A neves közgazdász szerint a szuverén államadósságra fizetendő hozam 7 százalék körüli szintre emelkedése miatt Olaszország pénzpiaci forrásokhoz jutása lekorlátozódhat. Az adósság átütemezésének kikényszerítése segíthet néhány probléma megoldásában, de az olyan gondokat, amelyek az olasz gazdaságot gúzsba kötik (például a versenyképesség hiánya, a magas folyó fizetési mérleg hiány, az egyre borúsabb gazdasági kilátások) nem lehetne kiküszöbölni.

Az utóbbi megoldása a New York-i Egyetem (NYU) professzora szerint az lehetne, ha Olaszország - más periféria országhoz hasonlóan - visszatérne a saját valutájához, ami persze az eurózóna felbomlásához is vezetne.

Kapcsolódó

Ebben az esetben Olaszország és Spanyolország - az egyértelműen fizetésképtelen Görögországgal ellentétben - lehet, hogy illikvid lenne, de a megszorítások és a reformok révén legalább fizetőképes maradna. Roubini szerint, ha egy illikvid ország elveszti a piaci hitelességét, azt körülbelül egy év alatt visszaszerezheti megfelelő politikai intézkedésekkel.

Amennyiben viszont nincs egy olyan végső hitelező, amelyik vásárolhat az ilyen országok állampapírjaiból, az az illikvid, de még fizetőképes országok fizetésképtelenné válásához vezethet. A szkeptikus befektetők ugyanis a szuverén hozamokat olyan szintekre nyomhatják fel, ami mellett a piaci bizalom elveszik, vagy az adósságdinamika fenntarthatatlanná válik -  figyelmeztet Roubini az FT-ben.

Kellene egy végső hitelező

A probléma viszont jelenleg az, hogy nincs hiteles végső hitelezője az eurózónának - teszi hozzá - és ezért sürgős szükségét látná egy ilyen intézmény létrehozásának.

Dr. Végzet szerint az eurókötvények kérdése lekerült napirendről Németország tiltakozása miatt és mert a jelenlegi alapszerződés megváltoztatását is igényelné, ami éveket venne igénybe. Az európai mentőalap (EFSF) méretének megnégyszerezése 2 ezer milliárd euróra szintén Németország és a "magországok" ellenállásába ütközik. Az EFSF a jelenlegi formájában viszont vélhetően nem lenne elég ahhoz, hogy még a mintegy 1900 milliárd eurós államadóssággal rendelkező Olaszországot is megmentse, hiszen tőkéjének fele már eleve "le van kötve" a Görögország, Írország és Portugália és bankjaik megmentésére.

Az ECB megállíthatná az olasz és spanyol helyzet romlását, de nem akarja mert óriási hitelkockázatot jelent. Nem is teheti, mivel ezen országok korlátlan támogatása az alapszerződésbe is ütközne - jegyzi meg az NYU professzora.

A szárnyaszegett madár

Dr. Végzet ugyanakkor azt is megjegyzi írásában, hogy az EFSF eleve egy "szárnyaszegett madár" lenne, még ha sikerülne is 2 ezer milliárd eurósra feltőkésíteni, mivel már az eredeti, 440 milliárdos is egy óriási adósságfedezetű kötelezettség (CDO), amiben egy csomó, nem egészen tripla-A besorolású szuverén adósságnak próbálnak meg - "valamilyen csoda folytán" - tripla-A, vagyis legjobb minősítést adni bilaterális garanciákon keresztül. Roubini szerint már ezért sem lenne képes egy felduzzasztott EFSF fenntartható szintekre hozni a hozamokat.

A javaslatok között felmerült az is, hogy az ESFS egy úgynevezett SPV-ként  (special purpose vehicle) működjön, ami Roubini szerint egy óriási subprime CDO átverés lenne. Szerinte pontosan ezért vétózta meg a Bundesbank ezt a megoldást.

Roubini úgy véli, azért szálltak el mostanában az olasz kötvényhozamok is, mert az EFSF és az EFSF SPV nem működőképes, az IMF-nek pedig nincs elég forrása megmenteni Olaszországot és/vagy Spanyolországot.

Olaszország ördögi körben

Az NYU professzora a fentiek alapján úgy véli, Olaszország számára az egyetlen megoldás egy kényszerítő erejű, de rendezett adósságátütemezés lehetne, még akkor is, ha a jelen állás szerint van remény arra, hogy az ország vezetésére egy elismert szakemberekből álló technokrata kormány áll fell. Ez ugyanis az alapvető problémát - hogy a hozamok átlépték a fenntarthatóság küszöbét - nem fogja megoldani - érvel Roubini az FT-ben. A 120 százalékos GDP arányos adósságráta mellett ugyanis Olaszországnak 5 százalék feletti elsődleges többletet kellene produkálnia ahhoz, hogy az adósságai kezelhetőek maradjanak.

A jelenlegi helyzet kimenetele egy ördögi kör - véli Roubini - ahol a közép távú fenntarthatósághoz szükséges még nagyobb megszorítások és reformok a jelenlegi recessziót csak még inkább súlyosbítják. A Németország és az ECB által Olaszországra és a periféria országaira rákényszerített recessziós defláció pedig az adósságot még fenntarthatatlanabbá teszi.

Az egyetlen megoldás

Amennyiben nincs meg a leértékelés, vagy a növekedés, vagy a reálleértékelődés lehetősége, az egyetlen megoldásnak az euró feladása és a nemzeti valutákhoz való visszatérés mutatkozik - véli Roubini.

A professzor szerint az euró túlélheti az olyan kisebb országok adósságátütemezését és kiválását, mint Görögország vagy Portugália, de ha Olaszország vagy Spanyolország teszi ezt meg, akkor az gyakorlatilag az eurózóna felbomlásához vezet.

Roubini ennek a szcenáriónak egyre nagyobb realitást valószínűsít, hacsak az ECB nem válik korlátlan végső hitelezővé, nem vágja az irányadó kamatlábat nullára és emellett az euró nem kerül a dollárral paritásba. Emellett pedig a központi országokban nem történik fiskális ösztönzés miközben a periféria országaiban folytatódik a megszorítás. Így talán meg lehetne állítani a közelgő katasztrófát.