Az európai koalíciós kormányok belső szereposztásának általában nincs jelentősége az egyes országok határain túl, ám mint minden szabály alól, ez alól is van kivétel. A német pénzügyminiszter személye nem pusztán Németország belügye, a görög válság kezeléséről kezdve a közös európai hitelfelvétel megszervezéséig az EU szintjén érvényesül a befolyása – írja a Financial Times az új német kormány várható pénzügyminiszteréről szóló cikkében. Németország következő kormánya minden bizonnyal hárompárti koalíciós lesz a szociáldemokrata SPD, a Zöldek és a liberális szabaddemokraták, az FDP részvételével.

Az új kancellár az SPD politikusa, Olaf Scholz lesz, a pénzügyminiszterei poszt várományosa a szakértők többsége szerint Christian Lindner, az FDP elnöke. Lindner közismert költségvetési héja, azaz mindenféle eladósodás ádáz ellenfele, ami némi idegességet kelt Európában, mivel várhatóan felkeményíti a német kormány viselkedését a költségvetési lazasággal szemben. Jellemző Emmanuel Macron egyik korábbi megjegyzése, amikor Angela Merkel kancellár 2017-ben az FDP-vel tárgyalt az esetleges koalíciókötésről, azt mondta: ha Lindner lesz a pénzügyminiszter, ezzel őt – aki nem híve a pénzügyi szigornak – a víz alá nyomják.

Joseph Stiglitz és Adam Tooze, a Columbia University két ismert közgazdász professzora a Die Zeit német hetilapba írt cikkében óvott attól, hogy az FDP vezetője legyen a német pénzügyek irányítója. A két amerikai professzor attól tart, hogy Lindner ragaszkodni fog a szerintük ósdi kőkemény pénzügyi irányvonalához a jelenlegi pénzügyi helyzetben (amikor költekezéssel kellene élénkíteni a járvány miatt szétzilált gazdaságot). Szerintük szavazati arányok alapján a koalícióban második helyen álló Zöldeknek kellene adniuk a pénzügyminisztert.

Két válasz jött

Lindner nem késlekedett a válasszal. A közösségi médiában az „adósság közgazdászainak” minősítette amerikai bírálóit és megerősítette elkötelezettségét a közpénz fegyelmezett elköltése mellett. Melléállt Clemens Fuest, a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet vezetője, aki szerint a költségvetési lazításra akkor van lehetőség, ha kapacitásfeleslegek alakultak ki a gazdaságban, nem most, amikor inkább kapacitáshiány van. Így a gazdaságba áramló pénz nem a termelés növelését segíti, hanem inflációt okoz.

Lindner arra hivatkozhat, hogy már a választások alatt világossá tette, mire hajlandó és mire nem. Például az FDP nem lép be olyan kormányba, amely fellazítja a költségvetést vagy adóemeléseket tervez. A brit üzleti lapnak nyilatkozva a jelentős állami költekezést nagy veszélynek minősítette. Úgy tűnik, a koalíciós tárgyalásokon képes érvényesíteni akaratát: lekerült a napirendről a jövedelemadó emelése és a vagyonadó, amin nagyon rajta voltak az SPD és a Zöldek.

Gyenge próbálkozások

A Zöldek sok politikusa egyetért a két amerikai professzorral, hogy nekik kellene adni az új kormány pénzügyminiszterét, miután a szeptemberi választásokon jobban szerepeltek, mint a liberálisok. Robert Habecket, a párt társelnökét például teljesen megfelelőnek tartanák a posztra. Habeck arra hívta fel a figyelmet, hogy három német tartomány pénzügyminisztere tartozik hozzájuk, és semmi jele, hogy ne gazdálkodnának felelősen az adófizetők pénzével.

Az FDP-nek azonban vélhetően létkérdés a tárca megszerzése, magyarán enélkül nem mennek bele a koalícióba. A párt a 2009-es választáson ambiciózus adóreformtervekkel indult, ám végül nem kapták meg a posztot, így az elképzeléseikből nem lett semmi. Aztán 2013-ban be sem jutottak a Bundestagba. Ezért most úgy vélik, hogy kormányzati szerepüknek összhangban kell lennie választási programjukkal.