Ha a közvélemény-kutatások nem tévednek nagyot, akkor Európa lakossága arra ébred hétfőn, hogy az új Európai Parlament (EP) képviselői székeinek legalább negyedében elitellenes, euroszkeptikus pártok tagjai fognak ülni a következő öt évben. Arányuk megközelítheti a 30 százalékot is, miután sok európai országban az Európa projektről véleményt nyilvánító népszavazásként működik a vasárnapi EP-választás, és az EU népszerűsége hagy némi kívánnivalót maga után - derül ki a BBC európai ügyekkel foglalkozó szakírója, Gavin Hewitt elemzéséből.

Az euroszkeptikus pártok ideológiája és programja változatos, ezek a politikai mozgalmak elfoglalják a politikai spektrum két szélét, a szélsőjobboldalt és a radikális baloldalt is. Egy azonban közös bennük: a maga módján mindegyikük megkérdőjelezi az Európa projekt lényegét, azt az igényt, hogy a kontinens tagországai egyre szorosabbra fogják összefonódásukat. Egyes keményvonalas politikai mozgalmak egyenesen arra törekednek, hogy az Európai Parlamentbe jutva mintegy belülről bomlasszák fel az európai intézményeket.

Mit kezdjenek velük?

Az európai politika fővonalába tartozó jobbközép és balközép pártoknak fel van adva a lecke: mit kezdjenek az EU-ellenesség megerősödésével, amely méretes hídfőt foglal magának Európa egyik legfelsőbb döntéshozó intézményében? Más oldalról nézve ez a kérdés így szól: mit kezdjenek saját népszerűségük súlyos kopásával? Sokan biztosan fél vállról elintézik a választ: csak az idegengyűlölők, fajüldözők, populisták, nacionalisták, neonácik és a nemzetállamban hívő romantikusok rongyos csapatairól van szó, akik végül is kisebbségben vannak. A 30 százalék kevesebb mint a 70 - az Európa-pártiaknál van a többség.

A hagyományos pártok - a konzervatívok, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek - bizonyára kísértést éreznek majd arra, hogy szövetségeket kössenek az egyes ügyekben az euroszkeptikusokkal szemben. Sokan talán abban bíznak, hogy a politikai főáramra nehezedő nyomásra válaszul ellenhatásként megerősödik a nap pártcsaládok föderalizmusa. A demokráciák azonban akkor működnek jól, ha a győztes képes az egészet, így a választások veszteseit is képviselni.

Mire figyelmeztetnek?

Ha így nézzük a dolgot, akkor az a kérdés, mire figyelmezteti az európai elitet az Európával szembeni szkepticizmus megerősödése? A válasz nyilvánvaló. Az éveken át tartó megszorító gazdaságpolitika hátrahagyta brutális örökségét: az uniós segélycsomagok népszerűtlenségét és a csillagászati magasságokban beragadt munkanélküliséget.

Görögország legnépszerűbb pártja, az ellenzékben lévő radikális baloldali Sziriza szerint az országot az államcsődtől megmentő megszorítások katasztrofális eredménnyel jártak. Szociális válságot hagytak maguk után, lerombolták az emberek életét. A GDP öt év alatt több mint negyedével zsugorodott, amire nem volt példa az ország modern kori történetében.

Szörnyű örökség

A fellendülés más bajba került országokban sem érzékelhető. Az olasz gazdaság teljesítménye például hat év alatt több mint nyolc százalékkal csökkent és az ország adósságállománya jövőre eléri a GDP 147 százalékát. Csak ahhoz, hogy elejét vegyék e mutató további emelkedésének, legkevesebb évi háromszázalékos gazdasági növekedésre lenne szükség, meg egy jó adag inflációra.

