Silvio Berlusconi olasz jobboldali politikus 2001-ben a televízió nyilvánossága előtt írta alá pártja, a Forza Italia választási programját. Ebben adócsökkentéseket, a nyugdíjak emelést és jelentős befektetési programot ígért. Ezzel a csomaggal megnyerte a választásokat és az olasz politika központi alakja maradt 2011-ig, amikor az eurózóna adósságválsága nyomán távoznia kellett Olaszország éléről.

Több mint húsz évvel később az olasz jobboldal három politikai ereje, amely közös kormányzásra készül a szeptemberi parlamenti választások után, ugyanezzel az ígérettel házal a szavazóknál. A múlt felidézése azonban csalódást okozhat - véli Maria Tadeo, a Bloomberg európai ügyekkel foglalkozó publicistája. A trió élén Giorgia Meloni, az Olaszország Testvérei párt elnöke, Matteo Salvini a Liga vezetője és a kortalan Berlusconi áll elnyűhetetlen pártja élén.

Terv győzelem esetére

A közvélemény-kutatások szerint a három párt kormányt alakíthat, ezért érdekes, hogy mit kezdenének a hatalommal. A Bloomberg cikkírója szerint a 17 oldalas választási program részben patrióta szöveget, részben az adócsökkentési ígéretek koktélját tartalmazza. A részletekbe nem megy bele és nem foglalkozik olyan ügyekkel, mint például, hogyan élénkítenék a pártok a gazdaságot ha győznének a választásokon.

A legfontosabb ígéret az egykulcsos jövedelemadó bevezetése a progresszív helyett. Ez az olasz jobboldal régi kedvence, hasonlóan a gyengeségeihez, amelyek szintén jól ismertek. Az hagyján, hogy az európai jóléti államokban a progresszív adózás az elfogadott, mondván: aki többet nyer a társadalom működésén többet adjon a közösbe. Az érdekesebb, hogy a politikusok mást kommunikálnak a részletekről.

Régi nóta

Berlusconi a feltörekvő országok gyakorlatára hajazó egykulcsos szja-ról és vállalati nyereségadóról beszél, amelynek kulcsa 23 százalék lenne. Ezt a kormány első 100 napjában már be is vezetné. Salvini a 15 százalékos adókulcsot akarja általánosan elterjeszteni öt év alatt. Meloni szemben a hangoskodó férfiakkal bölcsen hallgat az adócsökkentések részleteiről.

Salvini és Berlusconi a régi nótát fújja a jövedelemadók csökkentésének előnyeiről. E szerint lendületet adna a növekedésnek, mivel növelné az embereknél maradó elkölthető pénzt és egyszerűségével, alacsony voltával az adóelkerülés feladására ösztönözné azokat, akik korábban ilyesmire vetemedtek.

Lyuk a büdzsén

Sok közgazdász viszont úgy látja, hogy a bevétel kiesése lyukat ütne a költségvetésen anélkül, hogy számottevő növekedési és kifehérítési hatása lenne. A nyertesei ugyanis a jól keresők lennének, akiknél eltűnne a progresszív adósáv. Ez a réteg megköszönné a plusz jövedelmet, de nem szaladna a boltokba, hogy elköltse.

Ugyanakkor az olasz államadósság a legutóbbi, 2018-as választások óta a GDP 130 százalékáról 150 százalékra ment fel. Ez szakértők szerint nem igazán kínál játékteret arra, hogy a kormány kísérleteket folytasson az adórendszerrel.

Rossz dolgokat nem emlegetnek

Ami azt illeti az államadósságot és a költségvetési deficitet nem is említi a választási program. Ezek persze nem népszerű dolgok, ám az ország új vezetésének fejtőrést fognak okozni, mert az uniós támogatások csak akkor érkeznek meg Olaszországba, ha ezek csökkentése terén fel tudnak mutatni valamit. Az előző miniszterelnök, Mario Draghi, aki 2021-ben került hatalomra éppen a gazdaság strukturális reformjának elindításával érte el, hogy Olaszország az EU-pénzek egyik legnagyobb haszonélvezője legyen.

Az új jobboldali program kérdésessé teszi, hogy folytatnák-e ezt a politikát, miután világosan kinyilvánítja, hogy a Meloni-Salvini-Berlusconi trojka felülvizsgálná Draghi reformjait. Ez előrevetíti a piacok barátságtalan reakcióját.

Meloni pávatánca

Bár Olaszország EU-s kilépése (italexit) nincs napirenden, Meloni azzal került a jobboldal élére, hogy az elmúlt évben a kormány ellenzékeként politizált. Most azt kommunikálja, hogy tartani fogja magát az uniós szabályokhoz, ám eközben radikális jobboldali szavazóbázisa azt várja tőle, hogy változtasson valamit a status quón.

Így hasonló helyzetbe kényszerülhet, mint a magyar kormány vezetője, aki az elmúlt években igyekezett teljesíteni az EU feltételeit az EU pénzének megszerzése érdekében, miközben hazai használatra Brüsszel ellenfelének adta el magát.