Róma kék galléros, fizikai munkások lakta Garbatella kerületét 1920-ban alapították ipari munkások. Ezt követően olyan rómaiak beköltözésével bővült, akik otthonát Olaszország fasiszta diktátora, Benito Mussolini rombolta le, hogy helyreállítsa az antik római városközpontot. Nem meglepő, hogy az olasz fővárosnak ez a része mindig a kemény baloldali politika fellegvára volt.
Ebben a barátságtalan környezetben vált az 1990-es években 15 évesen Giorgia Meloni a szélső jobboldali Olasz Szociális Mozgalom (MSI) ifjúsági szervezetének aktivistájává – írja a Financial Times portréjában. Az MSI-t Mussolini hívei alapították a második világháború után, így Meloni a jobb- és baloldali diákmozgalmak kőkemény politikai harcában edződött politikussá.
Az erőszak és a támadások nem ijesztették meg, ezek hatására csak még keményebben állt ki igaza mellett. Ha a kezébe kapta a mikrofont semmi sem tántoríthatta el – emlékezik ezekre az időkre egy barátja Marco Marsilio. A 45 éves politikust azoknak a kiábrándult választóknak a szavazata emelheti az ország első nő miniszterelnökévé, akik nem riadnak meg attól, hogy egy kevés kormányzati tapasztalattal rendelkező lázítót emeljenek a kormányfői bársonyszékbe.
Árnyékot vet rá a múlt
A politikusi portré apropóját az adja, hogy közvélemény-kutatások szerint Meloni Olaszország Fivérei pártja szövetségben Matteo Salvini Ligájával és Silvio Berlusconi Hajrá Olaszországával kényelmes többséget szerezhet a római parlamentben. A politikust kísérti a múltja, nagy kérdés, hogyan látna neki az általa vezetett kormány az európai megélhetési és energiaválság Olaszországra eső részének kezeléséhez.
Ellenfelei szerint veszélyes szélsőséges, aki szembe fogja állítani az olasz társadalom csoportjait, a vezetésével visszavágják majd a polgári jogokat, megromlik Róma és Brüsszel viszonya, miközben olyan euroszkeptikus vezetőkkel fog barátkozni, min Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Ezeket a spekulációkat egy videóval támasztották alá, amelyen Meloni méltatja Mussolinit, mondván: neki Olaszország volt az első és az elmúlt 50 évben nem vezette hozzá hasonló politikus az országot.
Élesen reagál
Meloni szerint a baloldali politikai elit terjeszti róla ezeket a rágalmakat, amely igyekszik összemosni a fasizmust a konzervativizmussal. Az olasz jobboldal rég hátrahagyta a történelemben a fasiszta múltat.
Akármit is mondjanak róla, tény, hogy erőteljes jelenléte a nyilvánosságban és az a döntése, hogy kimaradt az előző miniszterelnök, Mario Draghi sokpárti kormányából, sokat hozott az Olaszország Fivéreinek. Míg a 2018-as parlamenti választásokon csak 4,8 százalékot értek el, jelenleg a széttöredezett választóközönség 25 százalékának támogatását bírják.
A lényeg az, hogy ő az egyetlen még ki nem próbált vezető, akire a választók szavazhatnak – mondja Lorenzo Pregliasco, a YouTrend közvélemény-kutató intézet alapítója. Nem az ideológia miatt választják, hanem mert kívülállóként ront be a jól ismert figurákból álló belpolitikai porondra. Olyan valaki, akinek még van némi hitelessége.
Nem egyszerű demagóg
Bár mint minden politikustól, tőle sem idegen a demagógia, egy férfiak uralta világban megtanult erősebbnek lenni a férfiaknál - mondja Guido Crosetto, a Hajrá Olaszország korábbi politikusa, akivel tíz éve együtt alapították az Olaszország Fivéreit. Emellett óriási munkabírása, napi 14 órát dolgozik céljai eléréséért.
Ennek részeként amikor kiderült, hogy Olaszország lehet az unió helyreállítási alapjának egyik nagy anyagi nyertese, változtatott EU-ellenességén. Emellett ingadozás nélkül elutasítja az Ukrajna ellen indított orosz agressziót.
Már bíznak benne
A Draghi kormányának bukását elkeseredetten fogadó üzleti élet mindezek alapján már bizakodva tekint Meloni lehetséges kormányalakítása elé. Abban bízik, hogy az új miniszterelnök bizonyítani akarja, hogy képes menedzselni a gazdaságot, szemben számos populista elődjével, akik vezető pozícióba kerülve megbuktak.
Ha sikeresen akar kormányozni, akkor a legerősebb, leghitelesebb vezetést kell összehoznia Olaszország történetében – jellemezte a Giorgia Meloni előtt álló kihívást Crosetto.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Satufékkel fordult vissza a repülő, fontos dolgot hagyott otthon a pilóta
