Két regionális választással márciusban nem hivatalosan kezdetét veszi a parlamenti választási kampány is, amelynek végén, szeptember 26-án egyebek mellett ki fog derülni, kinek lesz esélye átvenni Angela Merkeltől a kancellári stafétabotot. Lévén Németország gazdaságilag az EU legerősebb és legnagyobb népességű országa, a választási évben jóval nagyobb a külföld érdeklődése a német belpolitika iránt, mint máskor. Ezért hasznos lehet egy "Amit tudni akartál a németek furcsa politikai viszonyairól, de merted megkérdezni soha" típusú eligazítás az olvasónak - véli Andreas Kluth, a Bloomberg publicistája, a Handelsblatt Global gazdasági lap volt főszerkesztője.

A törvényhozás jogállásával nincs nagy gond. Ausztriához vagy Belgiumhoz hasonlóan szövetségi parlamenti rendszert üzemeltetnek a németek, ehhez illő, alsó- és felsőházra bomló törvényhozással, ám mindezt sokféle szokás, hagyomány fejeli meg. Az első furcsaság, hogy míg az USA-ban, Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban nem idegen a politikusoktól, hogy sztárokként szerepeljenek a nyilvánosságra - elég Donald Trump volt amerikai elnökre, Matteo Salvini olasz jobboldali politikusra vagy Boris, "BoJo" Johnson brit miniszterelnökre gondolni -, Németországban más a módi.

Kapcsolódó

"Könyvelők" versenye

Míg más országban széles kombinációját kapják a választók a jobb- és baloldali, populista és internacionalista személyiségeknek, a vezető német politikusok olyan szürkék és vidékiesek, hogy az embernek az a benyomása, szándékosan veszik fel ezt a magatartást. Timothy Garton Ash oxfordi történész professzor, Kelet-Európa szakértője úgy véli, ez a náci éra öröksége. Mivel Hitler egyik jellegzetessége a színpadias viselkedés és hangos retorika volt, a mai német politikusok szándékosnak visszafogottak, óvatosak, unalmasak.

Ennek a Bloomberg publicistája szerint az a végeredménye, hogy Armin Laschet, a konzervatív CDU nemrég megválasztott elnöke, vagy Olaf Scholz, a szociáldemokraták kancellárjelöltje körülbelül olyan karizmát tud felmutatni, mint egy középvetői beosztásban dolgozó könyvelő. Emellett több kezük van mind az indiai Durga istennőnek, mármint abban az értelemben, hogy nem egyszerűen egyrészt-másrészt mondatokban beszélnek, hanem egyrészt, másrészt, harmadrészt, sokadrészt formában fogalmazzák meg mondanivalójukat.

Centrumpolitika

A német politika további jellegzetessége a centrumból kormányzás, ami azt jelenit, hogy kell bele (egyrészt) némi jobboldali hagyománytisztelet, (másrészt) némi baloldali szociális érzékenység, (harmadrészt) egy csipetnyi liberális, szabadpiaci gondolkodás, (negyedrészt) környezettudatosság. Ezért a politikusok rá vannak kényszerítve, hogy ne idegenedjenek el egymástól annyira, hogy képtelenné válnak az együttműködésre.

Scholz például Angela Merkel kormányának pénzügyminisztere, így egyszerre a konzervatív kancellár kormányának tagja és Laschet politikai ellenfele. Ez sokszor még a német választókat is összezavarja. Emellett a koalíciós lehetőségek mind tartományi, mind szövetségi szinten az utóbbi időben nagyon sokszínűvé váltak. A sokszínűség szó szerint is értendő.

Színkombinációk

A háború utáni Nyugat-Németországban egyszerű volt a képlet. Három játékos volt a színen. Az egyik a CDU/CSU konzervatív blokk, amely a német trikolór fekete színének felel meg. A másik a szociáldemokrata baloldal, amely a vöröset képviselte. A harmadik a liberális Szabaddemokrata Párt, amely a sárgát. Az 1980-as években megjelentek a Zöldek, majd a német újraegyesítés után a volt keletnémet utódpárt, a Baloldal, amely egy sötétebb vörös színt képvisel a palettán, végül a görög adósságválságra válaszul megalakult az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD), amely a kék színt választotta.

Az AfD-t kivéve, amellyel egyik további párt sem kíván kormányozni, változatos színkombinációk, azaz kormányzó pártkoalíciók alakíthatók ki. A vörös-sárga-zöldet hívják közlekedési lámpának, a fekete-zöldet a gyümölcs után kivinek, a fekete-sárga-zöldet a jamaicai zászló után Jamaicának. A tartományi parlamentekben már mindenféle lehetőséget teszteltek a felek, így ismerik egymást. A kérdés az, hogy a következő német kormány milyen színösszetételű lesz.

Felmerülhet a vörös-vörös-zöld, azaz egy baloldali koalíció lehetősége, ám ez a közvélemény-kutatások szerint nem fog rendelkezni a kormányzáshoz szüksége 50 százalékos támogatottsággal a Bundestagban. Így a legvalószínűbb a kivi, azaz az, hogy a CDU/CSU marad a középpontban leváltva a szociáldemokratákat a Zöldekre. Ne feledjük: ez korábban elképzelhetetlen volt, hiszen a jobboldal a vallásos szavazókat képviselte, míg a környezetvédők a hippiket.

Mi lehet a végeredmény?

A nagy kérdés persze az, hogyan döntenek a szavazók szeptember 26-án. Az addig egymást követő tartományi választások csak hozzávetőlegesen fogják megmutatni a pártok országos népszerűségének alakulását. Ezek a szavazások szétaprózottak, nem olyanok, mint az amerikai félidős szavazások, amikor az USA egészében egyszerre szavaznak az emberek, megmutatva, hogy áll az elnök és a két nagy párt népszerűsége.

A Bloomberg cikkírója a fekete-zöld, azaz kivi koalíciót tartja a legvalószínűbb végeredménynek a pártok jelenlegi megítélése alapján. Ha a kereszténydemokraták és a Zöldek meg tudják győzni az embereket, hogy képesek kibékíteni a gazdaság és a környezetvédelem igényeit, amelyet külön-külön képviselnek, akkor hosszú ideig fennmaradhat ez a felállás. Sok kompromisszumot kell kötniük, de a német politikusok erre vannak kondicionálva.

A német kormány politikája a költségvetés tekintve galamb jellegű lehet, míg a környezetvédelemben héja, ezentúl Európa-párti és Oroszország-ellenes. Továbbra sem várhatók hirtelen váltások, kivéve, ha Németország környezetében a feje tetejére állnak a politikai viszonyok, például egy nagy populista előretöréssel Európában, amit nem lehet kizárni.