorkatona egyelőre nem elég a finnekéhez hasonló dandárszerkezet kialakításához, de műveleti szinten képesek 7000 fős szárazföldi erő dandár-harccsoportok felállítására.
Mindezzel együtt is elmondható azonban, hogy a svéd haderő is különösen jelentős eszközparkot tudhat magáénak. Többek között 120 Leopard A25 harckocsit, 411 zömében CV9040 típusú gyalogsági harcijárművet, több mint 1000 páncélozott szállítót, és 96 JAS 39C/D Gripen vadászrepülőgépet.
Feszültségi fegyverkezés
Hiába a felkészült haderő, a két állam egyelőre nem tervez leállni a fegyverkezéssel, ami érthető is, lévén, hogy a csatlakozási szándékkal folyamatos fenyegetésekre számíthatnak Oroszországból. Ugyan a nukleáris válaszcsapásra utaló mondatok egy ideje háttérbe kerültek, és Putyin arra változtatta álláspontját, hogy a reakció mértéke, a szomszédjába telepített NATO erőktől függ majd. Attól függetlenül, hogy ez feltehetően propagandában és kiberhadviselésben fog majd kimerülni, a finneknek és svédeknek innentől elemi érdekük folyamatos erőt mutatni kifelé és befelé is.
Mivel mindkét ország meglehetősen atomellenes, különösen a már korábban említett nukleáris kapacitás az, ami hiányzik az arzenáljukból. Ezt a feltehetően hosszú hónapokig elhúzódó ratifikációs időszak alatt, hivatalosan az Egyesült Királyság, és az Egyesült Államok is biztosítja számukra, de ők maguk is további fegyverek beszerzését jelezték, nem sokkal a csatalakozási szándékuk bejelentése után.