A nyugati világ elitje sokáig úgy gondolta, hogy Kína gazdasági fejlődése során eljut arra a szintre, amikor nem tehet mást, mint hogy átvegye a fejlett országok liberális piacgazdaságát és demokratikus politikai rendszerét. Hogy ez nem jött be, az a kisebb baj - írja háttérelemzésében Edward Luce, a Financial Times (FT) Washingtonban dolgozó publicistája, számos könyv szerzője.

A nagyobb gond az, hogy a Nyugat az elmúlt másfél évtizedben egymás után keveredett olyan válságokba, amelyek aláássák tekintélyét és ezzel párhuzamosan "fényezik" az autokratikus kínai gazdasági-politikai modellt.

Sokan hibáztathatják a tekintélyvesztésért a politikai korrektséget sutba dobó, populista amerikai elnököt, Donald Trumpot. Ő azonban valójában csak megörökölte a Nyugat hajlamát a harakirire, amiért jobb- és baloldaliak, liberálisok, gazdasági és pénzügyi szakértők és politikusok egyaránt sárosak.

Négy nagy csapás

Még az ötöde sem telt el az új évszázadnak, de a Nyugat máris három olyan csapást mért saját magára, amelyek Kína malmára hajtják a vizet. És Trump éppen most dolgozik azon, hogy negyedszer is beleverje a falba a világ jól élő nemzeteinek buksiját - véli az FT publicistája.

Az első fatális hiba a 2003-as iraki háború volt (előzménye a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás). A háború kirobbantása és különösen a később kamunak bizonyult indok, miszerint az iraki rezsim atomfegyverekkel rendelkezik, Donald Rumsfeld akkori amerikai hadügyminiszter szavaival "régi" és "új" Európára osztotta az öreg kontinenst aszerint, ki támogatja az USA invázióját és ki nem.

Járulékos költség

A háború több mint ezermilliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek, ám ennél sokkal nagyobb volt a járulékos költség. Az invázió megmutatta a nyugati katonai erő korlátait: egyértelművé vált, hogy nem lehet fegyverrel terjeszteni a demokráciát a világon. Eközben Kína karosszékből nézte, amint a Nyugat elfecsérli szellemi hitelességét és anyagi erejét.

A második csapás a 2008-as pénzügyi összeomlás volt - folytatja a felsorolást Edward Luce. A válság véget vetett annak a mítosznak, miszerint a nyugati középosztály folyamatosan gazdagszik. Kiderült, hogy a világ jól élő részének lakói lehetőségükön felül, hitelből költekeztek. Ahogy Warren Buffett befektetési guru fogalmazott: ahogy a (pénz)hullám visszahúzódott, kiderült milyen sokan úsztak meztelenül.

Nem a világ baja volt

Sokan ma is arról beszélnek, hogy a pénzügyi krach és az azt követő gazdasági recesszió világválság volt, ám az FT szakírója szerint valójában atlanti válságról volt szó. A kínai gazdaság növekedése alig lassult. Miközben a nyugaton visszaesett a fejlesztési célú hitelezés, az ázsiai óriás benyomult az így keletkező résbe.

A demokrácia Afrikától Ázsiáig veszített a vonzerejéből. Kína akkoriban indította útjára az Új selyemút projektet, amely a szárazföldön köti majd össze Európát és a Közel-Keletet az ázsiai országgal (a program az elmúlt években vett nagyobb lendületet). Eközben a Freedom House kutatóközpont a múlt hónapban arról számolt be, hogy immáron a 12. egymást követő évben csökken az emberek szabadsága a világon.

Blamázs a négyzeten

A harmadik csapás, amely aláássa Nyugat hitelét, az elmúlt évek populista nyomulása. Számíthatjuk ennek kezdetét a brexitről döntő, 2016. júniusi brit népszavazástól vagy Trump 2016. őszi elnökválasztási győzelmétől, teljesen mindegy. A lényeg, hogy világossá vált: megrendült a nyugati nemzetek polgárainak bizalma saját intézményeikben, nem hisznek a országaik tapasztalt vezetőiknek.

A március eleji olasz választások ismét a technokrata európai elit kudarcával végződtek. A világ közvéleménye eközben figyel: először az ilyen tárgyú közvélemény-kutatások történetében a kínai elnök világszintű népszerűségi indexe jobb, mint az amerikaié.

Barmoljuk szét, miért ne!

Hogy végül a jelenlegi amerikai elnök lesz-e a legnagyobb ajándék, amit Kína kap, még nyitott kérdés. Az FT publicistája szerint ami az eddigi tevékenységét illeti, a válasz igen. Az Egyesült Államok legfőbb előnye Kínával szemben kiterjedt szövetségi rendszere. Kína egyetlen barátja Mongólia, minden más nemzet tart az egyre erősebb óriástól.

Így aztán minél mélyebb sebeket ejt Trump Kanadán, Németországon és másokon, annál jobb lehetőséget kínál kínai kollégájának, Hszi Csin-pingnek, hogy erősítse világpolitikai befolyását.

A büntetővámok bevezetése az acél és az alumínium amerikai importjára, amivel Kínát akarta megcélozni, de másokon, köztük az USA közeli szövetségesein ütött, éppen ilyen intézkedés. Sajátos módon az USA első embere az úttörője a kínai autoritarizmus előretörésének.

Nem remek

Remek - kommentálta Trump Hszi Csin-ping tervét, hogy megszünteti a kínai elnöki tisztség betöltésének időkorlátját. Talán egyszer mi is bevezetjük ezt - tette hozzá a politikus.

Lehet, hogy viccesnek gondolta kommentjét, ám a gond az, hogy a világ közvéleménye komolyan veszi az USA elnökének szavait. Már nem csupán a világ demokratái veszítik el bizalmukat Amerikában, hanem az amerikaiak is - foglalja össze mondandóját Edward Luce, aki szerint az USA bizony arra a császárra emlékeztet, aki meztelen.

A fotó forrása: Pixabay.