A befektetők és a szakértők késhegyig menő vitát folytatnak arról, hogy a vállalati profitráták magasak maradhatna-e vagy hosszabb távon elkerülhetetlenül vissza kell süllyedniük egy átlagos szintre, amely körül ingadozhatnak. Az amerikai S&P-500 tőzsdeindexben szereplő cégek profitrátája például az elmúlt 25 évben történeti összehasonlításban magasan maradt.

A profitráta-grafikon három hullámvölgyet jár be. Az első, az olaj jelentős drágulásával járó, 1990-es Öböl-háborút követte, második az internetgazdaság lufijának kipukkadása, illetve a 2001. szeptemberi New York-i terrortámadás után következett be, a harmadik a 2008-2009-es pénzügyi válság nyomán jelentkezett. A mélypontokon két százalék körül alakult az S&P-500 cégeinek profitrátája.

Vizsgálódtak

A hullámvölgyek között viszont egyre magasabbra kúszott a mutató. Éppen 25 éve öt százalék körül, 15 éve nyolc százalék közelében, nyolc éve kilenc százalék felett, két éve tíz százalék környékén mozgott a ráta.

A Goldman Sach elemzőcsapata Sumana Manohar vezetésével a nyereségráták alakulásával kapcsolatos érveket vizsgálta - derül ki a Bloomberg beszámolójából. Gyakorlatilag a közgazdasági egyszeregyet vetették össze az elmúlt évek statisztikai adataival, tényeivel. Manohar azzal kezdi a lényeg összefoglalását, hogy elismétli az alapigazságot: a profitráták négy tényezőnek köszönhetően szélesedhetnek.

Négy tényező

Az első a nyersanyag- és energiaárak erősödése, amely megdobja a bányavállalatok, az olajtermelők nyereségét. A második a feltörekvő piacok úgynevezett költség arbitrázsa. Magyarán az, hogy a termékek jelentős része olcsóbban állítható elő az alacsony béreket kínáló feltörekvő országokban, mint a fejlettekben.

A harmadik a feltörekvő országok jelentős nyersanyag-, energiahordozó- és beruházási kereslete, illetve emelkedő fogyasztása. A negyedik pedig az a hatékonyságjavulás, amely a technológia fejlődéséből fakad. A Goldman ezek mellett megemlít egy további körülményt, amely befolyásolhatja a vállalatok profitrátájának alakulását.

Ez is lehet, az is lehet

A befektetési bank elemzőinek adatai azt mutatták, hogy a tőzsdei befektetők az elmúlt években azokat a vállalatokat részesítették előnyben, amelyek cégegyesüléssel jöttek létre és visszavásárolták részvényeik egy részét. Azokat, amelyek profitjuk visszaforgatásával fejlesztettek - ami olcsóbb a külső forrás bevonásánál, ezért megtámasztja a profitrátát - a háttérbe szorították.

A Goldman elemzői végül is úgy találták, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben lehet érveket találni amellett is, hogy a rátáknak szélesedniük, és amellett is, hogy szűkülniük kellene.

Nem zárható ki

A számos ágazatban megfigyelhető vállalati konszolidáció, azaz az egyesülések és felvásárlások, amelyek általában a költségek csökkenésével járnak, a hatékonyság javulása - részben a fejlődésből, részben a szigorú gazdálkodásból fakadóan - lehetővé teszik a cégeknek, hogy tartósan magas nyereségrátát könyveljenek el.

Ezzel szemben az ipari ágazatokra jellemző kapacitásfelesleg és a gyenge piaci kereslet azt valószínűsítik, hogy a rátáknak zsugorodniuk kellene. Összességében tehát nem zárható ki, hogy a profitráták folyamatosan magasak maradjanak, ami elvezet egy nyugtalanító következtetéshez. Nevezetesen ahhoz, hogy működik-e a kapitalizmus.

Alapvető kérdés

A közgazdasági kézikönyvek szerint a nyereségrátának hullámoznia kell. Ha nagy a rés, akkor új szereplők lépnek a piacra, erősödik a verseny, ami az árak csökkenéséhez vezet. Ez erodálja a rátákat, a gyengébb játékokosok csődbe mennek, csökken a kínálat, így újra emelkedhetnek a profitráták. Aztán kezdődhet minden elölről.

A Goldman elemző azonban bizonytalanok. Hajlanak arra, hogy a következő időszakban a ráták szűkülni fognak. Ugyanakkor úgy látják, hogy tévedhetnek.

A nyereségráták magasan maradnak a következő néhány évben, dacolva azzal, hogy világgazdaságban a kereslet növekedése lassúbb a hosszú távú átlagnál. Ha ez történik, akkor fel kell tenni egy alapvető kérdést. Vajon hatékonyan szabályozzák-e még a gazdasági folyamatokat a kapitalizmus törvényei?