A képviselőházban 29,54 százalékot szerzett a Demokrata Párt (PD) vezette szövetség, míg a Silvio Berlusconi vezette jobboldal 29,13-at - ez körülbelül 124 ezer szavazatnyi különbség az állami tévében nyilatkozó illetékesek szerint. Az olasz választási törvények értelmében a győztes eredményét felkerekítik annyira, hogy 54 százalékos többsége legyen a képviselőházban, tehát a baloldal most mintegy 200 helyet kap pluszban. A Berlusconi pártját, a Szabadság népét vezető Angelino Alfano szerint a belügyminisztériumnak nem lenne szabad hivatalos eredményt hirdetnie ilyen szűk különbség mellett (bár Romano Prodi baloldali koalíciója 2006-ban 25 ezer szavazattal nyert). Önálló pártként a legnagyobb erő az Öt Csillag protestmozgalom 25,5 százalékos részesedéssel - ők a választások előtti nyilatkozatok alapján nem támogatnak senkit.

A szenátusban senkinek nincs abszolút többséget jelentő 158 helye: a jobboldal 117 mandátumot szerzett, a baloldal 119-et, de itt számíthat a távozó szakértői kormányfő, Mario Monti centrista listájára, amely 18 szenátort adhat. Itt a Beppe Grillo komikus által életre hívott Öt Csillag 54 helyet nyert el. A külföldről érkező, még befutó szavazatok alapján 6 helyet osztanak ki, az örökös szenátorok négyen vannak (az egyikük Monti). A baloldal és Montiék esetleges relatív szenátusi többsége nagyon törékeny kormányzást tesz lehetővé, hiszen mindig meg kell majd alkudni Grillóékkal vagy bízni a tartózkodásukban.

Az első kommentárok visszatérő fordulata a patthelyzet, a holtpont, a kormányozhatatlanság - hozzátéve, hogy legfőképp az látszik, az olaszoknak elegük van a politikusaikból. Az biztos, hogy a Monti által beindított reformokat se támogatták, aminek aggasztó piaci következményei lehetnek, akár egész Európára nézve is. Elkezdték emlegetni egy nagykoalíció lehetőségét is - ilyen Olaszországban még csak szakértői kormányok mögött volt, de ha most megpróbálnák is, a bizonytalanság akkor is fennmaradna, nagy átalakításokra pedig aligha lehetne számítani ekkora megosztottság mellett.