A német szövetségi kormány 12,6 milliárd euróval (nagyjából 5077 milliárd forinttal) kevesebb adóbevételre számít a 2028-ig tartó öt évre ahhoz képest, amit még a májusi becslések mutattak.
Christian Lindner pénzügyminiszter szerint a csütörtökön közzétett legfrissebb adóbecslés azt mutatja, hogy az országnak fordulatra van szüksége.
Nem támaszkodhatunk arra, hogy az adóbevételek továbbra is áramolni fognak – gazdasági növekedésre van szükségünk. Legfőbb ideje, hogy arra összpontosítsunk, ami visszaállítja országunkat a siker felé vezető útra: egy valódi elmozdulásra a nagyobb dinamizmus felé
– mondta a szabaddemokrata Lindner a Bloomberg beszámolója szerint.
Az adóbevételek várható visszaesése a gyengébb gazdasági teljesítménynek köszönhető, a német gazdaság ugyanis várhatóan a második egymást követő évben zsugorodik majd, több mint két évtized után először.
A további fiskális megszorítás még nehezebbé teszi a 2025-ös költségvetés több mint 10 milliárd eurós hiányának betömését, amelyet még júliusban írt alá a kabinet, és amelyet novemberben még jóvá kell hagynia a parlament alsóházának, majd év végéig a felsőháznak is.
„Nincs mozgástér a költségvetésben. Éppen ellenkezőleg: tovább kell konszolidálnunk. Nem minden szolgáltatás, amelyet jelenleg az állam kínál lesz továbbra is megfizethető” – mondta a pénzügyminiszter, aki jelenleg Washingtonban tartózkodik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves ülésén.
Az adóbecsléseket – amelyeket a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a Szövetségi Statisztikai Hivatal, a Bundesbank, a Német Gazdasági Szakértői Tanács, öt kutatóintézet, valamint a regionális és önkormányzati hivatalok tisztviselőiből álló munkacsoport állított össze – évente kétszer teszik közzé, amely adatok elengedhetetlenek a kormány költségvetési tervezése szempontjából.
Temetik Európa vezető gazdaságát, a Mercedes a dolgozókra mutogat
A német kormány ugyan még lát kiutat a recesszióból, de a külföldi elemzők szerint már nincs esély a fellendülésre. Eközben a Mercedes főnöke kiborult, szerinte túl sokat betegeskednek az alkalmazottak, ami alávág a termelésnek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg