Az olasz és a német államkötvények hozama közti különbség két százalékra nőtt a húsvét utáni héten, ami azt mutatja, hogy a befektetők az előbbieket sokkal rosszabbnak minősítik, mint az utóbbiakat. Látszólag semmi okuk erre, hiszen szemben a 2012-es likviditási válsággal, amikor az volt a kérdés, lesz-e, aki vásárol olasz (görög, szlovén, spanyol) államkötvényeket, most az Európai Központi Bank (ECB) a koronavírus-járványra tekintettel addig vásárolja vásárolja az olasz állampapírokat, ameddig csak kell. Olaszország gondjai inkább a várható jövőből fakadnak - derült ki Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) publicistájának cikkéből.

Az elmúlt év végén az olasz államadósság a GDP 136 százaléka volt, miután az azt megelőző évtizedben harminc százalékponttal emelkedett. Ha bejön az IMF jóslata, és a nagy karantén miatt idén 10 százalékkal zuhan az ország bruttó hazai terméke 2019 végéhez képest, miközben az államadósság 20 százalékkal nő, akkor 2020 végén az olasz állam tartozásai a GDP-hez viszonyítva elérik a 180 százalékos szintet. És ekkor fel kell tenni a kérdés: Mi lesz veled, Olaszország?

Három lehetőség

Az FT publicistája arra számít, hogy az EU vezetői a napokban esedékes virtuális tanácskozásukon egy kilábalási alapot hoznak létre az olaszok kisegítésére az európai költségvetésen belüli átcsoportosítással. Ez lesz a kompromisszum: nem járulnak hozzá a közös eurózónás kötvények kibocsátásához, mert a hollandok és a németek nem akarják törleszteni az így keletkező közös adósságot a déli eurótagállamok helyett is, de azért valamilyen pénzügyi segítséget felajánlanak a legmélyebb válságba került országoknak. A gond az, hogy ez olyan kevés pénz, hogy nem lesz hatása 12 ezer milliárd euró nagyságú európai gazdaságban.

Így három lehetősége marad az ország vezetésének. Az első, hogy továbbra is az ECB-re támaszkodik, amely azonban csak akkor hitelezheti tovább az országot, ha az csak kiegészíti az eurózóna biztonsági alapjától, az Európai Stabilitási Mechanizmustól (ESM) felvett kedvezményes hitelt. Ezzel az a gond, hogy az olasz parlament pártjai nem akarják igénybe venni az ESM segítségét, mert azt a kedvezményekért cserébe az ország költségvetést is érintő feltételekhez kötnék, azaz a parlament ezt követően nem dönthetne az adókról és a fejlesztési, illetve szociális kiadásokról önállóan.

Államcsőd és euróexit

A másik lehetőség az államcsőd, a hitelek törlesztésének átütemezése. Ezt kompatibilis lehet az ország eurózóna-tagságával, bár nyilván erősen igényelné az ECB együttműködését. A hazai bankok bajba kerülnének, mert sok olasz állampapír van a kezükben, amely így leértékelődne. Ezt azzal oldhatnák meg, hogy az bankok befektetőit megkopasztanák - azaz leírnák a befektetett pénzük értékének egy részét -, cserébe a betéteteket meg lehetne menteni.

Végül a harmadik lehetőség, hogy Olaszország kilép az eurózónából. Ez nem valószínű forgatókönyv, ám ne feledjük, hogy a brexit sem volt az - emlékeztet az FT cikkírója. Ahogy az Egyesült Királyságban, úgy Olaszországban is elkezdhetik az emberek mindenért az EU-t hibáztatni. Münchau hallott egy sztorit: valaki a hollandokat hibáztatta azért, mert késve kapta meg a munkanélküli-járadékát. És erre a hangulatra gyorsan felülhetnek a népszerűséget vadászó politikai pártok.

Amikor az észak-európai közvélemény, élen a hollanddal és a némettel az euróbondokról, azaz a közös eurózónás kötvény kibocsátásáról beszél, akkor azt vagy a déli országhoz folyó szolidaritási járuléknak, vagy jótékonysági adománynak, vagy - a holland kormány felfogásában - ajándéknak tekintik. Nem gondolnak rá úgy, mint egy kockázat elleni biztosításra. Nem gondolnak rá, mennyivel többe kerülne nekik egy olasz államcsőd, mint a közös adósság vállalása, amelyből nyilván rájuk esne a törlesztés nagyja.