A megszorítások öröksége a riasztóan magas, és tovább növekvő franciaországi munkanélküliség is. A spanyol gazdaság ugyan némileg erősödött az elmúlt hónapokban, de a munkanélküliségi ráta makacsul 25 százalék felett maradt. Fennáll a veszélye annak, hogy az európai gazdaság úgy kerül növekedési pályára, hogy eközben nem bővül a foglalkoztatás. Észak- és Dél-Európában - a pénzt adó donoroknál és a megszorításokat elszenvedő országokban - egyaránt úgy érzi a közvélemény, hogy túl sokba került a közös európai valuta, az euró megmentése.

Átkozott globalizáció

A hivatalos brüsszeli álláspont szerint a globalizáció elkerülhetetlenné teszi az olyan rendszerek létrejöttét, mint az EU, ugyanis csak egy szorosan integrált Európa lehet elég nagy ahhoz, hogy kiállja a globalizált világgazdaság brutális hullámveréseit. Vannak sikeres nagyvállalatok és szép felzárkózást elkönyvelő kisebb országok, amelyek aláírják ezt a véleményt, ám az olasz és a francia munkások meg vannak győződve arról, hogy a globalizáció csak elrabolta az országukból a munkahelyeket és tönkretette a helyi közösségeket.

Marine Le Pen, a radikális jobboldali francia Nemzeti Front vezetője nem véletlenül édesgeti pártjához azzal a szöveggel a volt kommunista és szocialista szavazókat, hogy Brüsszel a nagyvállalatok és a bankok pártján áll. Beppe Grillo olasz humorista-politikus azzal növeli népszerűségét, hogy országa kormányfőit azzal vádolja: máshol hozott gazdasági döntéseket hajtanak végre és a pénzügyi világ érdekeit szolgálják.

Mindennek tetejébe jön a bevándorlás kérése, amit csak súlyosbít, hogy akkor ugrik meg a menekültek, a jobb élet reményében Európába érkező száma, amikor 26 millió európainak nincs munkája. Le Pen ezt is figyelembe véve így érvel: Franciaországnak ma már semmilyen vele kapcsolatos ügyre sincs befolyása, költségvetésének korlátait kívülről határozzák meg (az Európai Bizottság), akárcsak a valutájával kapcsolatos monetáris politikát (az Európai Központi Bank) és immáron a határainak védelmében sincs szabad keze. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a baloldali párizsi kormány is ingadozik: Arnaud Montebourg ipari miniszter nem véletlenül beszél a "gazdasági patriotizmus" szükségességéről.

Reformkor kezdődik?

Mi jöhet május 25-e után - teszi fel a végső kérdést a BBC szakírója. A politikatörténeti tapasztalatok azt mutatják, hogy a tiltakozó (proteszt) szavazatok nem hoznak eredményt. A nemmel végződő népszavazások adják a legjobb példát haszontalanságukra. Eszerint az Európa projekt melletti többség számít. Végül is a közvélemény-kutatások szerint a görögök 60 százaléka meg akarja tartani az eurót és Spanyolországban például nincs is euroszkeptikus párt.

Az uniópártiak arra bazírozhatnak, hogy a gazdasági fellendülés megindulása megoldja a problémát: a proteszt pártok elvesztik befolyásukat és széthullanak. Akár így lesz, akár nem olyan erős nézeteltérések feszítik szét ezeket, hogy nem várható egységes európai mozgalommá válásuk.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kontinens elitje hátra dőlhet. Az európai vitákat sokan arra egyszerűsítik le, hogy az egyik oldalon állnak a szkeptikusok, a másikon a federalisták - ha ezek harcát hozza a következő fél évtized, az semmi jót nem ígér. Ez a felosztás ugyanakkor figyelmen kívül hagyja a növekvő számú reformereket, akik hisznek ugyan az EU-ban, de úgy vélik, hogy a közösségnek saját érdekében át kell alakulnia. Két nappal az európai parlamenti választások után a tagországok állam- és kormányfői Európa újraformálásáról tárgyalnak Brüsszelben. Ez lehetne a legjobb alkalom arra, hogy a reformerek színre lépjenek.