A német turisták szemében sok a hasonlóság Lengyelország és Spanyolország között. Mindkét országban jók az autóutak, a vasúti közlekedés és jól kiépült a légi összeköttetés is. Szép a természet és gazdag kulturális örökség várja az érkezőket.
Ennek ellenére 2017-ben 2,8 millió német látogatta meg Lengyelországot, közülük 228 ezren keresték fel Varsót, miközben négyszer ennyien töltötték szabadságukat Olaszországban és Spanyolországban. Mi lehet ennek az oka? - tette fel a kérdést Philipp Fritz, a Die Welt varsói tudósítója.
A logikus válasz az lenne, hogy a déli országok melegebb időjárása van a különbség hátterében, ám feltűnő, hogy Csehország majdnem ugyanannyi turistát, 2,5 millió német látogatót vonzott, mint Lengyelország. Az utazásszervezők véleménye szerint Lengyelország elkerüléséért elsősorban a lengyel-ellenes előítéletek a felelősek.
Lengyelország képe Németországban sokat romlott a 2015-ös parlamenti választások után, amikor a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) került hatalomra. Ennek propagandája menekültellenes, intoleráns a melegekkel szemben és a kormánypárt sok politikusa, köztük az országot ténylegesen vezető Jaroslaw Kaczynski pártelnök is felvette, hogy Németországnak további jóvátételt kellene fizetnie második világháborús lengyelországi pusztításaiért.
A németek negatív hozzáállása nem a turisták rossz tapasztalatán alapul, hiszen akik meglátogatják Lengyelországot inkább kellemesen meglepődtek - mondta az egyik utazási iroda vezetője. Ugyanakkor nagyon sok németnek Kelet-Európa a szegénységgel, a civilizáció hiányával, és bizonyos rendetlenséggel egyenlő még ma is.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet