A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülése szerint a kormánykoalíció nagy része biztosan megszavazza Ana Brnabic eddigi közigazgatási miniszter kormányfővé választását - írja az MTI. Kivételt talán az Egységes Szerbia nevű párt hat tagja képez, elnökük ugyanis korábban többször is kijelentette, nem fogadja el, hogy egy nyíltan leszbikus nő legyen Szerbia miniszterelnöke, ezért ellene fog voksolni. A legnagyobb szerb párt, a Szerb Haladó Párt (SNS) képviselői - válaszként erre - leszögezték, a kormánykoalíció azon tagjai, akik nemmel szavaznak, ellenzékbe kerülnek.
Aleksandar Vucic köztársasági elnök, a SNS elnöke visszafogottabban fogalmazott, amikor arról beszélt, az utolsó pillanatig igyekszik meggyőzni a kételkedőket arról, Ana Brnabic jó miniszterelnöke lesz az országnak.
A várakozások szerint a kormány két új minisztériummal bővül, az erről szóló vita már szombaton megkezdődhet a parlamentben. Ezt követően mutatja be a miniszterelnök-jelölt a programját és kabinetjének tagjait, majd a képviselőház az új kormányról szavaz, a tárcavezetők és a kormányfő pedig leteszi esküjét. Mindennek június 30-ig meg kell történnie, a határidő megsértése ugyanis újabb előrehozott választást jelentene Szerbiának, ahol az utóbbi öt évben már három parlamenti voksolás volt.
A nyugat-balkáni országnak azért lesz új miniszterelnöke, mert Aleksandar Vucic miniszterelnökként indult az áprilisi elnökválasztáson, és megnyerte azt, így megüresedett a kormányfői szék. Volt kormányfő lemondása és az új kinevezése közötti időszakban Ivica Dacic külügyminiszter a megbízott miniszterelnök - írja az MTI.
Kép forrása: MTI/AP/Darko Vojinovic
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek